Szkander-vb: két magyar ezüst a felnőttek között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.03. 21:19
Kőváriné Ivánfi Brigitta volt a legeredményesebb magyar a vasárnap zárult romániai szkander-világbajnokságon, miután a felnőtt mezőnyben jobb kézzel és ballal is ezüstérmet szerzett a nők 70 kilogrammos súlycsoportjában.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a constantai versenyen Kőváriné a masters korosztályban is asztalhoz állt, ott mindkét kézzel világbajnok lett, így összesen négy éremmel fejezte be a vb-t. A zárónapon Barzsó Henrietta (60 kg, jobb kéz) az ötödik helyet szerezte meg, míg Kovács Caroline (80 kg, jobb kéz) hetedik lett.

Az összes korosztályt és kategóriát beleszámítva a magyar küldöttség három aranyérmet, két ezüstöt és két bronzot szerzett. Kővárinén kívül Józsa Mihály (senior grand masters) lett világbajnok.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta: a szakmai stáb értékeli a constantai világbajnokságot, és megkezdik a felkészülést a következő világversenyre, amelyet Magyarország rendez.

„Tudtuk, hogy nagyon erős a mezőny. Itt a pontszerző helyekért is nagyon meg kell küzdeni. Több negyedik helyezettünk is volt ezen a vb-n. Jövőre Európa-bajnokságot rendez Magyarország, amelyre gyakorlatilag már a következő héttől elkezdjük a felkészülést” – mondta a sportvezető.

A romániai világbajnokságon 54 ország 1210 versenyzője indult.

Legfrissebb hírek

A magyar szkanderesek nyerték meg a fóti világkupa csapatversenyét

Egyéb egyéni
2024.09.29. 16:49

Szombaton szkander világkupát, 2026-ban Eb-t rendez Magyarország

Egyéni
2024.09.26. 13:49

Csupasport: kilenc magyar aranyérem a szkander-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.08.25. 13:07

Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
2024.05.14. 09:24

Szkander: halmozzák az érmeket a magyarok a junior Eb-n

Utánpótlássport
2024.05.07. 13:23

Korok világcsúcsa, Rakonczay 848.5 kilométeres futása – fantasztikus eredmények 2023-ból

Egyéb egyéni
2023.12.29. 11:14

Küzdősportok Világjátéka: két magyar ezüst a szkanderosoknál

Egyéb egyéni
2023.10.29. 17:13

Combat Games: muaythaios, szumós és szkanderos is lesz a magyar csapatban

Egyéb egyéni
2023.09.25. 11:42
Ezek is érdekelhetik