„Szívesen járok NB II-es, NB III-as bajnokikra is” – Tóth Gabi és a sport

 

– Miután kitette a Facebook-oldalára, hogy férjével, a Séfek séfe tv-műsorból zsűritagként ismert Krausz Gáborral együtt szurkoltak a Fradi Betis elleni Európa-liga-meccsén, nem is olyan meglepő, hogy ezt az interjút az FTC népligeti központjába beszéltük meg. Mégis: honnan a Ferencváros iránti kötődés?
– Elsősorban Gábornak köszönhető, ő lelkes Fradi-szurkoló, ha csak teheti, a lelátóról drukkol a csapatnak. A Betis-meccs estéjén én is pihenőt kaptam, így végre elkísérhettem a Groupama Arénába. Nagyon vártam már ezt a lehetőséget, mert szeretek focimeccsre járni. Nemcsak elfeledteti a gondokat, de megérint, összekovácsol, és erősíti a nemzeti összetartozás érzését, amikor egy stadionnyi ember együtt szurkol kedvenc csapatának. Magával ragad a hangulat, az energia, s ebből remekül lehet töltekezni egy nehéz nap végén. A kupatalálkozón a legendás csatár, Rákosi Gyula bácsi személyé­ben remek partnerre találtam, akivel úgy biztattuk a Fradit, egymást túlkiabálva, hogy senki sem szólt rám. Lélekben feltöltődve mentünk haza Gáborral, pedig az eredmény nem az lett, amit vártunk, hiszen a spanyol csapat hazavitte a három pontot.

– Korábban is járt futballmeccsekre?
– Kétezertizennyolcban ismerkedtünk meg Gáborral, s már az első randevúink egyike az Üllői úti stadionban volt. Azonnal éreztem, hogy olyan férfival hozott össze a sors, akinek az életében meghatározó a labdarúgás: ha fociról van szó, számára megszűnik a külvilág. Ez azóta is így van, s ezt én is egyre jobban kezelem (nevet). Egyébként Barcelona-drukker vagyok, legalábbis a külföldi csapatok közül a katalánok játéka áll hozzám a legközelebb, ennek apropóján Gábor meglepett a születésnapomon egy meccsjeggyel. Együtt mentünk el a Camp Nouba – elképesztő élmény volt átélni a híres aréna hangulatát, testközelből látni Lionel Messit. De nemcsak a sztárcsapatok világa vonz, szívesen járok NB II-es, NB III-as bajnokikra is. A soroksári pályán rendszeresen megfordultam, mert az egyik barátnőm férje ott futballozott; a mérkőzések alatt jókat szotyiztunk a lelátón.

– Egy nő ritkán olyan fanatikus, mint a férfiak, ha futballról van szó.
– Ez igaz, bár szerintem sok hölgy is szereti a focit. Én kislányként gyakran rúgtam a bőrt a fiúkkal, s nemegyszer előfordult, hogy csak az egyik lábamon volt papucs, mire hazaértem – a másiknak játék közben nyoma veszett. Mindezt úgy, hogy egészen addig kapus voltam, míg több ujjamat el nem törték az erős lövések. Kimondottan szeretek meccset nézni, s az Európa-bajnokság vagy a világbajnokság idején társaságban drukkolni; fantasztikus együtt átélni a közösségi élményt. A futball iránti rajongásomat soha nem rejtettem véka alá, talán ennek is köszönhető, hogy 2014-ben Magyarország képviseletében elénekelhettem a brazíliai vb himnuszát. Megtisztelő volt és felemelő érzés a hazámat képviselni.

– Meséljen!
– A brazíliai születésű énekes, David Correy, az amerikai X-Faktor döntőse adta elő a The World is Ours című dalt, amelyből huszonnégy országban készítettek a helyi sajátosságokat tükröző változatot. A magyar feldolgozás a Miénk a világ címet kapta. David angolul, én magyarul énekeltem, a dalhoz készült klipben többször föltűnik gyönyörű fővárosunk. Kétezertizennégyben volt egy közös fellépésünk is a VIVA Comet budapesti gáláján.

