Gömbös Gyula lovával ugratott fel az olimpiai dobogóra

Egyéni sport, de kettőn áll a vásár, egyik a másik nélkül nem érvényesülhet. Céljukat csakis összhangban érhetik el, tökéletes harmóniában nagy babérokra törhetnek ők ketten – a ló és a lovas. A nyeregben ideális esetben az a személy ül, aki mindenki másnál hatékonyabban használja ki a ló teljesítőképességét, mint az 1900. december 17-én Karancskeszin született nagypalugyai és túróczvidéki Platthy József, a magyar lovassport mindmáig egyetlen olimpiai éremszerzője.

Tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Ludovika Akadémián a lovaskülönítmény parancsnoka, Perczel Olivér „kitűnően idomított, puhán, elengedetten, rugalmasan mozgó lovait” gyakran lovagolhatta, első nyilvános fellépésén, az 1922. augusztus 20-i avatási ünnepségen női nyeregben, mint női lovas, szőrén pedig mint csikós ugratott. Két esztendő múltán első nemzetközi viadalán mutatkozott be Luzernben, 1928-ban került az úgynevezett „pótló idomító keretbe” (PIK), amely fedőneve volt a trianoni békediktátum okozta sokk után feltámasztott, a budapesti Ferenc József laktanyában folytatott lovaglótanár-képzésnek.

A képzés az újonnan létrehozott örkényi Magyar Királyi Lovagló- és Hajtótanári Iskolába költözött 1930-ban, a következő esztendőben került ide Sellő, a telivér kanca, amely 1926 májusában született Tolna megyében, a sütvényi ménes futóistállójában – ám ekkor már Gömbös Gyula hadügyminiszter (1932–1936-ig miniszterelnök) tulajdonában volt. Rövid ideig Platthy foglalkozott a heves vérmérsékletű, ideges, az ugrókészségét gyorsan kimutató jószággal, majd az év közepén Reznek Jenőhöz került, aki évekig lovagolta nagy türelemmel. Sellő 1935 júniusában – Kalandorral társulva – megnyerte a bécsi versenyt a kétlovas számban Bodó Imre századossal a nyergében, aztán Reznek betegsége miatt négy esztendő után „visszaszállt” Platthyra, aki nagy hasznát vette a Josipovich Zsigmondtól a lovaglótanári intézetben tanultakat: a nyugalmazott ezredes  „az elengedettségből jövő átengedettség elérésének mesteri tanítója volt”.

Bizony, Sellő habitusa nem változott, ráadásul idegesítette Platthy csizmaérintése: „Úgy viselkedett, mintha vesebajos lenne, a későbbiekben (...) tűrte a csizmasegítségeket, és arra reagált. (...) Sarkantyúhasználatra gondolni sem lehetett” – írta Platthy, aki utolsó sportolóként versenyzett a berlini olimpián. A lovasszámok, ezen belül is a vadászugratás volt a befejező program, augusztus 16-án 18 ország 54 versenyzője ment végig (vagy bukott el) az 1050 méter hosszú, 13 akadállyal (ebből egy kettes és három hármas) tarkított, összesen húsz ugrást megkövetelő pályán, a szintidőt 160 másodpercben állapították meg.

A versenyt alaposan elnyújtotta, hogy kettős, illetve hármas holtverseny miatt az arany- és a bronzéremről is összevetés döntött, eszerint rövidített, egyúttal már csak hat, de nehezített akadályt felvonultató pályát kellett teljesíteni. Miután az aranyat megnyerte a német Kurt Hasse, volt, aki azt hitte, itt a vége: „A tüzérek talán nem kaptak értesítést, ágyúzni kezdenek az olimpiász befejezésének tiszteletére, akkor, amikor még messze vagyunk az olimpiász befejezésétől. Kezdődik a versenyfutás a nemzetek díjának harmadik helyéért.”     

Platty már félhomályban lovagolt, miközben a záróünnepélyre összegyűlő százezer néző figyelte a történéseket. Sikerült hibátlanul, nem mellékesen gyorsan letudnia a feladatot, így megelőzte két vetélytársát, a belga Georges van der Meerscht és az amerikai Carl Raguse-t. A szakmát és a szaksajtót egyaránt lenyűgözte produkciójával, amelyet igen szellemesen jellemeztek a híres lószakértő (hippológus), a német Gustav Rau szavai: „Rittmeister von Platthy macht das Pferd zum Gummiball...” – vagyis gumilabává változtatta a lovat. Egy német szaklap szerint „egész Európában nincs még egy lovas, aki a gyors lovaglásokban úgy tudná uralni lovát, mint Platthy százados”.     

A mezőny egy része Aachenbe, a nagy hírű többnapos viadal helyszínére költözött át, ahol újdonsült olimpiai bronzérmesünk hatodik helyet szerzett. A Honvéd Lovas Olimpiai Bizottság szeptember végén ünnepi vacsorát rendezett a magyar lovas olimpikonok tiszteletére a Szent Gellért szállóban, itt kapta meg Platthy Gömbös miniszterelnök nagy ezüstserlegét, annak emlékére, hogy az ő lovával, Sellővel hajtotta végre a bravúrt. Gömbös ekkor már Münchenben kezeltette magát, és alig egy hét múlva elhunyt, Platthy pedig Sellő nélkül folytatta pályafutását, mert – állítólag 17 ezer pengőért – eladták alóla (részletek keretes írásunkban).

A Salzburgban, Aachenben és Bécsben aratott kisebb-nagyobb győzelmei (az Aacheni Nagydíjat viszont sosem nyerte el magyar díjugrató) mellett hazai uralkodása igazolta klasszisát, 1934 és 1941 között sorozatban nyolcszor maradt veretlen a bajnokságon – 1942-ben már nem vehetett részt rajta, mert a keleti frontra vezényelték, 1943-ig ukrán területen teljesített szolgálatot. Horthy Miklós kiugrási kísérlete, tehát a Szálasi-puccs napján, 1944. október 15-én felfegyverzett pótalakulata élén tűzharcba bocsátkozott a nyilasokkal az akkor már egy éve alezredes Platthy. Osztrák területen esett angol hadifogságba 1945 májusában, 1946 szeptemberében térhetett haza. Nyugállományba sorolták, de alezredesi rangjától sohasem fosztották meg az agglegényéletet 53 évesen feladó lovast, aki fájdalmasan szép szavakkal nézett vissza a múltba 1981 januárjában: „Sokszor ünnepeltek, amikor boldogtalan voltam és sokszor sajnáltak, amikor boldog voltam. Olyan volt az életem, mint a század. Örültem gyermekszületésnek, lovagoltam aranyló búzatáblák között, láttam meghalni embereket, hallottam nagyon sokat beszélni a békéről, és átéltem két világháborút. Emberek sokszor becsaptak, de lóban még nem csalódtam.”     

Nagy örömére az 1950-es évek elején visszatérhetett az övéihez, és gyakorlatilag haláláig, kilencvenéves koráig szolgálta a magyar lovassportot – el- és átengedetten.