Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.12.27. 12:34
null
Hárman áprilisi főszereplőink közül: Özbas Szofi, Losonczi Dávid, Alekszandr Ovecskin (Fotó: Dömötör Csaba, Róth Tamás, Getty Images)
Az év negyedik hónapja szomorúan kezdődött: elhunyt a 20. század legjobb magyar női kézilabdázójának megválasztott Sterbinszky Amália. Ugyancsak áprilisban távozott közülünk a labdarúgó-mesteredző Garami József. Ami a sikereket illeti, a birkózó Losonczi Dávid és Lévai Levente, a cselgáncsozó Özbas Szofi Európa-bajnok lett, az amerikai egyetemi úszóbajnokság legjobbjának megválasztott Kós Hubert tarolt a hazai bajnokságon. Szoboszlai Dominik a Liverpool soraiban az angol Premier League bajnoka lett, idehaza Böde Dániel lejátszotta az 500. élvonalbeli mérkőzését. A nemzetközi sportvilágban két világklasszis, a jégkorongozó Alekszandr Ovecskin és a golfozó Rory McIlroy egész pályafutását megkoronázó tettet vitt véghez.

Egy nap, egy kép – ezt a mottót választottuk évzáró fotósorozatunknak, amelyben napi egy villanás erejéig felidézzük 2025 legemlékezetesebb eseményeit a magyar sportból, a világ sportjából. Voltak napok, amelyek történetét nem volt könnyű egy képfelületbe sűríteni, és természetesen akadtak szürkébbek is, de mindig találtunk megoldást: aki/ami egyszer a szerkesztés áldozatául esett, egy másik napon a helyére került.

Íme, 2025 áprilisa képeken!

A galéria a fotóra kattintva indítható.

 

S HA MÉG ELIDŐZNÉNEK 2025 ÁPRILISÁBAN…

…figyelmükbe ajánljuk néhány cikkünket az év negyedik hónapjának eseményeiről, hőseiről.

Áprilisban lejátszotta 500. NB I-es mérkőzését, de nem csupán emiatt zárt kivételes idényt BÖDE DÁNIEL: a paksiak 25-szörös válogatott labdarúgója bronzérmes lett a bajnokságban, a Magyar Kupa döntőjében csapatával ismét legyőzte a Ferencvárost, 15 góljával az élvonal történetének legidősebb gólkirálya lett, ráadásul a Nemzeti Sportnál az osztályzatok alapján az idény legjobbjának bizonyult.

„Akkor tudom a legjobb énemet hozni, amikor teljes nyugalom vesz körül, és ebben nem segít, ha úgy érzem, valamit meg kell csinálnom. A profi sporttal nem mindig jár együtt, hogy jól érezzük magunkat, de amikor csak kötelességnek érzem, akkor óhatatlanul is eltávolodom tőle” – többek között ezt mondta a cselgáncsozó ÖZBAS SZOFI abban az interjúban, amelyet Európa-bajnoki címét követően készítettünk vele.

Képes Sport
2025.05.13. 11:05

Gitározik, főz, fut és kiválóan dzsúdózik – Özbas Szofi közelebbről

INTERJÚ. Sokoldalú, érett személyiség, aki a tehetségét és az elszántságát a tatamin is kamatoztatja. Huszonhárom évesen már olyan sikereket ért el, amilyenekhez foghatót mások egész pályafutásuk során sem, mégis nem az eredmények, hanem az élmények motiválják.

Sok mindent hozott az év a világ- és Európa-bajnok kötöttfogású klasszis, LOSONCZI DÁVID számára. A 2025-ben történtek mellett a családról, a barátokról, a kudarcokról és a sikerekről, a múltról, a jelenről és persze a jövőről egyaránt kérdeztük a birkózót évet záró interjúnkban.

Képes Sport
2025.12.21. 11:58

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Mélyről indult, nagyon magasra jutott, s mélyre esett vissza – dióhéjban így lehet összegezni a világ- és Európa-bajnok kötöttfogású klasszis évét.

„Nehéz kiemelni egyet, mert érzések, hangulatok futnak át rajtam, de persze sokszor beugrik, ahogyan dobogóra állunk valamelyik világversenyen, a BEK-győzelem, netán gólok, amelyek különlegesnek számítottak” – STERBINSZKY AMÁLIA szavai voltak ezek pályafutása számtalan emlékezetes pillanatáról. A 74 éves korában április elején elhunyt világklasszis kézilabdázóra több írásunkban is emlékeztünk.

Az elmúlt fél évszázadban az OTP BANK-PICK SZEGED képviseli az állandóságot az első osztályú férfi kézilabda-bajnokságban. A szegedi klub áprilisban Magyar Kupa-diadallal tette emlékezetessé a jubileumi évet, majd ősszel, a Magdeburg elleni BL-meccs előtt az 1975-ös NB I/B-s bajnoki címmel a feljutást kiharcoló játékosait köszöntötte.

Képes Sport
2025.10.18. 13:35

50 éve az élvonalban a Pick Szeged

Az elmúlt 50 évben öt bajnoki cím és nyolc Magyar Kupa-győzelem került a dicsőségtablóra, nem megfeledkezve a 2014-ben megnyert EHF-kupáról.

Megtörtént az, amit legutóbb 1994 márciusában látott az észak-amerikai profi jégkorongliga: megdőlt az NHL gólrekordja. Összeállításunkban bemutattuk a 895. góljával csúcsot döntő oroszt, ALEKSZANDR OVECSKINT: felelevenítettük karrierje legfontosabb pillanatait, és megnéztük, kik dönthetik meg az ő rekordját.

Amerikai sportok
2025.04.07. 12:00

Ovecskin egy karácsonyi vásárból indulva döntötte meg Gretzky csúcsát

Első tengerentúli idényében egy riporter még kiröhögte Gretzky megdönthetetlennek tartott rekordja kapcsán.

 

Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpool–Wolverhampton Wanderers

Angol labdarúgás
46 perce

Szoboszlai Dominik nélkül kell nyernie a Liverpoolnak

Angol labdarúgás
7 órája

Az év legnézettebb videói: amikor Szoboszlai Dominik Cristiano Ronaldóról beszél

Magyar válogatott
21 órája

Gulácsi a pálmafák mellől üzent, de mindent vittek a karácsonyfás fotók – így ünnepeltek sportolóink

Egyéb csapat
Tegnap, 13:03

Egy év, 365 fotó: Molnár Attila Eb-n és vb-n is száguldott, LeBron James elérte az 50 ezret – ilyen volt 2025 márciusa

Egyéb egyéni
Tegnap, 11:59

Egy év, 365 fotó: Cristiano Ronaldo 40, Mikaela Shiffrin 100, Kylian Mbappé mesteri 3 – ilyen volt 2025 februárja

Egyéb egyéni
2025.12.25. 11:39

Szoboszlai-gólok Liverpoolban, Pintér bajnok lett a Miamival – ilyen volt légiósaink ősze (I. rész)

Légiósok
2025.12.24. 21:21

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28
Ezek is érdekelhetik