A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

RÖVID ÜNNEPI SZÜNET UTÁN, karácsony másnapján útnak indult a magyar férfi vízilabda-válogatott Rotterdamba, ahol szombattól jövő hétfőig felkészülési tornán szerepel.
Varga Zsolt együttese immár két és fél hete igen sűrű menetrend szerint készül a januári belgrádi Európa-bajnokságra, a találkozók között rengeteg tréninggel. December 10-én Franciaországot Párizsban ötméteresek után győztük le, múlt szerdán a horvátoktól Szegeden, szombaton az olaszoktól kaptunk ki egy-egy góllal – a szövetségi kapitány 25-ös kerettel kísérletezett, amelyet hétfőn 18 tagúra szűkített. Varga Zsolt akkori tájékoztatása szerint mindannyian ott lesznek Rotterdamban Nagy Ádám kivételével, akinek sérülés miatt gyógytornás kezelésre van szüksége.
Angyal Dánielék szombaton a házigazda Hollandia ellen kezdenek, majd Törökország, végül Horvátország lesz az ellenfél. Előbbi két rivális alacsonyabban rangsorolt a magyarnál, a leginkább kiélezett csata a párizsi olimpián ezüstérmes, az elmúlt két Európa-bajnokságon első, majd második helyen végző horvátok ellen várható. Az eddig látottak alapján a támadásépítés nem okozott különösebb gondot a mieinknek, a franciáknak 17, a horvátoknak 13, az olaszoknak 14 gólt dobtunk, ellenben főleg utóbbi két találkozón többször kaptunk gyors és könnyű találatokat – Rotterdamban talán ebben kell fejlődnünk a leginkább.
| ROTTERDAM-KUPA, FELKÉSZÜLÉSI TORNA, FÉRFIAK |
| Szombat: Horvátország–Törökország, 18. Hollandia–MAGYARORSZÁG, 20. Vasárnap: MAGYARORSZÁG–Törökország, 18. Hollandia–Horvátország, 20. Hétfő: MAGYARORSZÁG–Horvátország, 18. Hollandia–Törökország, 20 |

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Férfi vízilabda: Varga Dénessel lépne szintet a grúz bajnok

A NEMZET ARANYAI-NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA



