A riói pokolból a tokiói mennybe – Lőrincz Tamás megkoronázta páratlan pályafutását

„Ott abba akartam hagyni az egészet. Tisztán emlékszem, miután lement az az egy szem meccsem – egy nappal azután, hogy Viktor öcsémnek elcsalták a bronzát –, ültünk a szobánkban síri hangulatban, és abban a pillanatban úgy voltam vele, hogy köszönöm, ennyi volt, viszlát.”

Itt tartottunk 2016. augusztus 16-án – és e ponton nagyon kevesen gondolták volna, hogy Lőrincz Tamásnak ezek után még hátravan élete legsikeresebb időszaka.

Merthogy itt, a riói kudarcnál hagytuk abba sorozatunk előző részét: ki ne emlékezne a testvér, Lőrincz Viktor ország-világ előtt arcátlanul elcsalt olimpiai bronzmérkőzésére, amely annyira megviselte bátyját is, hogy másnap egyből, a selejtezőben vereséget szenvedett, s favoritként egyetlen meccs után búcsúzott álmaitól...?!

Birkózóklasszisunk akkor már 30. élet­évében járt, s miként az idézett mondata is mutatja, ekkora pofon után bizony benne volt a pakliban, hogy végső elkeseredésében inkább otthagyja a szőnyeg világát úgy, ahogy van. És lássuk be, senki sem szólhatott volna egy rossz szót sem: bizonyítania már nem kellett, az évtizedes fogyasztással és önsanyargatással a hócipője tele volt, friss házasként az állandó edzőtáborozás helyett már a családalapításról álmodott – a sportágban tapasztalható visszásságok pedig az utolsó cseppet jelentették a pohárban.

Ám aztán az idő és szerettei győzködő szavai gyógyírt jelentettek: Lőrincz Tamás végül erőt vett magán és a folytatás mellett döntött – ma már tudjuk, milyen jól tette!

A riói kudarc után végképp egyértelművé vált, a 66 kilogramm nem pálya többé, feljebb kell lépnie – „Szöcsi” előtt így valójában egyetlen út állt, amely viszont pokolian nehéznek ígérkezett. Az eggyel magasabb kategória, a 71 kg ugyan ideálisnak tűnt, ám az már akkor sem számított olimpiai súlycsoportnak, így maradt a 75 kg, ami azonban egyből kétkategóriányi ugrásnak felelt meg. Magyarán: a tíz kilogrammal nehezebbek mezőnyébe kellett beleerősödnie, izomban, erő-állóképességben, technikában, védekezésben, minden téren – küzdősportban ez brutális munkát és iszonyatos elszántságot követel, és még így sem garantált a siker; mi több, nagyobb a kockázat, mint a várható eredményesség. (Főleg, hogy nem sokkal később 77 kilogrammra emelték fel a súlyhatárt...)

Ám hogy Lőrincz Tamás tényleg egyedülálló klasszis, tökéletesen mutatja, hogy ezt a dupla lépcsőfokot is megugrotta – nem is akárhogyan.

Amikor még ugyanazon év végén, a decemberi budapesti kötöttfogású csapatvilágkupán – már 75 kg-ban – mindenkit megvert, közte a pályája csúcsáról már lefelé tartó, de akkor is világ- és Európa-bajnok, londoni olimpiai ezüstérmes örmény Arszen Dzsulfalakjant, már sejthető volt, hogy Lőrincz ebbe a súlycsoportba sem csak nézelődni jött. Ám arra, hogy harmincon túl, két kategóriával feljebb következik majd az igazi parádé, hősünk maga sem számított. Saját bevallása szerint még csak álmodni sem mert olyan eredménysorról, amely már addig is veretes pályafutása utolsó, 2017 és 2021 közötti időszakát jellemezte, amely alatt, írd és mondd, minden világversenyről érmet hozott haza, amelyen csak elindult.

Kezdődött a 2017-es újvidéki Eb-bronzzal, majd következett a párizsi világbajnokság, amelyen a szőnyegen ugyancsak bronzéremig menetelt, ám miután elődöntőbeli legyőzőjét, Alekszandr Csehirkint doppingvétségen kapták, utólag megkapta az orosz ezüstérmét. Egy esztendővel később a nagyszabású, a sportág addigi legjobb vb-jeként aposztrofált budapesti seregszemlén már a döntőig jutott, s ott kapott ki aztán Csehirkintől (aki doppingolását megúszta az ezen a szinten röhejesnek mondható féléves eltiltással, így ott lehetett a Papp László Budapest Sport­arénában). Közben szerzett két Eb-, majd 2019-ben egy Európai Játékok-bronzot is, hogy aztán a főversenyen, a nur-szultani olimpiai kvalifikációs világbajnokságon tanítani való birkózással érjen fel a csúcsra. Élete első világbajnoki címe egyben kvótát ért Tokióba, ahová ráadásul újfent öccsével, Viktorral utazhatott, aki pedig a 87 kilósoknál szerzett ezüstérmével váltotta meg ötkarikás repülőjegyét!

Lőrincz Tamás tehát páratlan lendületben, erőtől duzzadó magabiztossággal várta a 2020-as tokiói játékokat – ám akkor újabb váratlan akadály érkezett a semmiből a koronavírus-világjárvány formájában. A fivérek nem is titkolták, mennyire összezuhantak, amikor éppen edzésre menet megkapták a hírt a játékok elhalasztásáról. Ismét, sokadszorra is fel kellett állniuk a padlóról: ismét, sokadszorra is egymást támogatva sikerült nekik.

Pedig az idő nem az akkor már krisztusi korban lévő Lőrincz Tamásnak dolgozott, a teljes egyéves halasztás meg aztán főleg nem, de utólag már tudjuk, végül minden így volt jó.

A testvérek a pandémia miatti kényszerpihenőt is pluszedzésekkel töltötték el (otthon, Cegléden bemehettek ketten a terembe, és egymással gyakorolhattak), hősünk így 2021 áprilisában, Varsóban ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel szerezte meg pályafutása negyedik Európa-bajnoki címét, amely egyúttal azt eredményezte, hogy világ- és Európa-bajnoki címvédőként, a 77 kg-os súlycsoport első kiemeltjeként várhatta a tokiói olimpiát.

A többi pedig már történelem: a maga szerény, 14 világversenyes érmével már addig is a gazdag hagyományú magyar birkózósport legeredményesebbjének számító Lőrincz Tamás a japán fővárosban 34 évesen, megannyi viszontagság után megszerezte a legszebbet, a tizenötödiket is, méltóképpen felrakva a koronát egy olyan páratlan pályafutásra, amely csak így érhetett véget. Ha valaki, hát ő tényleg mindenkinél jobban megérdemelte, hogy olimpiai bajnokként búcsúzhasson!

(VÉGE)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. szeptember 11-i lapszámában jelent meg.)