Bárány kígyóbőrben – Peter Wright második vb-címével elit társaságba került

Január 16-án lesz kereken harminc éve, hogy megalakult a Professional Darts Corporation, azaz a PDC, amely nélkül aligha vált volna a darts egy szerethető, ám belterjes angol kocsmai játékból a XXI. század egyik legdinamikusabban fejlődő látványsportjává. Az olló persze nem nyílt szét varázsütésre: a PDC-világbajnokságok első tíz évének húsz döntőse közül tizennyolc Angliát képviselte, s csupán a kanadai John Part (2001-ben második lett, 2003-ban nyert) szereplése miatt nem nevezhetjük tisztán angol házibajnokságnak ezt az időszakot.

Ehhez képest az elmúlt tíz évben megfordult a tendencia, és a „feltalálók” kerültek némiképp háttérbe. 2013 óta a legrangosabb dartsviadalon mindössze kétszer ünnepelhetett vb-címet angol versenyző (2013-ban Phil Taylor, 2018-ban pedig Rob Cross), és „tiszta” angol döntőre is csak egyszer – négy évvel ezelőtt éppen ők ketten meccseltek – került sor. Ennek fényében talán nem is meglepő, hogy a 2022-es világbajnoki finálé angol–skót párosításából sem papíron a hazai közönség előtt szereplő Michael Smith, hanem a nála 20 esztendővel idősebb, s esélyesebbnek is tartott Peter Wright került ki győztesen.

Mondjuk, Wright számára sem idegen terep Anglia, hiszen, bár 1970. március 10-én a skóciai Livingstone városában született, kisgyermekkora óta ebben az országban él. A költözést annak idején a kényszer szülte – Wright mamája fiatalon vált anyukává, szülei nem is tartották elég érettnek erre a szerepre, ezért megpróbálták elvenni tőle a kisfiút. Az anyuka ezt megelégelve Angliában telepedett le a kis Peterrel, s kezdett új életet. Ebből aztán akadtak is problémái Wrightnak a dartspályafutása alatt, mert mindig felbukkantak olyan szurkolók, akik, hogy is mondjuk, nem tartották eléggé közülük valónak. Volt olyan versenye, amelyen egy transzparenst tartottak fel a háta mögött, amelyen ez állt: „Fake Scot” – nem igazi skót.

„Eléggé kivagyok az ostoba emberek ostoba beszólásaitól – fakadt ki Wright egy ízben. – Már kitwitteltem nekik az útlevelem fotóját, ugyan mit kéne még tennem, hogy leszálljanak rólam?!”

Ehhez képest, immár kétszeres világbajnokként arról beszélt, hogy tökéletesen képes kizárni a külső tényezőket, s afféle csőlátásüzemmódba kapcsolva kizárólag a táblára koncentrálni. Ugyanakkor imádja a tömeg morajlását hallgatni, „még akkor is ha, kifütyülnek”.

A Michael Smith elleni fináléban erre is akadt példa, meg persze arra is, hogy Peter Wrightot éltesse az Alexandra Palace szakértő publikuma. Aki egyébként azzal, hogy 2020 után ismét megkaparintotta a győztesnek járó Sid Waddell-trófeát, egy egészen szűk körű klubba nyert bebocsátást. Ő lett ugyanis a hatodik olyan dartsozó, aki egynél többször tudta megnyerni a PDC által szervezett világbajnokságot, s ha a névsort olvassuk (időrendben Phil Taylor, John Part, Adrian Lewis, Gary Anderson, Michael van Gerwen), láthatjuk, hogy valóban a sportág nagyjainak legfelső polcán kell keressük az extravagáns megjelenésű versenyzőt.

S a különcsége nemcsak azért említésre méltó, mert tarka nadrágjaival, rikító színekben pompázó mohikánfrizurájával és a halántékára festett kígyófejjel látványosan kilóg a többi versenyző közül, hanem mert ezt az egészet afféle terápiás céllal csinálja. Peter Wright a valóságban ugyanis épp az ellentettje annak, mint amit a tábla előtt megmutat magából. Harsányságnak, rikító színpompának, öncélú magamutogatásnak nyoma sincs az 51 esztendős férfi életében: a skót világbajnok kerüli a feltűnést, szereti a visszafogottságot, a nyugalmat és az egyszerűséget. Csakhogy ezzel az attitűddel sohasem lett volna belőle sikeres dartsozó, így aztán kénytelen volt a játék idejére új személyiséget keresni magának. Egy olyat, amely kellőképpen kirívó és hatásvadász ahhoz, hogy jól el lehessen bújni mögé.

„A magánéletben teljesen más karakter vagyok, mikor meccset kell játszanom, akkor viszont így tökéletesen tudok összpontosítani” – fogalmazta meg az átalakulás szükségszerűségét.

A „versenyjelmezét” végül feleségével, Joanne-nel és a nagyobbik lányával, Naomival közösen álmodta meg. Gondosan megválasztott öltözékeit gyermeke inspirálja, a különleges, Wright számára amolyan harci díszként is funkcionáló mohikánfrizura viszont a profi fodrász feleség kezét dicséri.

„Két, olykor három óra is kell a meccsek előtt, mire elkészül az aznapra megálmodott fazon” – mesélt a kulisszatitkokról. Az immár ikonikus, tátott szájú kígyófej pedig Wright „Snakebite”, vagyis Kígyómarás becenevéből ered, ám annak ellenére, hogy sokan az Egyesült Királyságban oly népszerű italra (világos sör és cider keveréke, fele-fele arányban), Wright azt mondja, valójában a fejére rajzolt kígyó őt, pontosabban a személyiségét szimbolizálja.

„Egyszerűen kedvelem a kígyókat – mondta egy alkalommal a BBC-nek. – Kicsit olyan vagyok én is, mint a kígyók. Egy csendes ember, aki szereti, ha békén hagyják. És ha sokat piszkálsz, megharaplak!”

Ugyanakkor kétségtelen, hogy Wright „kígyóemberes” szerepjátéka ma már túlmutat önmagán, s régen nemcsak arról van szó, hogy a külcsín segít felszínre hozni a belbecst, hanem az egész sportág kapott általa egy jól beazonosítható, önálló márkaként is működő figurát. Mert a dartsnak éppen erre volt szüksége a nagy áttöréshez: az egyszerű szabályok, a jól közvetíthető mérkőzések és a meccsek alakulásának drámaiság már adva volt, éppen csak az érdekes karakterek hiányoztak. Persze ne legyünk naivak, Peter Wright is örömmel érvényesült volna azzal a fekete inges, fekete hajú, kissé melankolikus rockénekesre hajazó külsejével, amilyennel 1995-ben odaállt a tábla elé a BDO világbajnokságán. Csakhogy azzal nem ment semmire, hiába dobált már 13 éves kora óta elszántan az ajándékba kapott nyílkészletével – eleinte még tábla híján egy farönkre célozva. De akkor nem jutott messzire, az első körben kikapott a második helyen kiemelt Richie Burnett-től, úgyhogy inkább abbahagyta a versenyzést, és alkalmi munkákból próbálta meg fenntartani magát.

EZ IS PETER WRIGHT – AZ 1995-ÖS BDO-VILÁGBAJNOKSÁGON

Mindent elvállalt: építkezésekre járt és betont kevert, ablakot cserélt, és volt autógumi-javító is egy autószerelő-műhelyben. (A civil szakma és a dartsvilágbajnoki cím egyébként nem zárja ki egymást: Phil Taylor, mielőtt a hobbija a szakmájává vált volna, karosszérialakatosként dolgozott. Egy másik skót klasszis, Gary Anderson 2006-ig egy márványkandallókat építő cégnél dolgozott, de Michael van Gerwen is megfogta a munka végét, mielőtt 17 évesen profinak állt: segédmunkás volt egy kőműves mellett.) De mivel nem keresett sokat (volt olyan hónapja, hogy mire befizette a számlákat, heti 5000 forintnak megfelelő font jutott a megélhetésre), mégis visszatért a versenyzéshez. Főleg, miután a kétezres évek közepén egy tévén nézett viadalt látva azt mondta, hogy ezt én is meg tudnám csinálni. És mégis: évekig nem jöttek azok az eredmények, amikre számított, ezért elhatározta, ha a következő esztendő sem hozza meg az áttörést, végképp szögre akasztja a nyilait, és az „egykezi” munkát kétkezire cseréli.

„Tényleg visszamentem volna a műhelybe az abroncsok közé, ahol nincs ebédszünet, csak egy szendvics, az is olajos kézzel, miközben bármikor jöhet a főnök, hogy számonkérje a munkámat.”

Mindez valamikor 2013-ban történt, abban az évben, amelynek végén Peter Wright bejutott a 2014-es PDC-világbajnokság döntőjébe, s ugyan ott vereséget szenvedett Michael van Gerwentől, az élete és a karrierje mégis gyökerestől megváltozott. Ma pedig mint kétszeres világbajnok készülhet az újabb csúcsok megmászására.

Bebizonyította, hogy képes rá!