Marián Sluka: Nagy álmom, hogy Magyarországon dolgozzak

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.12.27. 09:43
null
Marián Sluka szerette volna felbontani szerződését a muraszombatiaknál, de maradnia kellett (Fotó: NS Mura)
Az NB II-ből volt ajánlata Marián Slukának, aki novemberben átvette a pro licences diplomáját és magyar állampolgár lett.  

SŰRŰ NAPJAI VANNAK mostanában Marián Slukának, akit 2008 nyarán a ZTE légiósaként ismerhettek meg a magyar szurkolók. A 46 esztendős sport­embernek – aki nem mellesleg a 2009–2010-es idény végén a Nemzeti Sport osztályzatai alapján bekerült az év csapatába – novemberben két álma is teljesült: elvégezte a pro licences tanfolyamot, valamint megkapta a magyar állampolgárságot. Az év végéhez közeledve úgy tűnt, az egyik NB II-es klubnál lesz vezetőedző, ám hiába egyezett meg mindenben a tulajdonossal, rajta kívül álló ok miatt nem tudja elvállalni a feladatot.

 „Óriási büszkeség nekem, hogy Magyarországon, amely a második otthonomnak számít, másfél évvel ezelőtt külföldiként bekerültem a pro licences oktatásra – kezdett történetébe a nagykürtösi születésű Marián Sluka. – Rengeteget tanultam, nagyon tehetséges szakembereket ismertem meg, nem is kérdés, jobb edző lettem, mire elvégeztem a tanfolyamot. Amíg futballoztam, nem fordult meg a fejemben, hogy az edzői szakma ennyire összetett, a játékosmúlt csak egy szelet, a labdarúgásnak  van elméleti része is, amit bizony meg kell tanulni. Még a nyáron Szlovéniában, Muraszombatban a tulajdonos felkért utánpótlás szakmai vezetőnek, kétszázharminc gyerek tartozik hozzám, és közben az ősszel az U19-es csapatot is én vittem. Tudni kell, már augusztusban szerettem volna felvenni a magyar állampolgárságot, és mivel Szlovákiában a határtól nem messze születtem, elkezdtem kutatni a családfámat, majd kiderült, anyai ágon van magyar felmenőm. Innentől felgyorsult minden, és hogy milyen az élet: éppen november huszonhetedikén, amikor átvettem a pro licences diplomámat, Zalaegerszegen letettem az állampolgársági esküt. Néhány nappal ezelőtt aztán egy NB II-es klubtól érkezett megkeresés, meg is egyeztünk, ám nem tudom átvenni a csapat irányítását, mert Szlovéniában nem sikerült felbontanom a szerződésemet. Hálás vagyok, mert olyan klubtulajdonost ismertem meg, aki imádja a futballt, az álmom és a célom mindenesetre egyértelmű: Magyarországon dolgozni.”     

Emlékezetes pillanat Marián Sluka (balról a második) életében: egy hónapja átvette pro licences diplomáját

Marián Sluka nem árulta el, melyik másodosztályú együttes szerette volna alkalmazni, ám a Nemzeti Sport több forrásból is úgy értesült, az őszt az utolsó helyen záró Békéscsaba 1912 Előre volt az. Mostantól, hogy megvan a legmagasabb edzői képesítése, és mellette már magyar állampolgár is, minden bizonnyal könnyebb lesz kispadot kapnia, ám a szerződése nyárig a Muraszombathoz köti. És hogy mellette belefér-e még a játék a Zala vármegyei másodosztályban szereplő Bödében?

„Bödén az elnök régi barátom, jó a társaság, arról nem is beszélve, hogy a futballal karban tartom magam: ez azért egy edzőnek fontos – folytatta Marián Sluka. – A tavaly nyáron véget érő idényben huszonhárom, az előző évadban huszonhét gólt szereztem a bajnokságban, az ősszel viszont csak kilencet – igaz, éppen annyi meccsre tudtam elmenni. Sajnos az utolsó bajnokin megsérült az Achilles-inam, már az első félidőben cserét kellett kérnem, és igen, elgondolkodtam, szükségem van-e még erre, még ha tudom is, nem könnyű ezt a csodálatos játékot abbahagyni. Alszom még rá néhányat, ám meglehet, már csak a ZTE-öregfiúk marad nekem…”     

 

Legfrissebb hírek

Ismét Dejan Sztankovics a Crvena zvezda vezetőedzője

Minden más foci
2025.12.22. 18:19

Ellentmondások a Hungária körúton – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 23:52

Üzenet Görögországból – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.04. 00:10

Görögországban folytatja az Újpest korábbi edzője

Minden más foci
2025.11.25. 11:39

Támogassuk a hazai ipart! – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.11.18. 23:36

A bajnoki cím után előléptették a svéd csapat edzőjét

Minden más foci
2025.11.18. 16:19

Szabics Imre Kairóban folytatja?

Minden más foci
2025.10.13. 20:27

Kovács Adrián: A befektetett munka meghozta a gyümölcsét 

Kosárlabda
2025.10.01. 08:40
Ezek is érdekelhetik