Lauber Dezső, nyolc sportág polihisztora 140 éve született

Nincs annál nehezebb, mint amikor a modern sport megszületésénél, első lépéseinek megtételénél segédkező sokoldalú sportemberek alakját szeretnénk bemutatni. Ha igényeinkből kicsit sem engedünk, és centiről centire végigkövetjük pályájukat, meghatározó tetteik, elért eredményeik puszta egy-egy mondatos felsorolásával is feszegetnénk az újságoldal kereteit.

Ilyen helyzet elé állít minket a 140 éve, 1879. május 23-án Pécsen született Lauber Dezső. Nevével a fél ország találkozhatott, amikor a Pécsi VSK és a Sopron az 1990-es évek végétől több mint húsz idényen keresztül „öldökölte egymást” a női kosárlabda-bajnokságban. A baranyai megyeszékhelyen róla elnevezett sportcsarnokban rendre pokoli hangulat uralkodott, viszont vélhetően kevesen tudtak volna felelni a kérdésre: ki volt Lauber Dezső?

A Pécsi Magyar Királyi Állami Főreáliskola tanévi értesítőibe belekukkantva elcsodálkozunk, hogy az 1888–89-es és az 1889–90-es tanévben is felmentést kapott testgyakorlatból a később nyolc sportágban – vívásban, atlétikában, kerékpárban, futballban, bandyben (a jégkorong elődje), bobban, teniszben és golfban – jeleskedő sportpolihisztor, aki a Pécsi AC-ben hívta fel először magára a figyelmet. A millenniumi esztendő, 1896 hozta meg neki az első sikereket. Nyert a kerületi vívóversenyen, valamint iskoláját képviselve, immár 8. osztályos tanulóként ezüstérmet szerzett rúdugrásban a budapesti millenniumi tornaversenyen, amelyen az uralkodó Ferenc József is tiszteletét tette. Már a PAC-ban is hódolt a kerékpársportnak, de 1896 októberében átlépett a januárban alakuló Pécsi Bicycle Clubba, amelyben jobb feltételekkel tekerhette a pedált, és immár fajsúlyos diadalokat ünnepelhetett. Olyannyira, hogy 1898-ban 17 versenyén 16 győzelmet aratott, többek között országos bajnok lett 10 000 méteren, megelőzve Kirchknopf Ferencet és Gillemot Ferencet is. Továbbra is atletizált a PAC-ban, sőt a Magyar Atlétikai Szövetség 1897. március 21-i megalakításában is részt vett – a hét alapító klub között találjuk ugyanis a PAC-ot, amely másodmagával a 18. életévét sem betöltő Laubert küldte a fórumra.

Kerékpáros-pályafutásának állítólag egy sérülés, no meg az egész sportágat földre teperő, újonnan bevezetett bicikliadó vetett véget. Noha egy alkalommal 1900-at említette Budapestre kerülése időpontjaként, biztos, hogy 1898-ban kezdte el tanulmányait a Műegyetemen, hiszen 1899 elején már tagja volt a Műegyetemi Football Club választmányának, 1899 áprilisában pedig az MFC kapuját védte a Pécsi TE ellen 9:0-ra megnyert találkozón. De játszott jobbösszekötőt is, és nemcsak az MFC soraiban, hanem a MAC színeiben is. Orbán Pállal ő képviselte a „griffeseket” 1901. január 19-én a Magyar Labdarúgó-szövetség alakuló közgyűlésén, sőt Stielly Gyula mellett őt bízták meg a jegyzőkönyv-hitelesítéssel, és a kandidáló bizottságnak is tagja lett a választás előtt.

Az első bajnokságban, 1901-ben a negyedikként végző MFC színeiben szerepelt az öttagú első osztályú mezőnyben, míg 1903-ban a MAC-cal lett hetedik az immár nyolc résztvevős élvonalban. Már a klub titkáraként ő javasolta, hogy az addig két vereséget is összeszedő csapat idény közben, 1906 novemberében szerződtesse Gillemot Ferencet, aki az egész telet átdolgoztatta a játékosokkal. Az első hazai profi tréner, az új módszereket alkalmazó Gillemot irányításával veretlenül tudta le a tavaszt a „griffes” gárda, aminek ezüstérem lett a jutalma.

A források Laubert jelölik meg mint aki Pécsen megismertette a labdarúgást. Kayser Lajos úgy emlékezett vissza 1967 augusztusában, hogy ő és a szintén a Műegyetemen tanuló Zsáborszki „Zsábi” „vakációs idejükben megjelentek a csarnokban. Közölték, hogy újféle sportot ismertek meg: a footballt. (...) A PAC elhatározta, hogy bevezeti e sportágat is, és csapatot alakított. Az első »footballpályát« a Tettyén jelölték ki. (...) Élénken él emlékezetemben, ahogy Lauberék töviről-hegyére elmagyarázták a szabályokat. Mindegyikünket megfogtak, és odavezettek a helyünkre. Megmutatták, hova áll a bekk, hova a half, és hol a helye a centernek.”

A nyughatatlan „Decskó” elkötelezte magát a tenisszel is, 1904-ben főiskolai bajnoki címet szerzett, miközben utolsó évesként sorra kellett letennie a vizsgáit az egyetemen.

Tettrekészségére, „mindent akarok” habitusára jellemző, hogy a Magyar Országos Lawn-Tennis Szövetség megszületésénél is ott bábáskodott 1907 áprilisában, és tanácstagnak választották. A szeptemberben rendezett bajnokságon második Lauber (csak Zsigmondy Jenő győzte le) a tenisznek köszönheti egyetlen olimpiai szereplését is: az 1908-as londoni játékokon egyesben lépett pályára, és a második fordulóban bemutatkozva 3:0-ra kikapott a brit Charles Dixontól.

Tudni kell, hogy 1905 óta a Magyar Olimpiai Bizottság titkáraként is tevékenykedett, így az 1906-os (időközi athéni), az 1908-as és 1912-es nyári játékokra utazó magyar delegáció egyik vezetője volt. Egy 1908. májusi cikk szerint az ő közbenjárására (kilenc levelet váltott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság brit tagjával, Pierre de Coubertin elnök jobbkezével, Robert Stuart de Courcy Laffannel) írták ki nem három, hanem négy súlycsoporttal a kötöttfogású birkózóversenyeket. Okos húzás volt! Hogy miért? A középsúly felső határától, 73 kilótól eredetileg mindenki nehézsúlyúnak számított, ami úgy módosult, hogy beiktatták a félnehézsúlyt 93 kilós limittel. Ha nincs a változás, 28-an estek volna egymásnak a felső kategóriában, ám így csak heten mérlegeltek 93 kiló felett – köztük Weisz Richárd, aki mindössze három meccset birkózva megszerezte az aranyat...

Lauber összekötötte magát a téli sportokkal is, érdemei elévülhetetlenek a magyar jégkorong „világrahozatalában”. Lelkesedésének köszönhetően alakult meg a patinás Budapesti Korcsolyázó Egyletben a jéglabda-, azaz bandycsapat, amely néhány év alatt a kontinens eminensévé nőtte ki magát.

Első nemzetközi meccsén alaposan kidíszítette a bécsiek kapuját, amire így emlékezett Lauber 1933-ban: „Mi is, de különösen ők azt hitték, hogy tanítani fognak bennünket. Még szombat este lementünk a pályára, s a bécsiek jóindulatúan mutogattak nekünk különböző technikai dolgokat, miegymást. Aztán vasárnap játszottunk, első félidő: 7:0, második: 7:0, összesen 14:0. Ennyire vertük a bécsi tanítómestereket.”

Az igazán nagy attrakció azonban Európa egyik csúcsgárdája, a német bajnok Leipzig megleckéztetése volt 1914 januárjában St. Moritzban: a BKE az első gólt szerző csapatkapitány, Lauber vezérletével 4:0-ra lemosta riválisát.

„Decskóban” a magyar golf alapítóját, korszakos egyéniségét is tiszteljük. A játék 1909-ben kezdte felkelteni a figyelmet itthon, és a Tátra Club főtitkári funkcióját is ellátó Lauber a legközelebbi golfpálya felé vette az irányt. Bécsben nézett körül, és az ott dolgozó angol edző, James Stagg tervei alapján ő építette meg az első magyar pályát Tátralomnicon; sőt 1911-ben a Széchenyi-hegyen a francia tréner, Jean Lafitte és az ő „kezei alatt” valósult meg az első budapesti pálya is, amelyet a világ legszebb golfterepei között jegyeztek. Most nem soroljuk fel, mely pályák létrejöttéhez volt még köze, ellenben megjegyzendő, hogy Európa legismertebb golfjátékosai közé küzdötte fel magát. 1930-ra öt magyar egyéni bajnoki címig jutott, 1943-ban ifjú tanítványa, egy 15 éves piarista diák ütötte el tizedik elsősége megszerzésétől.

A Budapesti Golf Club (1911), a helyére lépő Magyar Golf Club (1915) és a golfszövetség (1942) megalapításánál is ott tüsténkedett, tervei szerint épült a Széchenyi-hegyi Golf Szálló (1939), ám a világháború, majd a felálló kommunista rendszer „aláásta” a sportág jövőjét. Az életét agglegényként végigélő Lauber Dezső is kikopott a köztudatból, de szép kort ért meg: Budapesten hunyt el 1966. szeptember 5-én, 87 évesen.