TCR World Tour: Michelisz nyolcadik a második kínai versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.10.20. 08:44
Michelisz tíz ponttal vezeti az összetett a végjáték előtt (Fotó: X/HMSGOfficial)
Ma Csing-hua aratott győzelmet a TCR World Tour kínai versenyhétvégéjének második futamán. Mögötte Néstor Girolami és Yann Ehrlacher látta meg a kockás zászlót, míg Michelisz Norbert a nyolcadik helyen szelte át a célvonalat, és továbbra is vezeti az egyéni összetett.

Néstor Girolami várhatta az élről a piros lámpák kialvását a részben fordított rajtrácsos második versenyen Csucsouban. Mellőle Marco Butti indulhatott el, míg a második sorban Ma Csing-hua és az egyik helyi induló foglalhatott helyet. Az egyéni összetett továbbra is vezető Michelisz Norbert az ötödik pozícióból rugaszkodhatott el, míg közvetlen riválisa, Thed Björk a kilencedik rajtkockából vágott neki a futamnak.

Girolami jól jött el, és sikerült megtartania a pozícióját, nem úgy, mint Butti, aki beragadt a rajtnál. Az olasz második helyét Ma vitte el, majd Butti, Esteban Guerrieri és Yann Ehrlacher sorolt be az első ötösben, míg hátrébb Michelisz vesztett pozíciókat, és egészen a 10. helyig csúszott hátra, ráadásul védekezésre szorult Björkkel szemben is.

Az első körökben Guerrieri előzte meg Buttit, és jött fel a második pozícióba, de a harmadik körben érkező biztonsági autó egy időre megrekesztette a további helycseréket.  Az egészen a nyolcadik körig húzódó korlátozás után változatlan sorrendben fordult el az első ötös, és Michelisz is megtartotta a tizedik pozícióját. A magyar versenyző előtt Huff és John Filippi cserélt helyet, s utóbbi mellett rövidesen a Hyundai is elment, míg a francia a bokszutca felé vette az irányt, ahol a szerelők gyorsan körbevették az autóját. 

Az élen közben Ma tapadt szorosan a vezető Girolamira, míg Ehrlacher Buttit utasította maga mögé, és lépett előre a negyedik helyre. Az olasz nem sokkal később már Santiago Urrutiával szemben kényszerült védekezésre, a kettős meleg pillanatokat élt át, s noha az uruguayi meg tudta előzni, először visszaengedte maga elé a vetélytársát. Urrutia a következő körben ugyanakkor már teljesen tisztán ment el az olasz mellett, hetedikként Huff érkezett, míg Mikel Azcona Micheliszt engedte maga mögé, aki így a 8. helyre jött fel. 

Az utolsó körökben Azcona védte Micheliszt a támadó Björkkel szemben, míg az élen Ma szánta el magát újabb támadásra, a két autó össze is ért, a kínai még a fűre is kicsúszott, de végül sikerült az élre állnia az utolsó körben, és megnyerte a második futamot. Girolami a második helyen intette le a kockás zászló, a harmadik Ehrlacher lett, majd Urrutia, Guerrieri, Butti, Huff, Michelisz, Azcona és Björk zárta az első tízes sorát. 

Michelisz előnye tíz pont az utolsó forduló előtt. A magyar versenyző mögé Guerrieri zárkózott fel, míg a harmadik Björk lemaradása 19 pont. 

Folytatás november 14–17-én Makaóban. 

A bajnokság élmezőnye 12 verseny után: 
1. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 274 pont
2. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) 264 pont
3. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 255 pont
4.  Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) 251 pont
5. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) 247 pont
 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik