Olimpiai bajnok kardvívó, elismert biokémikus – Hámori Jenő 90 éves

Az akkor már négyszeres olimpiai bajnok kardvívó, Kovács Pál a melbourne-i ötkarikás játékok előtt a következőt nyilatkozta: „Ismét meg akarjuk nyerni az olimpiai bajnokságot, és remélem, sikerül is. (...) Ami az egyéni kardvívást illeti, azt gondolom, szerénytelenség nélkül várhatunk abban is magyar győzelmet.”

Igaza lett: egyéniben Kárpáti Rudolf nyert, csapatban Magyarország. A korabeli honi kardvívás erejére jellemző, hogy a válogatottba kerülés is jelentős tettnek számított. Az egyéni versenyben három kardozónk pástra lépése megkérdőjelezhetetlen volt: Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti vívott. Mellettük a feltörekvő új generáció tagjai követeltek helyet, a legjobbak igencsak élesítették kardjukat, hogy ott lehessenek az olimpián. Az 1955-ös, öt (!) magyar aranyérmet hozó római világbajnokságon a Gerevich, Kovács, Kárpáti, Hámori Jenő, Keresztes Attila, Palócz Endre összetételű együttes győzött, ebben az évben Szerencsés József ifivilágbajnok lett, egy évvel korábban, 1954-ben a luxembourgi vb-n Gerevich, Kovács, Kárpáti, Berczelly Tibor, Papp Bertalan és Magay Dániel léphetett fel a dobogó legmagasabb fokára. Ugyanebben az esztendőben (1954) a budapesti főiskolai vb-n az ezüstérmes kardcsapat felállása a következő volt: Hámori, Kardos Ferenc, Keresztes, Magay, Mendelényi Tamás, Örley Szabolcs. Érdemes megjegyezni, hogy a luxembourgi vb-n egyéniben öt magyar jutott a nyolc közé, Kárpáti győzött Kovács, Berczelly és Papp előtt, Magay nyolcadik lett. Az ifjú titánoknak kedvezett, hogy a bronzérmes, 44 esztendős Berczelly úgymond a fiatalítás áldozata lett – igaz, nem önszántából.

Gerevich két évvel volt öregebb nála, Kovács vele egyidős, Papp csupán egy évvel fiatalabb. Suta – balkezes lévén társai hívták így Berczellyt – megkérdezte, akkor se utazhat Melbourne-be, ha egyéniben megnyeri a kilencedik magyar bajnokságát? Kutas István – aki egyébként a világháború után felismerte, hogy a vívás nem csupán a horthysta múlt csökevénye, eredményessége a Rákosi-rendszerben is a társadalmi közérzet formálója lehet – azt válaszolta neki: „Akkor sem!” Kő András a Magyar Ifjúság 1984-ben megjelent cikkében idézte a háromszoros olimpiai bajnokot: „Ekkor mondtam azt, hogy jó napot kívánok, magyar vívás, és hátat fordítottam.” Hogy érzékeltessük Berczelly felvetését, a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron eddig nyolc alkalommal szerzett egyéniben magyar bajnoki aranyat...

Hámori Jenő így emlékezett a beválogatásáról: „Abban nem volt vita, hogy egyéniben az idősebbek indulnak, de csapatban az eredményeim alapján biztos helyem volt.”  Már ez sem volt kis teljesítmény: Papp Bertalan sem akart lemondani a válogatottságról, de Magay, Delneky Gábor, Mendelényi és Keresztes is küzdött a melbourne-i részvételért. Tény, Hámori a főiskolai vb-n (vegyésznek tanult az ELTE-n, 1956-ban diplomázott, a Műanyagipari Kutatóintézetben helyezkedett el) győztes csapat tagja volt, egyéniben második (Keresztes holtverseny után 5:4-re győzte le), pástra lépett az 1955-ben világbajnok (két győzelmet tett a közösbe az olaszok elleni döntőben), ugyanabban az évben Varsóban, a Santelli-kupán és Livornóban is első együttesben. A Népsport így értékelte római teljesítményét: „A fiatal Hámori első vb-szereplése kiválóan sikerült. A döntő jelentőségű magyar–olaszon két győzelmével járult hozzá a végső sikerhez, s egyéniben nagyon közel állt a döntőbe jutáshoz. Szép kivitelezésű akciókat láthattunk tőle, mozgása a külföldi szakemberek körében is elismerésre talált.”

