Műúszás: a magyarok három ezüstöt szereztek Madridban

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
Vágólapra másolva!
2018.05.26. 20:36
null
A magyar csapat remekel Madridban
Eddig három ezüstérmet nyertek a magyarok a madridi műúszó világkupa-versenyen. Kiss Szofi egyéniben a technikai és a szabadprogramban is a dobogó második fokára állhatott fel, s tagja volt a kombinációs kűrben ezüstös magyar válogatottnak is.

 

Egy héttel a budapesti világkupa-verseny után ezen a hétvégén már Madridban csobbantak vízbe szinkronúszóink. Kiss Szofi remek eredményekkel rukkolt elő a spanyol fővárosban, eddig három ezüstöt nyert, s vasárnap még párosban is szerepel ezen a viadalon.

„A két egyéni számban nyújtott teljesítményemmel elégedett vagyok, a helyezésemmel nem annyira, hiszen szerettem volna első lenni ezen a versenyen. De nem vagyok telhetetlen, hiszen ez pályafutásom eddigi legjobbja, eddig csak bronzérmem volt világkupa-versenyről – magyarázta Kiss Szofi, aki egyre magabiztosabban szerepel a nemzetközi mezőnyben. – Ahogy haladunk előre ebben a szezonban egyre jobb eredményeket érek el, örülnék neki, ha a glasgowi Európa-bajnokságon már 80 pont körüli eredménnyel zárnám a versenyt.”

 

Legfrissebb hírek

„Itt volt a lehetőség, hogy történelmet írjunk!” – Bill May az első férfi műúszó olimpikon lehetett volna

Képes Sport
2024.08.28. 15:54

Párizs 2024: kínai diadal a műúszás páros versenyében

Párizs 2024
2024.08.10. 21:34

Két és fél óra után már csak 40 percig készítik elő a hajukat a műúszók

Párizs 2024
2024.08.08. 18:41

A PÁRIZSI OLIMPIA ADATBANKJA – ÚSZÁS (medencés úszás, nyílt vízi úszás, műugrás, műúszás,)

Párizs 2024
2024.07.16. 17:41

Műúszó-vk, szuperdöntő: utolsó lett a magyar csapat az akrobatikus kűrben

Úszás
2024.07.06. 19:10

Műúszás: Barbócz Blanka és Bastianelli Angelika 7. női páros szabadprogramban a vk-szuperdöntőn

Úszás
2024.07.06. 15:25

Műúszás: hatodik lett a magyar csapat technikai kűrben a vk-szuperdöntőn

Úszás
2024.07.05. 22:08

Műúszás: tizenkettedik lett a Barbócz, Bastianelli kettős rövidprogramban a vk-szuperdöntőn

Úszás
2024.07.05. 13:12
Ezek is érdekelhetik