Professzor a csokipapírról – Szécsényi József, a Sport szelet diszkoszvetője

A naptár 1953 augusztusát mutatta, az ország a Népstadion avatásának lázában égett. A félbehagyottan is impozáns, majd évtizedeken át a főváros ikonikus építményének számító aréna avatását a Csemege Édesipari Vállalat is igyekezett megünnepelni. Az augusztus 20-i megnyitóra dobta piacra 25 grammos, kézműves technikával készített, étcsokoládéba mártott, rumos ízvilágú csokiját, amely az MHK Sport szelet nevet kapta. A termék így egycsapásra két célt szolgált: finom édességet kínált a dolgozó népnek, egyúttal propagálta a Munkára Harcra Kész mozgalmat, a tömegek sportját szovjet mintára központosító szpartakiádot.

Az 1956-os forradalom az MHK-t is a süllyesztőbe küldte, a Sport szelet viszont túlélte a történelmi viharokat, népszerűsége töretlen maradt. Sokak által jól ismert dizájnját 1960-ban nyerte el, akkor került a csomagolásra a diszkoszvető. Hogy ki volt az ötlet gazdája, jótékony homály fedi, ám hogy kiről mintázták az atlétát, nem titok. Ő Szécsényi József, a magyar diszkoszvetés kiemelkedő alakja, az 1960-as olimpia – legjobb európaiként – negyedik helyezettje, aki Róma előtt már főiskolai világbajnokként és Európa-csúcstartóként (58.33 m, 1958) letette a névjegyét. A csokipapírra nyomott figurához nem kellett modellt állnia, az 1960-as, 58.26 méteres dobásáról készült fotó alapján készítették el. Csapattársai, barátai utóbb kapacitálták, járjon utána a jogdíjnak, de őt nem ez érdekelte, hanem a sport, majd a sporttudomány.

Noha saját értékelése szerint nem volt „olyan korpulens, mint az amerikai Alfred Oerter és Richard Babka” (Róma arany- és ezüstérmese kétméteres, 128-130 kilós óriás volt), azért a szegvári születésű Szécsényi József is szép szál legénynek számított a maga 185 centijével és 104 kilójával. Ezzel együtt kezdetben futballista akart lenni, csatár, de amikor a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban „a mű­­vészettörténet-tanárom megmutatta Mürón Diszkobolosz című ókori szobrát, elhatároztam, nekem is ilyen alakom lesz, ezt a sportágat választom” – fejtegette egy interjúban. Ez a szobor inspirálta annyira, hogy a korát jócskán megelőzve új edzésmódszereket, új technikát hozzon létre.

„Mutatott újságcikket arról, miként karikírozták, amiért súlyt emelt, mert az erejét szerette volna fejleszteni. Évekkel később már elképzelhetetlen volt, hogy az atléták a felkészülésük során ne emeljenek súlyt. Az általa létrehozott technika az 1960-as olimpián még annyira új volt, hogy a bírók sem ismerték. Olyannyira nem, hogy miután a lábfeje a levegőben a dobókörön kívül került, a kísérletét – bár nem lépett ki a dobókörből – érvénytelennek minősítették, ami az ezüstérmébe került. Ez feldolgozhatatlan szomorúságot okozott neki” – mondja Szécsényi professzor unokája, Varga Dániel, aki nagypapájához hasonlóan a Testnevelési Egyetemen dolgozik; vezette a Rektori Hivatalt, jelenleg pedig Genzwein Ferenc kancellár helyettese.

Szécsényi József kezdetben még a saját maga által lecsiszolt fogaskerekekkel dobott, de a tehetsége gyorsan megmutatkozott; ifjúsági válogatott lett, majd 22 évesen, az 1954-es Európa-bajnokságon 51.58 méterrel bronzérmet nyert. Súlylökésben is jeleskedett, 1955-ben például egyazon versenyen javított egyéni csúcsot mindkét számban (58.83 m és 15.46 m). Diszkosszal kilencszer lett magyar bajnok, nyolcszor állított fel magyar csúcsot, míg súlylökésben három bajnoki bronz volt a mérlege. Félszáz alkalommal szerepelt a válogatottban.

Pályafutása a Szegedi Lokomotívban indult, innen került a Testnevelési Főiskola Haladáshoz. Eredetileg az ELTE-re készült, fel is vették, mégis a Testnevelési Főiskolán kezdte el tanulmányait.

„Ifjúsági válogatott atlétaként Tatán edzőtáborozott, ahol megismerkedett Bácsalmási Péterrel, a Testnevelési Főiskola legendás tanárával, aki meggyőzte arról, hogy »magyar-német szakos tanárból Dunát lehet rekeszteni«, válassza inkább a TF-et  – mondja Varga Dániel. – Az ő hívására, soron kívül megszervezett felvételi teljesítésével került a főiskolára. Mindig elmondta, hogy ez volt az egyik legjobb döntése, amely életre szólt, hiszen hallgatóként, később oktatóként, kutatóként és vezetőként több mint hatvan évig kötődött az intézményhez.”

