MMA: a „Notorious” Hollywoodba is betör – McGregor filmszerepet kapott

Vágólapra másolva!
2022.08.03. 19:25
null
McGregor felcsapott filmsztárnak (Fotó: AFP)
Conor McGregor, az ír MMA-harcos a színészkedéstől sem riad vissza: a „Notorious” megkapta élete első filmszerepét, a híres Jake Gyllenhaallal forgat majd együtt.

 

Conor McGregor az 1980-as években játszódó, Road House című akciófilmben kapott szerepet. A film az Amazon Prime Video streamingoldalon lesz megtekinthető.

A film középpontjában egy korábbi MMA-harcos áll, akit Jake Gyllenhaal játszik majd – a Deadline szerint a történet elején a főhős egy floridai bárban vállal állást kidobóként.

Arról egyelőre nincsenek információk, hogy az ír világklasszis milyen karaktert alakít, illetve mekkora szerepe lesz egyáltalán a cselekményben.

Az Amazon Studios a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be, hogy McGregor is benne lesz a filmben, a UFC sztárja pedig egy kacsintós emojival osztotta meg a posztot. A forgatások egyébként már augusztusban elkezdődnek a Dominikai Köztársaságban.


McGregor legfőbb célja állítólag az, hogy újra harcolhasson UFC-gálán – legutóbb tavaly júliusban láthattuk, akkor Dustin Poirier TKO-val diadalmaskodott ellene.

Legfrissebb hírek

Egy tetoválás buktatta le az MMA-tornát „megnyerő” ikerpárt – videó

Egyéb egyéni
2025.03.06. 11:51

Tévéfilmsorozat készül Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.01.25. 17:12

A legendás Conor McGregorral is találkozott a washingtoni magyar nagykövet – fotó

Egyéb egyéni
2025.01.22. 13:26

Két magyar témájú alkotás is szerepel a legnagyobb sportfilmfesztiválon

Magyar válogatott
2024.12.10. 17:50

Pöccintett valóság – KS-ajánló a Lepattanó című filmről

Képes Sport
2024.10.17. 14:09

Conor McGregor a pályán szórakozott az Arsenal–PSG után

Bajnokok Ligája
2024.10.02. 11:35

A szombathelyi nemzetközi küzdősportgálán búcsúzik Veréb István

Birkózás
2024.09.20. 15:19

Conor McGregor is üzent a büntetőt rontó Cristiano Ronaldónak

Foci Eb 2024
2024.07.02. 18:40
Ezek is érdekelhetik