Amerikai? Orosz? Japán? Nem, egy spanyol a vízes vb-k legtöbb érmet nyerő női sportolója

Valahogy abban a különleges kvangdzsui pillanatban egyszerre egyesült minden, amitől Ona Carbonell az oroszok uralta műúszásnak spanyolként egyik legkiemelkedőbb alakja.A lelkes közönség tapsviharban tört ki, amikor különleges fehér ruhájában, ártatlanul, mégis fékezhetetlen, mindent elsöprő szenvedéllyel adta elő a Nelson Mandela egyik beszédére komponált programját. A zene a sportág szerves része, ha a klasszikus orosz balett hagyományait és a komolyzenei világot egyre gyakrabban is váltja fel a népszerű popzene, muzsika nélkül elképzelhetetlen a műúszás. Erre jön a mindig újításra törekvő Carbonell, és a Laureus-díj első, 2000-es monacói gáláján elhangzott, visszafogott zenei alapon szóló Mandela-mondatokra kűrözik elképesztően – hát persze, hogy elolvadt a közönség, különösen a dél-afrikai kontingens. A spanyol klasszis pedig – a lelátón szurkoló családtagjai szeme láttára – megszerezte 23. világbajnoki érmét.

S ezzel visszavonhatatlanul legenda lett. Merthogy hiába nyerik a legjobb úszók szakmányban az érmeket egy-egy világversenyen, vagy sajátítják ki az orosz szinkronúszók a pódium tetejét a legfontosabb eseményeken, a FINA-világbajnokságok történetének legjobban dekorált női sportolója egy arannyal, valamint 11 ezüsttel és 11 bronzzal Carbonell. A férfiak mezőnyében az amerikai Michael Phelps (33) a csúcstartó, ám összessé­gében is csupán ő és Ryan Lochte (27) előzi meg a szinkronúszás spanyol nagyasszonyát.

Akinek egyébként most legkevésbé sem az a gondja, hogy az elhalasztott tokiói olimpián gondolkodjon vagy az éremgyűjtemény bővítésére készüljön, hiszen augusztusban adott életet gyermekének, Kainak. Igaz, ezt a közösségi oldalán posztolt, edzés közben készült képeiről senki sem mondaná meg, hiszen ugyanolyan elképesztően sudár és hajlékony, amilyennek Kvangdzsuból megmaradt emlékezetünkben.


Bár akkortájt még a tokiói részvételt célozta meg, néhány hónappal később kiderült, ő és korábbi tornász párja, Pablo Ibánez családalapítás előtt áll, így a szinkronúszás háttérbe szorult. Azonban alig másfél hónappal a szülés után Carbonell ismét edzésbe állt, a már említett fotók önmagukért beszélnek.


„Pedig nem volt könnyű… A szülés után nagyon megváltozik a test, ráadásul az elején Kai teljesen lefoglalt. Kezdetben nagyon megéreztem, hogy a születése előtt eltelt egy évben sokkal kevesebbet mozogtam. Amikor visszatértem a vízbe, technikailag jól ment, ám a fizikai állapotom nem volt a megszokott. Bár nem szedtem fel sokat, talán csak két-három kilót, azt azért le kellett adnom”  – kezdte lapunk megkeresésére a 30 éves sportoló.

Előbb a válogatottat irányító Fudzsiki Majuko által ajánlott személyi edzővel készült otthon, aztán a két, két és fél óra gyakorlás napi négyre kúszott fel, és a medencés munka is visszakerült a programba: olyannyira, hogy az év vége felé már a Kanári-szigeteken edzőtáborott a csapattal. Bár neki jól is jöhetne a tokiói játékok halasztása, hiszen így van esélye a visszatérésre…

„Nem akarok az olimpiával foglalkozni: tudom, hogy lesz, ám inkább arra törekszem, hogy visszatérjek a korábbi szintemre, és ismét a Dél-Koreában látott Ona legyek.”

Persze, ha nem térne vissza, akkor is legendaként és sztárként vonulhatna vissza. Utóbbi titulus sem túlzás, hiszen bár itthon kevéssé népszerű a sportág, és képviselői a fejlődés rögös útjának még csak az elején járnak, a szinkronúszás világszerte kedvelt, a világeseményeken elkapkodják rá a jegyeket, a sportági csillagok pedig elismert sportolók.