– Nézegetve a közösségi oldalát, nemcsak a futballt kedveli.
– Gyerekkoromban jó néhány sportágat kipróbáltam. Mivel tapolcai lány vagyok, nem maradhatott ki a sorból a vívás sem. A helyi klubnak Szalay Gyöngyi – Isten nyugosztalja – volt az alapítója, keze alatt nevelkedett a Tokióban olimpiai ezüstérmet szerző Siklósi Gergely is. Büszke vagyok arra, hogy a szülővárosomból ilyen tehetséges fiatalok indultak és hódították meg a világot. Tehetséggel, szorgalommal, kitartással. Edzőim szerint egész jó érzékkel és adottságokkal voltam megáldva, ám a kilencvenes évek első felében még megfizethetetlenül drága volt a felszerelés, legalábbis számomra. De nemcsak én, hanem jó néhány gyerek volt még olyan helyzetben, hogy a szülei nem engedhették meg maguknak a versenyeztetést, bármilyen szép sportág is a vívás. Egyszer véletlenül eltörtem egy pengét, borzasztóan megijedtem és gyötört a lelkiismeret-furdalás. Féltem, és azon aggódtam, milyen sok pénzbe kerül egy új beszerzése. Imádtam vívni, de nyolcéves koromban végül váltottam. Nem bírta a családom anyagilag. Így lett az én sportom a kézilabda. Jószerével azonnal beleszerettem, mert magával ragadott az érzés, milyen fantasztikus csapatban, egy közös célért küzdeni.

– Milyen poszton játszott?
– Beálló voltam és balátlövő.

– Meddig tartott a karrierje?
– Tizennégy vagy tizenöt éves lehettem, amikor súlyos combizomszakadást szenvedtem, emiatt hosszú kihagyásra kényszerültem, s végül abba is kellett hagynom. Furcsa játéka a sorsnak, hogy édesapám is ezt a sportágat űzte, tagja volt a Bauxitbányász NB I-es csapatának, és az ő pályafutásának is egy kísértetiesen hasonló sérülés vetett véget. Számomra ez a combsérülés komoly lelki megrázkódtatást okozott, fájt, hogy be kellett fejeznem, de aztán úgy voltam vele, a Jóisten „keze” lehet a dologban, megmutatta nekem, hogy az éneklés, a zene lesz az utam. És így is lett, tizenhat évesen a Megasztár második szériájában a legjobb női előadóként harmadik lettem.

– S mi maradt meg a sportból?
– A kézilabdától nem szakadtam el, a lányom születéséig rendszeresen játszottam. A tizenharmadik kerületben volt egy remek pálya, sajnos azóta mélygarázs épült a helyére. Kicsit a szülővárosomat idézte az, hogy a közös játék új ismeretségeket, barátságokat hozott. Vidéken ez természetes, itt, a fővárosban már nem feltétlenül. A kézilabda mellett elsősorban futással igyekszem formában tartani magam, és nemrég megismerkedtem a táncsporttal. Testhez álló műfaj számomra is, mert miközben megélhetem a nőiességemet, megtapasztalom a személyiségfejlesztő hatását, fegyelmezettségre, rendszerességre tanít. Gyerekkoromban néptáncoltam, ez volt a szenvedélyem. Visszatérve a sportra, azt gondolom, kitartásra nevel, megtanít arra, hogy egymásért is felelősséggel tartozunk, hogy segítsük a gyengébbeket, ezért szeretném, ha a kislányom minél több sportágat kipróbálna, mielőtt rátalál az igazira.

– Mivel kezdtek?
– A babaúszás lett volna az első lépés, ha a Covid nem húzza keresztül a számításainkat. A bölcsődében tartanak babajógát, de azt gondolom, egyelőre inkább játsszon a labdájával. Ügyesen focizik, van egy kapu, abba próbálja begurítani a kis piros pöttyöst; elég pontosan céloz. Ami engem illett, a szülés után nagyon figyelek a terhelésre, hozzáértők segítenek összeállítani a napi gyakorlatokat, amelyekre szükségem van ahhoz, hogy a színpadon a legjobb formámat hozzam, a maximumot. Újra elkezdem a futást, az aktív edzéseket, korábban pedig jógáztam is. Ép testben, ép lélek – ez szükséges ahhoz, hogy harmóniában legyünk önmagunkkal.