Legnagyobb sportsikereit részben tanulás, részben munka mellett érte el, hiszen a diploma megszerzése után szeretett szentesi gimnáziumában tanított. Kezdetben óraadóként járt vissza a főiskolára, majd Bácsalmási Péter hosszas unszolására 1965-ben a TF adjunktusa lett. Mellette edzősködött is, 1967-ben vette át a szakedzői diplomáját. Még versenyzett, amikor már Tégla Ferenc felkészülését irányította, majd 1969 és 1972 között a válogatott dobószámokért felelős trénereként dolgozott. Tégla mellett olyan remek diszkoszvetők felkészítését irányította, mint Fejér Géza, Murányi János vagy éppen Szauer Pál. A mesteredző tanítványai húsz magyar bajnoki címet szereztek, hét felnőtt- és kilenc országos ifjúsági csúcsot állítottak fel. Megmérette magát külföldön is, 1980 és 1984 között Kuvaitban edzősködött, ahol elsősorban súlylökőkkel ért el jeles eredményeket.

„Mértani pontossággal volt képes felkészíteni tanítványait a kiemelt versenyre. Azon túl, hogy megkövetelte, teljes erőbedobással és koncentrációval végezzék el az általa előírt feladatokat, bevonta őket az edzéstervek előkészítésébe, mert azt vallotta, edző és versenyző csak így válhat alkotótárssá, és miután a versenyzők már a tervezésnél megkapják a miértekre a választ, nagyobb felelősséget vállalnak a felkészülés során” – fejtegeti Varga Dániel, hozzátéve, volt még egy fontos elvárása, amiről pedig Szécsényi József az egyik interjúban így beszélt: „Edzői, pedagógiai pályámon a tanítványokkal szemben alapvető elvárásom volt, hogy tanulni! Félműveltekkel nem lehet eredményesen foglalkozni. Fontosnak tartom, hogy a versenyző mindig igazat mondjon az edzőnek! Meghatározó a megfelelő kommunikáció, egymás között is és kifelé is.”

A tanulással ő maga sem hagyott fel. A test­nevelő tanári, majd a szakedzői végzettség megszerzése után mégiscsak beiratkozott az ELTE-re, mégpedig a Bölcsészettudományi Karra, amelyen pszichológia szakon végzett, s 1973-ban doktori címet szerzett, hogy aztán hat esztendővel később a biológiai tudományok kandidátusa címet is kiérdemelje. Karrierje a TF-en is fokról fokra haladt előre: 1978-ban egyetemi docens lett, 1989-ben egyetemi tanárként tanszékvezetői kinevezést kapott, amelyet közel tíz évig látott el.

Tudományos munkásságának fókuszában kezdetben a versenyzés lélektani problémái, majd az izommechanika kérdései álltak. Kandidátusi címét „Az izommechanikai elvek érvényesülése a sportmozgásokban” című munkájával szerezte meg. Írt szakkönyvet, társszerzője volt további tíznek, s majdnem száz szakcikket publikált. Előadott a Magyar Élettani Társaság vándorgyűlésein, a nemzetközi mozgásbiológiai szimpóziumokon, szakmai továbbképzéseket tartott szerte Európában. „Előadásai során – ahogyan ő fogalmazott – hagyott egy kis rést, ami további gondolkodásra ösztönözte a hallgatókat”  – mondja Varga Dániel.

Hetvenévesen méltán érdemelte ki a professor emeritus címet. A TF-ről azt mondta, neki „az életet jelentette, mindent”. S ebben nem volt semmi túlzás, hiszen ott ismerkedett meg feleségével, Fekete Irénnel, aki docensként oktatott és hosszú időn át vezette az rg, tánc, aerobik tanszéket. Lányuk, Szécsényi Violetta is csaknem húsz évig tanított az intézményben, s megbízottként átvette édesanyjától a tanszék vezetését. A harmadik generációt pedig Varga Dániel képviseli, aki a nagypapa emléke előtt azzal is szeretne tisztelegni, hogy a család és korábbi tanítványok összefogásával egy nevével fémjelzett dobóverseny megszervezését tervezi.

„Sterbenz Tamás rektor úrral korábban már beszélgettünk arról, hogy az egyetem egykori nagyjairól neveznénk el tantermeket, sportlétesítményeket. Ismeretes például, hogy a Csörsz utcai sportközpont Koltai Jenő nevét viseli. E vonatkozásban megtisztelő, hogy mások mellett felvetődött a nagyapám neve is.”

A kancellárhelyettes úr persze nem kerülhette el a kérdést, hogy mikor evett legutóbb Sport szeletet. Igaz, ez a csoki már nem „az” a csoki. S nem csupán azért, mert az utóbbi évtizedekben bővült a termékcsalád, hanem mert az 1993-as privatizáció során a Csemege Édesipari Vállalatot megvásárló Kraft Jacobs Suchard Kft. ugyan meghagyta a csomagolás jellegzetes zöld és sárga színét, ám eltüntette róla a diszkoszvetőt.

„Karácsonykor vásároltam egyet. Meglehet, ízében nem változott, de nekem azért jobban tetszett a nagypapám képének illusztrációjával.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. január 15-i lapszámában jelent meg.)