Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

R. P.R. P.
2026.05.01. 23:08
null
A 14. frém Vu Ji-cö és Mark Allen között 1 óráig 40 percig és 19 másodpercig tartott – ilyen hosszú játék még nem volt a Crucible történetében (Fotó: WST)
Az elődöntő mindkét mérkőzése döntetlenre áll két szakasz után a sheffieldi sznúker-világbajnokságon. Mark Allen négyfrémes hátrányt hozott be Vu Ji-cö ellen, miközben történelmi hosszúságú frémet is láthattak a nézők az északír és a kínai játékos között.

Shaun Murphy és John Higgins gyakorlatilag fej fej mellett haladtak eddig. Bár Murphy 8–6-ra is vezetett kora délután, az 50 éves, négyszeres világbajnok skót legenda megnyerte a szakasz utolsó két frémjét, így 8–8-as állásról folytatták este.

Az esti folytatás hasonlóan alakult, egyikük sem tudott több frémmel meglépni, de 11–11 után az utolsó két játékot Higgins hozta, így 13–11-es előnnyel várhatja a szombati befejezést.

Ezen a meccsen Murphy eddig egy 100-as és egy 105-ös bréket lökött, Higgins egy 101-essel jelentkezett.


Mark Allen és Vu Ji-cö a kínai 6–2-es vezetéséről folytatta késő délután. Az északír nyerte az első frémet, majd nagyon taktikus csatában Allen újabb játékban kerekedett felül, így felzárkózott 6–4-re. Ezután Allen meglökte a mostani vb legmagasabb főtáblás brékjét 145-tel, és máris 6–5 állt az eredményjelzőn.

Eddig Allen számít az idei vb legjobb bréképítőjének, mivel a 145-ön kívül kétszer is lökött 140-et, de van 138-as, 131-es és 129-es pontsorozata is a nagyobbak között.

A 12. frém is Allené lett, vagyis elég gyorsan elfogyott Vu Ji-cö tetemes előnye. A 40 éves északír nem állt le, 7–6-nál – a meccsen először – átvette a vezetést.

A 14. frém rendkívül érdekesen alakult. Allen jelentős pontelőnyre tett szert, de közben a tábla jobb alsó zsebénél óriási torlasz alakult ki. A fekete golyó blokkolta az utat a piros golyók előtt, a két játékos pedig szorosan a lyuk köré csoportosította a pirosakat, gyakorlatilag lehetetlenné téve a folytatást. Csaknem egy órán át (!) ment a pozíciós csata, de nem esett le golyó. Ezután a játékvezető szólt a játékosoknak, hogy ha rövid időn belül nem történik semmi, akkor elrendeli az újraállítást, vagyis újra kell játszani a frémet. Végül az előnyben lévő Mark Allen megunta a dolgot, és szándékosan (!) lelökte a blokkoló feketét, bízva abban, hogy Vu Ji-cö nem tud minden golyót eltenni. Ezzel persze az északír nagy kockázatot vállalt. A kínai megindult, sorra lökte le a golyókat, és rövidesen már nála volt a pontelőny. Mivel a teljes asztalt nem tudta egyből letakarítani, az időközben sznúkerhátrányba kerülő Allennek még volt némi esélye a frém megnyerésére. 

Újabb taktikai csata vette kezdetét, Allen még rosszabb helyzetbe került, de a kínai egy különösen rossz lökése után leesett a fekete golyó, és így Allennek ismét már csak egysznúkernyi ponthátránya volt. Allen mindent megpróbált, bravúros sznúkert is adott, ám a maratoni frém végén a kínai örülhetett: 7–7-re egyenlített.

Ez volt minden idők leghosszabb frémje a világbajnokságok történetében a Crucible-ben, 1 óráig, 40 percig és 19 másodpercig tartott… Elvileg még két frémet kellett volna játszaniuk ezen a napon, de erre már nem volt idő. A szakasz nem sokkal este nyolc óra előtt ért véget, így az esti program is később kezdődött.

SZNÚKER
VILÁGBAJNOKSÁG, SHEFFIELD
ELŐDÖNTŐ (Tv: Eurosport1)
Shaun Murphy (angol, 8.)–John Higgins (skót, 5.) 11–13 – részeredmény
Mark Allen (északír, 14.)–Vu Ji-cö (kínai, 10.) 7–7 – részeredmény

A mérkőzések az egyik fél 17. nyert frémjéig tartanak.

 

Legfrissebb hírek

Révész Bulcsú és Nagy Erik is kiesett a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
2 órája

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
Tegnap, 14:48

A ma 100 éves Sir David Attenborough-nak nem csak a sárga teniszlabdákat köszönhetjük

Tenisz
2026.05.08. 12:05

Ablaktalan szobában, apjával egy ágyban aludt, de innen is eljutott a sznúkervilág trónjára – portré Vu Ji-cöről

Egyéb egyéni
2026.05.05. 15:54

Döntő frémes csatában Vu Ji-cö lett a sznúker új világbajnoka

Egyéb egyéni
2026.05.04. 23:33

Fordulatos döntő a sznúker-vb-n, Vu Ji-cö előnye már csak egy frém

Egyéb egyéni
2026.05.04. 17:33

Az első nap után szemmel látható előnyben a kínai a sznúker-vb döntőjében

Egyéb egyéni
2026.05.03. 23:45

Elképesztő dráma után Vu Ji-cö vívhatja a sznúker-vb döntőjét Shaun Murphyvel

Egyéb egyéni
2026.05.03. 00:23
Ezek is érdekelhetik