Nem János bá, csak Janika – 80 éves a magyar asztalitenisz virtuóza

Janika.

Joggal vetődhet fel a kérdés, szólíthatunk-e így egy nyolcvanéves „fiatal­embert”, de minden bizonnyal ő sértődne meg leginkább, ha Jánosnak, urambocsá! János bácsinak neveznénk.

Ő mindig is Janika volt, s most már az is marad.

Ha abból indulunk ki, hogy egy becenév akkor ül igazán, ha jellemzi a viselőjét, akkor Faházi János esetében – mert ha nem derült volna még ki, róla van szó – a játékosságot, bohémságot sugalló Janika telitalálat. Aki ismeri, akár csak felületesen is, pontosan tudja, hogy a vidámság, a szórakoztatás mindig a vérében volt, még akkor is, amikor nagy tétre menő, verejtékes mérkőzést vívott az asztalnál. Mint amikor a hatvanas évek első felének legjobb honi férfi játékosával, a hatszoros Európa-bajnok Berczik Zoltánnal játszott telt házas nagy meccset a Nemzeti Sportcsarnokban, s az egyik labdamenet után felugrott az asztalra.

„Tök spontán jött az egész. Elvesztettem egy poént, és dühömben felugrottam az asztalra. A közönség persze értékelte a produkciót, erre még nagyon emlékeznek, és azóta is elhalmoznak a szeretetükkel. De a szimpátia nem csak a show-elemek miatt kísért, hanem amiatt is, hogy nemritkán látványos labdameneteket játszottam Zolival és több ellenfelemmel” – idézte fel később az emlékezetes esetet. Tegyük gyorsan hozzá, ez a hatvanas évek első felének Magyarországán történt, amikor mifelénk még nem volt jellemző a megszokottól eltérő „kilengés”, pláne nem egy élsportolótól, ám neki már akkor is a vérében volt a szórakoztatás.

Ez hajtotta a margitszigeti Palatinus strandon is, ahol az óránként elinduló hullámfürdő, a hangszóróból bömbölő „Pancsoló kislány” című sláger, a büfében kapható csatos üveges Bambi üdítő és fokhagymás lángos mellett Faházi Janika is a napi rutin része volt. A medencék között felállított, betonból készült pingpongasztalon a túlzottan is magabiztos, arcoskodó fiatalokkal pénzben fogadva állt ki úgy, hogy szinte mindennel játszott, kivéve pingpongütővel: a legtöbbször parkettadarabbal, máskor strandpapuccsal, bontott téglával, lángossal, kétméteres deszkával ütötte vissza a labdát, de az is előfordult, hogy csupasz kézzel játszva győzött a magukról sokat képzelő amatőrök ellen.

A modern kori lexikon, a Wikipédia vonatkozó oldala többek között azt írja róla, hogy „különleges gömb- és ritmusérzékének köszönhetően a világ talán leglátványosabb játékát játszotta”. Semmi kétség, ezen adottságok is kellettek ahhoz, hogy a Palatinus „királyává” váljon, s hogy korát megelőzve legyen az asztalitenisz egyik első igazi showmanje – pechjére az akkor még létező vasfüggöny rosszabbik oldalán: a két évtizeddel később a francia Jacques Secretin és Vincent Purkart nevével fémjelzett és világhódító utat bejáró show egyes részei hasonló elemekre épültek, mint amit Faházi János a határokon innen csinált. Igaz, nem elhanyagolható különbség, hogy míg Secretin világbajnoki és négy Európa-bajnoki aranyéremig jutott, s igazából csak az aktív pályafutása befejezése után kezdett el szórakoztatni, Janika pályafutása csúcspontján is „show-üzemmódban” játszott.

Ki tudja, talán emiatt nem ért el olyan nagy sikereket, amilyenekre a tehetsége alapján megvolt az esélye. Persze van világbajnoki bronzérme 1963-ból (Kóczián Évával az oldalán állt fel a prágai dobogóra) és két Európa-bajnoki harmadik helye 1964-ből (férfi párosban Pigniczky Lászlóval, vegyes párosban pedig Heirits Erzsébettel szerzett érmet), sőt ötvenszer a magyar válogatottban is asztalhoz állt, márpedig ezek a sikerek nem mindenkinek adatnak meg, de abban a sportágban, amelyben a világbajnokságokon 68 aranyat és összesen 201 érmet szereztünk, bármennyire is furcsa ezt leírni, Janika eredményei nem számítanak kiemelkedőnek. De mivel minden éremnek két oldala van, tegyük hozzá, ha kellett, tudott ő komoly, sőt újító is lenni. Az 1962-es Budapest-bajnokságról szóló beszámolók például egyértelműen Faházit éltették, aki – miként arról a sportlap is írt – az akkor újdonságnak számító pörgetés egyik magyarországi meghonosítója volt.

„A döntőbe jutott játékosok igyekeztek tudásuk legjavát nyújtani, s így a közönség látványos találkozókat, nagy küzdelmeket, igazi sportot láthatott. Nagy sikere volt az újfajta pörgetéses játéknak, s az ezt követő bomba erejű ütések és nagy védések igen tetszettek a nézőknek. A közönség nem is fukarkodott a tapssal, Faházi János egy-egy látványos megmozdulása után – aki az új játék mestere – sokszor percekig zúgott a tapsvihar. Annál a jelenetnél pedig, amikor a húszéves versenyző egy lecsapást úgy adott vissza, hogy előbb átesett a palánkon, majd gyorsan felpattanva visszaadta a labdát, a közönség felállt a helyéről és hosszas, lelkes tapssal fejezte ki tetszését.”

Mindent egybevéve talán nem meglepő, hogy a Népsport hasábjain, már túl a csúcsponton, kerek egészként gondolt vissza a pályafutásának legjobb időszakára.

BEMUTATÓ FAHÁZI JANIKÁTÓL (2014, GENERÁCIÓK CSATÁJA)

„Mindig is imádtam játszani, s képtelen voltam munkaként tekinteni az asztaliteniszre – mondta. – Mindig is a játék volt az első, de nehezen tudtam rávenni magam, hogy lépcsőzzek meg az erőnlétet fejlesztő gyakorlatokat végezzek. Az én világom az asztal, egy-egy szép poén az edzésen és a meccsen is örömöt szerzett, annál felemelőbb érzés pedig nem volt, mint amikor valamivel be tudtam csapni az ellenfelemet. Sokan azt mondták, egy szép poénért képes voltam feláldozni az egész meccset, de ez nem igaz. Valóban képtelen voltam szenvedni az asztal mellett, de a vereség mindig nagyon megviselt.”

Néhány napja, a 80. születésnapjára rendezett ünnepségen, pályafutása egyik legemlékezetesebb pillanataként felidézte, amikor egy alkalommal meccslabdájánál a játékvezető ítéletével ellentétesen megadta a pontot az ellenfelének, aki ezt követően fordított és legyőzte őt – a sportszerű cselekedetéért viszont fair play díjat kapott.

„Annak idején, amikor ő állt az asztalhoz, mindannyian felugrottunk a helyünkről és odasereglettünk nézni. Az ő játékát valóban élvezet volt látni” – ezek a Nemzet Sportolója, a négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok Jónyer István születésnapi ajándékként is felfogható szavai.

Sok más mellett erre is büszke lehet 80 éves Janika.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. április 23-i lapszámában jelent meg.)