Carbonellről egyébként már a pályafutása kezdetén megjósolták, hogy az ikonok egyike lehet: amikor 15 évesen bekerült az erős spanyol válogatottba, sokan a jövő meghatározó szinkron­úszóját látták benne. Joggal, hiszen mindene megvolt hozzá: a ritmikus gimnasztikából hozott alapoknak köszönhetően elképesztő hajlékonyság, nagyszerű fizikai adottság, páratlan ritmusérzék, elképesztő elszántság és az önkínzás határát súroló, a sportághoz elengedhetetlen lemondás. Már egészen fiatalon is korát meghazudtoló érettséggel, kifejezőkészséggel bontakoztatta ki tehetségét a vízben, minden versenyszámban, minden műfajban versenyképes.

A világ- és Európa-bajnokságok gazdag programjával ellentétben az olimpián csak a párosok és a csapatok versenyeznek, talán ezért fordulhatott elő, hogy az akkortájt a mediterrán országban sportági mindenhatónak számító Anna Tarrés a 2008-es pekingi olimpián még nem számított az egy évvel korábban egyébként a csapat technikai számában már vb-bronzérmes, ám csak 18 éves Carbonellre. Négy évvel később, Londonban azonban megszerezte éremgyűjteménye talán legértékesebb két darabját, egy-egy ezüstöt és bronzot. Hazai pályán, a 2013-as barcelonai vb-n hét érmet akasztottak a nyakába, ez pályafutása másik csúcspontja, ám azóta sem rendeztek úgy világbajnokságot, hogy ne állt volna dobogóra. Beletartozik a sorba Budapest is, a Vajdahunyad vára előtti páratlan környezetben is szólt neki a taps, például az Edith Piaf zenéjére előadott egyedi koreográfiáért. Az Európa-bajnokságokkal már más a helyzet, nem is mindegyiken indult, a 2018-as versenyszezont például gyakorlatilag kihagyta – mint mondta, a hosszú évek óriási terhelése után vissza kellett vennie a tempóból.


Helyette inkább részt vett a Masterchef of Spain hírességek részvétel zajló kiadásán. Noha családja sem értette, mit keres a főzőversenyben, hiszen korábban – saját elmondása szerint – legfeljebb salátákat készített, és még tojást sem sütött, az élsportoló elszántságával és alaposságával mesterszakáccsá nőtte ki magát, meg is nyerte a versenyt. Bár a televíziós kirándulás után még többen ismerték fel az utcán, a népszerűségére korábban sem panaszkodhatott. Három perc, negyven másodperc címmel könyvet írt londoni szerepléséről, és Elena Sirena néven négy, gyerekeknek szóló könyvet is kiadott, plusz saját fürdőruha-kollekciót dobott piacra. Eközben divattervezést tanult, az ikonikus Nelson Mandela-előadás nem kevésbé egyedi dresszének tervezéséből is kivette a részét. „Mindig igyekeztem feszegetni a határaimat – sommázta a változatos kihívások sorát. – Tartom, hogy mindezekből sokat lehetett tanulni.”

A földrészeket mintázó kűrruhában szerzett ezüstje után sem siránkozott, hogy miért nem lett arany belőle, a legnagyobb tisztelet hangján beszél az aranyakat „elorzó” oroszokról. „Csodálom őket, mert rengeteget dolgoznak és kivételes sportolók. Sok barátom van közöttük.”

Arról már nem esett szó, milyen a viszonya a nagy riválisok egyikével, a 21-szeres világbajnok Szvetlana Romasinával, ám példa lehet neki a kor- és vetélytárs, aki Budapesten gömbölyödő pocakjával fotózkodott, Kvangdzsuban viszont ismét – kétszer éppen őt megelőzve – a világ tetejére varázsolta magát. A fukuokai vébé 2022-re halasztott időpontjában pedig Ona Carbonell ismét topformában lehet – amilyenben 2019-ben elköszönt egy időre a sportágtól.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. január 30-i lapszámában jelent meg.)