Hámori gimnáziumi tanulmányait a győri bencéseknél végezte – utóbb már ez is szálka lehetett a rezsim szemében –, testnevelője, Kiss Árpád volt az első vívómestere. A cserkész-vívóválogatottal 1947-ben párizsi versenyen vett részt, ez sem bizonyult jó ajánlólevélnek: az 1954-es cremonai ifi-vb előtt szinte már csomagolt, amikor Bay Béla közölte vele, nem kapott útlevelet – csupán azért, mert egy cserkész társa a hatóságok látóterébe került, s úgy ítélték meg, jobb, ha nem utazik... „Az 1956-os év viszont csodálatosan alakult: megkaptam a diplomámat, s utazhattam Melbourne-be.” A forradalom azonban némiképpen átírta a forgatókönyvet. „Az események hírére lázba jöttünk. Örültünk a híreknek, de szorongás is volt bennünk. Ráadásul amikor az edzőtáborból hazatértünk, láttuk a harcok nyomait. A Molnár utcában laktam, fogtam a fényképezőgépem és megörökítettem az eseményeket.”  Nem a fényképezést tartotta veszélyesnek, hanem az orosz tankokat, viszont felemelő érzés töltötte el, amikor látta, hogy a betört kirakatokban lévő áruk érintetlenül maradtak. Csupán érdekesség: már az olimpián megörökítette a pillanatot, amikor Papp László kezét a mérkőzésvezető felemeli a döntő után, a képet el is küldte Amerikából a háromszoros bajnok bokszolónak, ám a felvétel később már nem került elő.

A prágai indulás előtt a nymburki edzőtáborban tréningezhettek, viszont a csehszlovák fővárosba nem tehették be a lábukat: „Féltek tőlünk, mint a tűztől, nehogy exportáljuk a forradalmat.”  Nem értett viszont egyet a megalakuló Forradalmi Bizottságban az öttusázó Benedek Gábor javaslatával, nevezetesen, olimpikonjaink azzal fejezzék ki szolidaritásukat a szovjet csapatok kivonulásával kapcsolatban, hogy nem fognak kezet az agresszor nagyhatalom versenyzőivel. „Mi, sportolók, csupán ellenfelek voltunk, nem ellenségek.” Együttesünk a négyes döntőben 9:7-re verte meg a nagy ellenfelet („Győztünk, kezet fogtunk, ennyi.”), majd 9:4-re a lengyeleket.

S hogy miért nem tért haza Melbourne-ből? „Borúlátón ítéltem meg az itthoni viszonyokat. Nem akartam állandóan őrlődni, vegyészdiplomámmal befuthatom-e azt a pályát, amelyet szeretnék, a szakmai előmenetelemet mennyire befolyásolja a politikai helyzet. Szerettem vívni, de életcélomnak a hivatásomat tekintettem.”   Részt vett a Sports Illustrated túráján, majd a szintén olimpiai bajnok Keresztessel és Magayval az emigráció mellett döntött. Az idősebbek nem törtek felettük pálcát, sőt! Kovács Pál 1957 januárjában az NS-ben többek között ezt nyilatkozta: „Nem tudom elítélni őket, s úgy gondolom, aki kint volt Melbourne-ben, hasonló módon vélekedik. Kint olyan hírek jöttek, hogy azok alapján egy fiatalembernek nem sok reménye lehetett idehaza.”

Az amerikai túra után kint maradókkal ellentétben nem a nyugati, hanem a keleti parton telepedett le, Philadelphiában. Egyrészt azért, mert el tudott helyezkedni a diplomájával (a Rohm and Haas vegyipari vállalatnál), másfelől a Pennsylvania Egyetem vívóklubját az egykori Italo Santelli-tanítvány, Csiszár Lajos vezette. Idővel menyasszonya is követte, Hámori az egyetemen megszerezte a Phd-fokozatot, hat év elteltével az amerikai állampolgárságot is megkapta. Már az Egyesült Államok színeiben részt vett a tokiói olimpián, de a vele, Örley Szabolccsal és Keresztes Attilával felálló válogatott csupán 7. lett. „Már a civil karrieremet építettem, 1964-ben doktoráltam, nemigen maradt időm a vívásra.”

A hatvanas években járt Magyarországon, de nem látta értelmét a hazaköltözésnek, szinte kilátástalannak ítélte a honi viszonyokat. Az Egyesült Államokban tanított a Cornell és a Delaware Egyetemen, 1972-ben New Orleansba költözött, mert professzori állást kapott a Tulane Egyetem orvosi karán – 2003-tól az ELTE vendégprofesszoraként Budapesten is tartott biokémia-előadásokat. Hámori hívására tette át székhelyét 1975-ben Svédországból New Orleansba a szintén emigráló kardvívó, Kalmár János, aki radiológusi munkája mellett cserébe szerepet vállalt az olimpiai bajnok vívóklubjában. A 2005-ös Katrina-hurrikán Hámori Jenő házát sem kímélte, térdig állt a víz, egy hétig nem tudott kimozdulni, a vívóklubnak otthont adó épület – amelyben a lányai is megtanultak vívni – használhatatlanná vált. Noha nem költözött haza, az év nagy részét Magyarországon tölti. Nagy sétákat tesz feleségével és Houdini kutyájával, továbbá némi tornával igyekszik megőrizni kondícióját. Arra a felvetésre, mit gondol 90 évesen, így reagált: „Egészséges vagyok, a családom, a gyermekeim is jól vannak. Kell ennél több?”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. augusztus 26-i lapszámában jelent meg.)