THOMAS BACH NOB-elnök a szokásosnál is ironikusabb hangulatban indította a napot, jelezve, őszintén reméli, hogy az előző esti táncparti nem vett ki túl sokat a NOB-tagságból, és képesek lesznek figyelni legalább az első kávészünetig, amikor újra feltankolhatnak koffeinből.
No igen, a vasárnap estét Ambaniék családi toronyházában töltötte a NOB-tagság (mint egy napja írtam, a 83 milliárd dolláros vagyon mellé egy kecses, 30 emeletes felhőkarcoló dukál, nem valamiféle kertes vityilló, miheztartás végett) – az indiai NOB-tag, Nita Ambani asszony ide invitálta vacsorára kollégáit. Mondjuk, a vacsora kifejezés nem fedi le tökéletesen mindazt, ami ott zajlott, merthogy kiderült, a családi fészek alagsorában egy, méreteiben kábé a Vígszínházat idéző kellemes előadóterem is létesült (nyilván itt is lehet próbálni, ha Madame Ambaninak nincs kedve bemenni a saját magáról elnevezett teátrumba), ahol a társulat különféle világslágerekkel szórakoztatta az egybegyűlteket, egyébként végtelenül profi koreográfiával előadva.
Korántsem mellesleg az Ambani család imádja Magyarországot – előfordult például, hogy kedvenc pihenőhelyüket, a turai kastélyszállót tokkal-vonóval kibérelték csekély másfél hónapra. Amikor pedig kiderült, hogy a teljes kényelemhez tartozó légtisztító berendezés egy jelentősebb alkatrészprobléma miatt nem üzemel, közölték, ne fáradjanak a beszerzéssel, két telefon után magánrepülőjük már hozta is a kütyüt Indiából. Bónuszként az őket kiszolgáló személyzet vezetőjének a profizmusát oly nagyra becsülték, hogy idővel ajánlatot tettek neki – jöjjön ki Indiába, és vegye át a turisztikai befektetéseik irányítását. A magyar menedzser egy ideig húzódozott, ám a hírek szerint a napi 1000 eurós fizetési ígérvényre végül nem tudott nemet mondani... Ja, és Ambaniék a magyar muzsikusok tudását olyannyira nagyra becsülik, hogy színházukban időről időre egy speciálisan összeválogatott magyar szimfonikus zenekar működik közre a zenés daraboknál – ez nagyjából azt jelenti, hogy több mint ötven főt utaztatnak ki több hétre, mert szerintük az általuk elvárt színvonalat csak ők tudják garantálni.
No de vissza az Ambani-birodalom másik helyszínére, a kulturális központ konferenciatermébe, ahol az ülésszak második napjára kanyarodtak rá a NOB-tagok. Először a pekingi téli játékok záró beszámolóját hallgatták meg, majd a soron következő eseményekről tartottak prezentációt – Párizs 2024, Milánó-Cortina 2026, Los Angeles 2028, Brisbane 2032, továbbá az ifjúsági olimpiák szervezői.
Az ilyenkor szokásos, látványos és minden földi jót, de minimum teljesen zökkenőmentes lebonyolítást ígérő házigazdák mondandójából az olaszok figyelemre méltó lépése érdemel említést. Eszerint a 2026-os téli játékokon nem kívánnak eurómilliókat költeni egy új szánkó-bob-szkeleton pályára – inkább elviszik ezeket a versenyeket valamelyik szomszédos országba (franciákhoz, osztrákokhoz vagy a svájciakhoz), ahol üzemelnek megfelelő nívójú jégcsatornák. Amennyire pofonegyszerű és észszerű lépésnek tűnik, annyira szokatlan ez ötkarikás körökben, elvégre eddig mindig mindenki országhatárokon belül igyekezett megoldani mindent. (Leszámítva a hírhedt 1956-os esetet, amikor a túl szigorú ausztrál karanténszabályok miatt a melbourne-i játékok lovasversenyeit Stockholmban rendezték meg.) És hogy mennyire változik minden, a korábban a játékok kompaktságához – azaz legyen mindig minden a lehető legközelebb egymáshoz – oly görcsösen ragaszkodó NOB-vezetők kalap lengetve üdvözölték a taljánok elhatározását, elvégre nekik is lényeges, hogy az ötkarikás büdzsék ne szálljanak el, és azt hirdethessék, hogy a házigazdákkal nagyszerű együttműködésben a lehető leghatékonyabb megoldásokat választják (ha már egyszer külön munkacsoport működik a játékok optimalizálása céljából).
Épp elmorzsoltuk orcánkon a meghatottság könnyeit, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel hökkenhessünk meg a 2028-as Los Angeles-i olimpia programjáról tartott szavazáson. Merthogy először is a NOB-tagok megszavazták a szervezők által javallott öt sportág programba emelését, azaz öt év múlva aranyérmet osztanak baseballban és softballban (újra), továbbá flag footballban (ez az amerikai foci férfi-női, lebutított, ütközésmentes változata – ne menjünk bele, hogy úgy mi értelme van...), krikettben (az 1.4 milliárdos India kedvenc sportága – tévés nézettség mindenekfelett!), lacrosse-ban és fallabdában.
Ezek után került terítékre az öttusa és a súlyemelés, plusz az ökölvívás – a voksolók az első kettő esetében felfelé fordították a hüvelykujjukat, Thomas Bach pedig semmit sem veszítve ironikus hangulatából közölte: „Itt van a teremben Klaus Schormann elnök úr az öttusázóktól, gratulálok, sikerült újfent túlélniük a voksolást.” Hogy milyen áron, az már keveseket izgatott – a lovaglás kinyesését szabták feltételként, ezt teljesítették, akadálypálya lesz helyette, a sportágat megalkotó Coubertin báró már nem is forog a sírjában, abba is belefáradt.
Ám ez hagyján – meg az is, hogy elhitték a súlyemelőknek, szinte teljesen megtisztult a sportáguk; a bokszolók viszont csak akkor lehetnek ott LA-ben, ha végre lesz egy, a NOB által is elismert nemzetközi szövetségük, amit Kovács Istvánék javában szerveznek, de az ötkarikás körökből száműzött AIBA orosz elnöke dollármilliók szétspriccelésével próbálja maga mellett tartani az országok többségét. Hanem 2028 kapcsán sehogy sem jön ki az optimalizálós matek. A túl nagyra hízást gátolandó korábban egyvalamit próbált kőbe vésni a NOB: a sportolói létszám semmilyen formában nem emelkedhet 10 500 fölé. Nos, most beemeltek öt új sportágat, amiből négy (!!!) csapatjáték, nem tettek ki egyet sem, egyedül a bokszolók vannak függőben, úgyhogy a Los Angeles-i preziben már finoman elejtettek egy 11 ezres keretszámot, bár többek szerint legalább 750 plusz hely kell majd az olimpiai faluban. Bár, végül is Kalifornia gazdag, 1984-ben azóta is emlegetett módon profittal zárták az ottaniak az olimpiarendezést, azaz ha valakik, ők ezt meg tudják oldani anélkül, hogy a költségek elszállásáról, netán a szervezők belerokkanásáról cikkezzen a média.