Melbourne, Montreal, Atlanta hősei

Három különböző korszak és három, részben persze különböző, de valójában, legalábbis az eszméjét, annak tartalmát tekintve ugyanolyan verseny.

Az olimpia.

A Magyar Olimpiai Bizottság az 1956-os melbourne-i, az 1976-os montreali és az 1996-os atlantai nyári játékok dobogósait hívta ünnepelni szerdán este a Larus Rendezvényközpontba.

Három olimpia, három, egymástól teljesen eltérő korszakban.

Melbourne – a forradalom árnyékában. Messze Magyarországtól, ám mindaz, ami 1956-ban hazánkban történt, éreztette hatását Ausztráliában, még inkább éreztette hatását az emberi sorsokban, teljesítményekben: a történelem miatt különleges jelentésük lett az eredményeknek is.

És valójában nem is az érmek színe és száma volt akkor a legfontosabb…

Azért persze álljon itt a melbourne-i dicsőségtábla: 1956-ban a magyar olimpiai csapat kilenc arany-, tíz ezüst- és hét bronzérmet szerzett.

Húsz évvel később, amikor még mindig a kommunizmus korát éltük, Montrealban rendezték meg a játékokat: sokan a kitartás olimpiájának is nevezik – mi, magyarok pontosan értjük, miért…

„Megváltoztatta az életemet az olimpia” – valójában mindegy is, melyik olimpiai hős vallott így, mert ezt elmondhatta és elmondhatja mindegyik olimpikon. Hiszen mindenki ugyanezt érzi, gondolja és tapasztalja. Az idő múlásával persze egy-egy olimpiai éremhez az adott sportoló teljes élete is hozzákapcsolódik, így lesz az eredményből idővel életút.

Benne az olimpiai sikerrel.

A magyar küldöttség montreali mérlege: négy arany, öt ezüst és tizenhárom bronz.

Melbourne és Montreal után Atlanta már teljesen más világot hozott. Az olimpiák, de Magyarország történetében is.

Monumentális verseny és szervezés, reklámok tucatjai, megváltozott (változóban lévő) közvetítési szokások, vagyis száz évvel az első újkori játékok után igazi modern olimpiát rendezett az Egyesült Államok (vajon milyen lesz két év múlva?).

De van, ami Atlantában (itt a magyar csapat hét arannyal, négy ezüsttel és tíz bronzzal zárt) sem változott. Akárcsak Melbourne-ben és Montrealban (és persze az összes többi játékokon), úgy Atlantában is csak az alázat, a kemény munka, az akarat, a kitartás hozta meg a sikert. Az olimpiai bajnokok, érmesek megmutatták, mit tudnak, mire képesek, és azóta is sokaknak, sokunknak mutatják az utat, mutatnak példát.

Szerdán több generáció bajnokai találkoztak, az eseményt természetesen a magyar sportélet más kiválóságai is megtisztelték, és ott volt az ünnepségen Pósfai Gábor belügyminiszter is. A nagy pillanatokat természetesen a házigazda MOB is felidézte: mindhárom olimpiából kaptunk ízelítőt, és láthattunk egy kisfilmet arról is, amikor a montreali hősök ötven évvel később újból elmentek az olimpia helyszínére.

Ebben mondta azt könnyes szemmel Németh Miklós, Montreal aranyérmes gerelyhajítója: „Megismételhetetlen.”

Ez a szerda este is megérdemli ezt a jelzőt.

Kőbán Rita kajakos, Atlanta egyéni olimpiai bajnoka: – Mi mindig külön laktunk a magyar csapattól, a versenyeink pedig mindig az olimpia végén voltak, úgyhogy a játékok hangulatát leginkább csak a záróünnepségen érzékeltem. S hogy mire emlékszem még? Arra, hogy nehéz volt… Hogy nem tudom, kik és hogyan ünnepeltek a parton a győzelmem láttán, mert elfáradtam. Kellett egy kis idő, amíg lett elég erőm nekem is az ünnepléshez.   Horkai György vízilabdázó, Montreal olimpiai bajnoka: – Nagyon nagy megtiszteltetés volt bekerülni ebbe a csapatba, jól összerakott együttes volt. Úgy mentünk ki Montrealba, hogy nyerni akarunk. Gyarmati Dezső, a szövetségi kapitány a második apánk, emellett kiváló edző volt. Abban az időben körmérkőzéses rendszer volt, így az utolsó meccsünkre már úgy mehettünk ki, hogy megnyertük az olimpiát. A fiatalság örömével szereztük meg az aranyérmet.   Pető Zoltán labdarúgó, az atlantai olimpiára kijutó válogatott csapatkapitánya: – Nagyon jó csapatunk volt – a pályán és azon kívül egyaránt. Ha visszagondolok Atlantára, és azt megelőző időszakra, persze, beszélhetnék nehézségekről, meg a nehéz csoportról, de csak jó élmények jutnak eszembe az olimpiáról. Nagyon nagy élmény volt, és így is él bennem a mai napig. Tényleg egy igazán jó csapatunk volt, kis szerencsével sokkal többre is vihettük volna a következő években.