Kínai milliók – Moncz Attila publicisztikája

Ülök otthon, nézem a Hisense televíziómon az Európa-bajnokságot, közben megéhezem, a Vivo telefonomról rendelek valami kaját, amit az Alipay rendszerén keresztül kifizetek, de mivel a sok szerencsétlenkedés közepette lemaradok egy gólról, gyorsan a TikTokon megnézem a gól­örömöt, hogy legalább az „meglegyen”. A ma még hihetetlennek tetsző történetből (a fenti négy márkából legalább kettő egyelőre elérhetetlen hazánkban) talán már a következő kontinenstornán valóság lehet, ha minden a cégek szándékai szerint alakul. Úgy, hogy nekik alapból semmi közük Európához, a mi földrészünkben csak a piacot látják, amit ráadásul a járvány utáni talpra állás közepette könnyebb is meghódítani. Merthogy ez a „nagy négyes” Kínából, a jelenleg korlátlannak tűnő tőke hazájából érkezik úgy, hogy eszközként a felénk legnépszerűbb sportágat, a labdarúgást szeretné felhasználni. Mindegyikük a jelenleg is zajló Eb kiemelt szponzora, az összesen 12 nagy támogató harmada kínai, ha pedig hozzáteszem, hogy további három pedig amerikai, máris kijön, hogy egy európai verseny jelentős támogatóinak több mint fele nem erről a kontinensről való. Csak amíg az amerikaiak felbukkanása nem annyira váratlan (a Coca-Cola például több mint három évtizede partnere az UEFA-nak), a kínaiak előretörése gyors és lendületes. Az előző, a 2016-os Európa-bajnokság előtt jelent meg az első kínai szponzor, a Hisense, mára megnégyszereződött a számuk! És akkor még ott van a Volkswagen, amely ugyan német cég, de a legtöbb kocsiját Kínában adja el...

„A pandémia utáni korszakban megváltoznak az esélyek, ha ezeket a háztartási gépekkel és elektronikával foglalkozó kínai cégek szeretnék kihasználni, akkor elsősorban a külföldi piacokon kell aktívaknak lenniük, és a logisztikájukon, valamint a márkaépítésükön kell tovább javítaniuk” – mondta ezzel kapcsolatban Csou Nan, a kínai kereskedelmi kamara egyik főtitkára. A járványt követő első kiemelt világeseménynél jobb üzenethordozó pedig kevés van. A keleti cégek nagy „összejövetelek” iránti lelkesedése nem új keletű, korábban a japánok és a dél-koreaiak próbáltak meg minél nagyobb ismertségre szert tenni a segítségükkel (ez annyira igaz, hogy az Economic Observer című lap szerint például az ezredforduló tájékán sorozatban négy futball-világbajnokságon is legalább három japán cég jelent meg kiemelt támogatóként), ma pedig Kína érzi úgy, ez az érvényesüléshez vezető legjobb út. Amikor például az egyre fontosabb techközpontokat nem Európában, hanem a Szilikon-völgyben és a kínai Sencsenben kell keresni, aligha véletlenül.

„A szponzoráció a globális ipari és gazdasági változások barométere. Korábban japán és dél-koreai vállalatok jeleskedtek ezen a téren, mára a jelentőségük csökkent, sőt, néhány helyen meg is szűnt. A kínai vállalatok viszont manapság aktív futballmarketinget űznek. Ez jelzi a növekvő versenyképességüket, illetve azon szándékukat, hogy megmutassák a világnak, mindenkinél magasabb szintű szolgáltatást képesek nyújtani” – mondta a cégek vezérlő elvéről Vang Peng, a pekingi Renmin Egyetem professzora. A Hisense mindenesetre jó példával járt elöl, hiszen 2016-os Eb-megjelenésével az öt legfontosabb európai piacon (Nagy-Britannia, Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország) megduplázta a márkaismertségét!

A piacszerzés kimondott cél, a jelenleg csak két európai országban (Románia, Csehország) ténykedő Vivo az év végéig 12-re szeretné növelni ezt a számot, a naponta már ma is 100 millió tranzakciót lebonyolító Alipay pedig a hetvenországos világszintű bázisát növelné. Csak az UEFA-val összehozott első négyéves ciklusába nyolc nagy sorozat, illetve 420 mérkőzés került bele – becslések szerint a meccseknek 7.4 milliárd nézőjük lesz. A második négyéves ciklus számait nem tudni, csak azt, hogy az európai szövetség 200 millió eurót vághat zsebre ezen időszak alatt ettől az egyetlen cégtől. Mondjuk az anyacég Alibaba meg 2028-ig csaknem 700 millió euróval támogatja üzletileg az olimpiai játékokat.

„A professzionális sport szponzorálását az teszi különösen vonzóvá, hogy érzelmi szinten egyedülálló kapcsolatot teremt a világ minden tájáról elkötelezett emberek és a vállalatok között. A vállalkozásoknak ez a kapcsolat lehetővé teszi az értékesítés és a márkaismertség növelését, de nem csupán a hagyományos útvonalakon, hanem az egyre növekvő számú közösségimédia-platformokon való aktív részvétellel is” – magyarázta a Seeking Alpha nevű pénzügyi elemző cég egyik vezető munkatársa. Ez például egy olyan, már ma is 400 milliós felhasználói bázisú cég, mint a Vivo esetében kiemelt fontosságú lehet. Márpedig Kínában a nézettség akkor is garantáltva van, ha csak a csoportmérkőzések első két körében akadtak olyan találkozók, amelyek helyi idő szerint éjfél előtt kezdődtek. Öt évvel ezelőtt az Eb-döntőt 56 millióan látták Kínában, többen, mint bármelyik európai országban. És ha a csillagok együttállása annyira szerencsés, mint az idén, amikor az Eb első három napja egybeesik a kínai sárkányhajó-fesztivállal, illetve az ezzel járó ünnepségsorozattal, akkor erre még egy lapáttal rá is lehet tenni.

Ennyiért pedig már érdemes áldozni, a keletről érkező bevétel pedig jól jön az UEFA-nak, amely efölötti örömében olykor becsukja a szemét. A kínai pénznek köszönhetően szinte biztos, hogy a 2016-os Eb kapcsán szponzorációs tevékenységből befolyt 483 millió eurót most is sikerül elérni, de inkább felülmúlni (egy másfél éve tartó pandémiában, bizonytalan gazdasági kilátások közepette), az esetleges kedvezőtlen híreken (mint például ujgur kényszermunkások vélt vagy valós foglalkoztatása az állami tulajdonú Hisense gyárában) pedig bizonyítékok híján könnyebb túllépni. Még akkor is, ha az UEFA alapelvei között papíron szerepel az emberi jogok tisztelete is. Raphael Brinkert, a Jung von Matt Sports kreatív ügynökség munkatársa szerint ennek egyszerű a magyarázata: „A labdarúgásban megfigyelhető turbókapitalizmus hozta magával, hogy autokraták szponzorként megjelenhetnek. Még akkor is, ha az ő befogadásukkal az UEFA nagyon eltávolodik a nézőitől.”

Ugyanakkor a kínai cégek egyelőre nem kerültek annyira célkeresztbe, mint a dízelbotrányba szinte belefulladó VW, amely ellen egy Greenpeace-aktivista még az Eb-n is ejtőernyős ugrással tiltakozott. Azt ugyanakkor nem tudom, belegondolt-e abba, hogy ha kicsit ügybuzgóbb mesterlövész dolgozik a müncheni stadionban a Németország–Franciaország meccs előtt, akkor halálos lövést kap. Így viszont ő is belekerült a szórakoztatás fősodrába, vagy ahogyan az egyik brit lap fogalmazott, a szórakoztatás szívébe, a labdarúgásba. Ez az, amit felismertek a kínaiak, hogy ide kell eljutni, és akkor olyan kapuk nyílnak meg előttük, amelyek egyébként talán soha. Már most érdeklődéssel várom a Vivo projekt­elemzését, hogy ezúttal érte-e meg jobban az Eb-támogatás vagy nagyobb haszonnal járt öt évvel ezelőtt az NBA, illetve a márkanagykövetté avan­zsáló Ste­phen Curry szponzorálása. A „Brand China” ipari és politikai erő lett, ami előbb-utóbb a labdarúgás környezetében felvetődő összes problémára talál majd megoldást. Még arra is, hogy az egyik kedves barátomnak ne kelljen kiköpnie a sörét, amikor kizárólag kínai írásjeleket látott a Puskás Aréna gyepszőnyege körül. Vagy úgy, hogy jönnek az angol nyelvű (esetleg országspecifikus) márkanevek, vagy úgy, hogy legyártják azt a sört, amiből egyetlen csepp sem mehet kárba.