– A közösségi oldalán olvasható bejegyzései között feltűnően sok foglalkozik sporttal.
– Családi barátunk a válogatott kézilabdázó Hársfalvi Júlia, jóban vagyok Hosszú Katinkával, de Berki Krisztiánnal is gyakran beszélgetünk. Szász Emese nagyon közel áll hozzám; az a pillanat, amikor Rióban aranyérmes lett, egy életre belevésődött a lelkembe. Emese ikrei és az én kislányom nagyjából egyidősek, rendszeresen megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, ki hol tart a bölcsődei beszoktatással. Talán meglepő, de szentimentális, érzelmes ember vagyok, órákon át sírtam Márton Anna fotóját látva – amelyet a Nemzeti Sport oldaláról osztottam meg –, ahogy Tokióban az edzője magához öleli. A páston ugrott ki a térde, miközben eleve keresztszalag-szakadással készült fel és vívta végig az olimpiát. A magyar tehetséges nemzet, a sportolóink példaképek, rengeteg gyerek szeretne egy olimpiát követően Szász Emese, Szilágyi Áron nyomdokaiba lépni. Hazánk, kis országként, tizenötödik lett a tokiói éremtáblázaton. Hatalmas eredmény, óriási büszkeség ez mindannyiunknak, határon innen és túl. Különösen fontos ma, amikor sokan, köztük gyerekek is, a laptop mellett ülve, a mobiltelefont nyomkodva élik az életüket. Amikor a hőseinket nézem, a sportolóinkat, azt érzem, értem is küzdenek, miattam is edzenek keményen, hajnaltól késő estig nap mint nap. Egy-egy sikeres szereplés, győzelem után nem azt mondjuk, nyert, hanem azt, hogy nyertünk. Az eredményeikben mi is benne vagyunk azzal, hogy szurkoltunk, odatettük a lelkünket is, hogy segítsük, támogassuk az erőfeszítésüket. Egy egész nemzet közös szívdobbanása egy ilyen sportesemény. Majkával közös, Mi éltünk című dalunk klipjéhez olimpikonokat hívtam meg, s megtisztelő volt, hogy mindenki azonnal igent mondott. Látható a videóban Kiss Gergely, Risztov Éva, Berki Krisztián, Nagy László, Háfra Noémi, Kucsera Gábor és Szász Emese is. Ez egyfajta tisztelgés is az eredményeik előtt.

– Ekler Luca is közel állhat a szívéhez.
– Luca paralimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó paraatléta. Mindketten önkéntes hírnökei voltunk a budapesti Eucharisztikus Világkongresszusnak, ezért gyakran találkoztunk, beszélgettünk. Először nem értettem, miért paralimpikon, de aztán elmesélte, hogy tizenegy évesen stroke következtében lebénult a bal oldala. Azt is elmondta, hogyan állt talpra a családja szeretete és erős hite segítségével. Barátnők lettünk, a paralimpiai eskütételekor én szólítottam a színpadra. Az én szívem című dalom utolsó sorait idéztem neki: „Már nyílik a virág, belenő a szívünkbe / édes szirmát hullatja rám / oly tágas a világ, kicsi lány vagyok benne / de érzem a hitem, ami elhoz majd minden csodát.” Megható pillanat volt. Mindkettőnknek. A világkongresszusnak köszönhetően kiváló emberekkel találkoztam, csodálatos élményekkel gazdagodtam, s végre azt éreztem, nem kell szégyenkeznem amiatt, hogy rendkívül mélyen élem meg az érzéseimet, a hitemet. Azt hiszem, erre leginkább azok képesek, akiket valóban megpróbált az élet. Ekler Luca is ilyen, példakép. Szeretném, ha még többen megismernék, mert a történetével sok-sok fiatalnak adhat erőt.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. október 30-i lapszámában jelent meg.)