Sakkolimpia: mindkét magyar csapat győzelemmel kezdett

Vágólapra másolva!
2022.07.29. 18:01
null
Fotó: FIDE/Mark Livshitz
Sok viszontagság után, a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború hatásától szenvedve megkezdődött a 44. sakkolimpia az indiai Chennaiban. A legjelentősebb sakkcsapatviadalt 2018 után rendezik meg újra. Mindkét magyar válogatott győzelemmel nyitott.

 

A svájci rendszerű lebonyolítás miatt az első fordulóban az erősebbek mindig jóval gyengébb ellenfeleket kapnak, és nagyon gyakran mind a négy táblán meg is szerzik a pontot. Olykor becsúszik egy-egy remi, de a csapatsiker soha sincs veszélyben.

A nyílt tornán a 19. helyen kiemelt magyar válogatott lényegében gond nélkül legyőzte Srí Lankát. Erdős Viktor és Berkes Ferenc nyert, de Bánusz Tamás és Kántor Gergely csak remizett. Bár a 3:1 Srí Lankára nézve hízelgő, a lényeg, tehát a csapatsikerért járó két pont meglett. A második fordulóban Banglades az ellenfél.

A toronymagasan első számú esélyes Egyesült Államok is leadott fél pontot, az indiaiak, a spanyolok, lengyelek, azeriek egyaránt 4:0-s sikerrel kezdtek.

A 12. helyen kiemelt nőknek sem okozott gondot a teljesen amatőr játékosokkal felálló Panama. Bár itt sem lett meg a teljes pont mind a négy táblán, egy döntetlen becsúszott, a 3.5:0.5-ös győzelmet aligha kell megmagyarázni. A hölgyek Írországgal meccselnek a szombati második körben.

44. SAKKOLIMPIA, CHENNAI (INDIA)
NYÍLT (FÉRFI) TORNA
1. forduló
Magyarország–Srí Lanka 3:1

Kiriella (1781)–Erdős Viktor (2586) 0:1
Berkes Ferenc (2649)–Alahakoon (2000) 1:0
Liyanage (2286)–Bánusz Tamás (2611) döntetlen
Kántor Gergely (2582)–De Silva (2212) döntetlen

NŐI TORNA
1. forduló
Magyarország–Panama 3.5:0.5

Gara Tícia (2367)–Chung (1696) 1:0
Vásquez (1653)–Vajda Szidónia (2313) döntetlen
Gaál Zsóka (2313)–Rondón (1688) 1:0
Castillo (1587)–Terbe Julianna (2291) 0:1

Legfrissebb hírek

Sakk: Gaál Zsóka az erős ellenfeleket keresi

Utánpótlássport
2025.03.13. 14:20

Sakk: Gaál Zsóka tizenkettedik lett az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2025.03.08. 09:06

Sakk: Gaál Zsóka hat forduló után 13. az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2025.03.03. 13:32

Több mint 350 millió néző követte online a sakkolimpiát

Egyéb egyéni
2024.10.08. 16:38

Lékó Péter: A magyar csapat sokkal többet érdemelt volna

Egyéb egyéni
2024.09.24. 09:39

Reálisabb lett volna, ha előrébb végeznek Rapporték a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2024.09.24. 09:02

A sakkolimpia igazi nyertesei – Jakus Barnabás jegyzete

Egyéb egyéni
2024.09.23. 22:59

Döntetlennel zárt, és 11. lett a magyar A-csapat a sakkolimpia nyílt tornáján

Egyéb egyéni
2024.09.22. 15:40
Ezek is érdekelhetik