Asztalitenisz: a negyeddöntő volt a végállomás az Ecseki, Madarász duónak

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 20:07
null
Az Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettős jutott legtovább a mieink közül Dohában (Fotó: WTT)
A dohai WTT-verseny vegyes páros negyeddöntőjében az Ecseki Nándor, Madarász Dóra páros három játszmában szenvedett vereséget, ezzel a magyar küldöttség számára véget ért a torna.

Már csak az Ecseki Nándor, Madarász Dóra duóra kellett figyelnünk Dohában, a WTT-sorozat star contender-versenyén: vegyes párosunk a hétfői nyolcaddöntőben parádés teljesítménnyel győzte le három nagyon sima szettben a szingapúri Pang, Li egységet, így kedden a négy közé jutásért játszhatott. Az mindenképpen jó hír volt, hogy ezúttal nem ázsiai, hanem európai ellenfél jött szembe, viszont a spanyol Alvaro Robles, Maria Xiao kettős a mezőny összeszokott és erős párosai közé tartozik, amit jól mutat, hogy a világranglistán a 19. helyen áll, míg az Ecseki, Madarász páros ugyanitt a 30.

Nehéz mérkőzésre számítok, pláne, hogy két balkezes játékosról van szó, emiatt rendkívül kellemetlen ellenük játszani” – mondta még a rajt előtt női válogatottunk szövetségi kapitánya, Bátorfi Zoltán. Mint kiderült, a szakember nem tévedett: a spanyolok erősen kezdtek, az első szettet simán elvitték, a másodikban viszont magukra találtak Ecsekiék, s 10:6-nál négy játszmalabdájuk is volt, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy kiegyenlítsenek. Ezt követően pedig már a 2:0-s vezetés mellett lélektani előnybe is kerülő Roblesék nem engedték ki a kezükből a győzelmet.

A vereség ellenére a negyeddöntőbe jutással értékes ranglistapontokat szerzett a 2024-es párizsi olimpiára menedzselt, s a mieink közöl Dohában a legtovább jutó Ecseki, Madarász egység, amelynek elsődleges célja, hogy az olimpiai kvalifikációs időszakra a világranglistán minél jobb pozícióba kerüljön.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, 3. KATEGÓRIA (STAR CONTENDER), DOHA

Vegyes páros. Negyeddöntő:
Robles, Xiao (spanyol)–Ecseki Nándor, Madarász Dóra 3:0 (7, 13, 6)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik