WTCR: elvették Michelisz bajnoki riválisának pole-ját

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.11.15. 14:07
null
Guerrieri az első helyett csak a negyedik helyről indulhat a második futamon (Fotó: fiawtcr.com)
Mégsem Esteban Guerrieri vághat neki az első rajthelyről a túraautó-világkupa (WTCR) makaói hétvégéjének második futamán. A Honda argentin versenyzőjét háromhelyes rajtbüntetéssel sújtották feltartásért, ami jó hír a bajnoki címért küzdő Michelisz Norbert számára.

Mint beszámoltunk róla, nem sikerült jól a makaói második kvalifikáció Michelisz Norbert számára. A Hyundai magyar versenyzője nem tudta elkerülni az ütközést Gordon Sheddennel, aki a Police-kanyarban csapta a falnak az autóját. Michelisz gépe is jelentősen sérült, így már a Q2-ben sem tudott résztvenni, és csupán a 12. pozícióból indulhat a vasárnapi futamokon.

Legfőbb bajnoki riválisa, Esteban Guerrieri ezzel szemben a 10. helyen végzett a Q2-ben, ez a pole pozíciót jelentette számára a fordított rajtrácsos második versenyen. Az argentin pilóta azonban mégsem az első, hanem csak a negyedik rajtkockából várhatja a piros lámpák kialvását, ugyanis három rajthelyes büntetést kapott, amiért feltartotta Nicky Catsburgot a kettes kanyarban. A pole-ból így Yann Ehrlacher vághat neki a második viadalnak.

A WTCR makaói hétvégéjének programja szombaton folytatódik magyar idő szerint 7.55-kor a nyitó versennyel. A vasárnapi futamokat 1.45-től és 4.25-től rendezik.

A második időmérő összefoglalója, benne 0:40-től Michelisz balesete:

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik