Diplomaosztás volt a TF-en

Vágólapra másolva!
2024.07.06. 13:34
553-an vehették át a diplomájukat a Testnevelési Egyetemen (Fotó: MTI/Hegedűs Róbert)
Schmidt Ádám, a sportért felelős államtitkár szerint „ma a magyar sportot szolgálni kiváltság, mert olyan helyzetben van a magyar közigazgatásban, hogy sok más szektor szereplői irigykedve néznek ránk.”

 

Schmidt Ádám ezt szombaton délelőtt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem (TF) nyári diplomaátadó ünnepségén jelentette ki. Úgy vélte, a végzett hallgatók jó hivatást választottak és biztosította őket: mindannyiukra szükség van ahhoz, hogy a jövőben együtt, jó irányba vigyék a magyar sport ügyét. Végezetül azt kérte tőlük, hogy alázattal, jókedvvel és kellő szenvedéllyel végezzék munkájukat. Schmidt Ádám szerint ugyanis nagyban rajtuk múlik majd, hogy a mindennapos testnevelést milyen minőségben és milyen tartalommal sikerül megtölteni, valamint hogy a jövő gyermekei mennyire egészségesen táplálkoznak majd. Ha ezek megvalósulnak, akkor egy egészségesebb és sportosabb Magyarország jöhet létre – mondta.

Sterbenz Tamás, az egyetem rektora hangsúlyozta, hogy a 99 éves tanintézmény életében először került sor a diplomaátadóra a tavaly átadott Dr. Koltai Jenő Sportközpont sportcsarnokában. Hozzátette: az okleveleiket most átvevők már a „modellváltás gyermekei”, hiszen az egyetemen három éve megújult szakmai programokkal és módszertanokkal folyik az oktatás. A képzés színvonalát véleménye szerint jól jelzi, hogy az egyetem hallgatói közül több mint húszan lesznek ott a párizsi olimpián, illetve paralimpián, közülük Ekler Luca paraatléta két világbajnoki címet is szerzett a közelmúltban.

A rektor közlése szerint szombaton 553-an vehették át diplomájukat a TF-en. Közülük 254-en az alap BSC, 160-an az alap MSC szakon végeztek, a többiek pedig szakirányú továbbképzésben vettek részt, és hosszú idő után újra öt külföldi hallgató is diplomát szerzett. Sterbenz Tamás beszédét azzal zárta: távlati céljuk, hogy a TF a világ vezető edzőképző intézményei közé kerüljön.  

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen a 2023 – 2024-es tanévben az Év oktatója Dóczi Tamás, az Év fiatal oktatója Havanecz Krisztián, az Év kutatója pedig Petridis Leonidas lett.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik