Cselgáncs: Tóth Krisztián és Karakas Hedvig is indul Budapesten

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.29. 11:36
null
Tóth Krisztián is dzsúdózik Budapesten (Fotó: Tumbász Hédi)
A tervek szerint harminc cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a jövő péntektől vasárnapig sorra kerülő, budapesti olimpiai kvalifikációs Grand Slam-viadalon.

 

A judoinfo.hu szaklap szerdai tájékoztatása szerint a nevezések száma már meghaladta a négyszázat, s legalább 69 ország küldi el legjobbjait a Papp László Sportarénába, ahol már a 2024-es párizsi játékok kvótáiért lehet pontokat gyűjteni.

A magyar válogatott vezérkara, Murakami Kijosi technikai igazgató, Ungvári Miklós férfi és Braun Ákos női szövetségi kapitány döntése nyomán a keretben sok fiatal kap lehetőséget, a rendező jogán ugyanis Magyarország minden súlycsoportban négy főt indíthat.

A viadal mindhárom napján éremesélyes magyar versenyzőnek lehet szurkolni, a jövő pénteki nyitónapon a kétszeres Grand Slam-győztes, olimpiai ötödik Pupp Réka, szombaton a háromszoros Eb-bronzérmes, Grand Slam-győztes Ungvári Attila, az Európa-bajnok Karakas Hedvig és a legutóbbi, ulánbátori GS-versenyen bronzérmes Varga Brigitta, vasárnap pedig az olimpiai bronzérmes, ugyancsak Grand Slam-győztes Tóth Krisztián, valamint a hatszoros korosztályos Európa-bajnok Sipőcz Richárd lesz a „húzónév" a hazaiak közül.

Lesznek ugyanakkor neves hiányzók is, sérülése miatt nem lehet ott a mezőnyben az Európa-bajnoki bronzérmes Özbas Szofi, ahogyan a sérüléséből felépülő, junior-világbajnok Sáfrány Péter sem áll még készen a bevetésre.

A nézők számára ingyenes lesz a belépés a Grand Slam-viadalra, a jegyekhez előzetes regisztráció útján lehet hozzájutni a Magyar Judoszövetség felületén.

A magyar csapat
Férfiak
60 kg: Feczkó Csanád (Rákosvidéke Hajtós DSE), Naji Dávid (Kaposvári JK), Andrási Márton (Mogyi-Bajai JC), Farkas Bence (Rákosvidéke Hajtós DSE)
66 kg: Gombás Bálint (Óbudai JC), Máthé Bence (BHSE), Vida András (Győri AC)
73 kg: Boros Bence (Kaposvári JK), Szegedi Dániel (Budaörsi SC), Szabó Áron (Ippon Judo Tatabánya), Tóth Botond (MTK Budapest)
81 kg: Ungvári Attila (Győri AC), Tóth Benedek (MTK Budapest), Miklósvölgyi Dániel (Ippon Judo Tatabánya), Demeter Bendegúz (MTK Budapest)
90 kg: Tóth Krisztián (MTK Budapest), Nerpel Gergely (TFSE)
100 kg: Cirjenics Miklós (Atomerőmű SE), Vég Zsombor (Ceglédi VSE)
+100 kg: Sipőcz Richárd (Széchenyi Egyetem SE)

Nők
48 kg:
Beringer Fatime (MTK Budapest)
52 kg: Pupp Réka (Atomerőmű SE), Gyertyás Róza (Koroncó-Tutti), Keller Rebeka (Ippon Judo Tatabánya)
57 kg: Kovács Kitti (BHSE)
63 kg: Karakas Hedvig (BHSE), Varga Brigitta (MTK Budapest)
70 kg: Gercsák Szabina (DVTK), Czerlau Jennifer (Miskolci VSC), Kovács Viktória (UTE)

Legfrissebb hírek

Olimpiai bronzérmes cselgáncsozó hosszabbított az MTK-val

Egyéb egyéni
2025.02.14. 14:28

A cselgáncsozó Pupp Réka az azeri Grand Slamen lép először tatamira idén

Egyéb egyéni
2025.01.28. 20:58

Pupp Réka: Korábban sokszor versenyeztünk együtt, jól ismerem Bor Barnát

Egyéb egyéni
2025.01.18. 11:07

Tóth Krisztián a kilencedik aranyát nyerte cselgáncs ob-n

Egyéb egyéni
2024.11.23. 19:52

A cselgáncsozó Pupp Réka folytatná Los Angelesig

Egyéb egyéni
2024.11.13. 13:31

Tóth Krisztián egyelőre a jövő évi, hazai világbajnokságig tervez

Egyéb egyéni
2024.09.26. 13:27

Pupp Réka: Szükségem van egy kis szünetre

Egyéb egyéni
2024.09.06. 09:07

Női cselgáncsozóink is megkóstolták az olimpiai falu híres muffinját

Párizs 2024
2024.08.05. 08:34
Ezek is érdekelhetik