Ekl: Öt-nullás meccsben is lehet találni kivetnivalót – Michael Boris

Vágólapra másolva!
2022.08.05. 08:16
null
Michael Borisnak az első húsz percben kicsit elment a hangja (Fotó: Török Attila)
A Fehérvár FC 5–0-s győzelmet aratott a Petrocub Hincesti ellen az Európa-konferencialiga selejtezőjének 3. fordulója első meccsén, amely után sajtótájékoztatón értékeltek az edzők. 

Michael Boris, a Fehérvár FC vezetőedzője a következőket mondta.

„Élőben és videón is megnéztük az ellenfelünket, megvolt a tervünk a mai meccsre. Egy külföldi csapat esetében nehéz megítélni, hogy mire képes, hogyan játszik, de jól és gyorsan alkalmazkodtunk. Gyorsan sikerült két gólt szereznünk, és különösen az tesz boldoggá, hogy nem álltunk meg, hajtottunk tovább. Letámadtunk, előre védekeztünk, és végső soron ez az eredmény teljesen rendben van. Az első húsz percben picit elment a hangom, mert nem voltunk elég agresszívek, túl gyorsan játszottunk, el akartuk már akkor dönteni a meccset, de ez nem sikerült. Egy öt-nullás meccsen is sok kivetnivalót, javítanivalót találhat az ember, de néha élvezhetünk egy ilyen eredményt is. Holnaptól úgyis már a Honvéd elleni bajnokira fogunk készülni.

A nagy különbségű győzelem birtokában szóba került a playoffkörös ellenfél, az 1. FC Köln is. Boris elmondta, hihetetlen, mennyien hívták fel, hogy meccsjegyet szerezzenek tőle. Tehát már most nagy az érdeklődés az összecsapás iránt.

Alexei Savinov, a Petrocub Hincesti edzője így értékelt.

„Nagyon jól kezdtünk, az első húsz percben rendkívül elégedett voltam azzal, amit nyújtott a csapat. Ambros remek kapufát lőtt, uraltuk a találkozótés működött a tervünk, de két gyermeteg gólt kaptunk, amely pszichésen nagyon rosszul jött, ezek után összeomlott acsapat. Megpróbáltunk visszajönni a mérkőzésbe, de ellenfelünk teljesítménye erre ma este nem adott lehetőséget. Három kulcsjátékosunk hiányzott a KF Laci elleni győztes csapatból, ezt sajnos nem tudtuk megfelelően pótolni, még egy tizenhét éves fiatalt is kénytelenek voltunk pályára küldeni. Nehéz és hosszú utunk volt Magyarországra, ez is hozzájárulhatott a mai gyengébb teljesítményhez."

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

Fehérvár FC–Petrocub Hincesti (moldovai) 5–0 (3–0)
Székesfehérvár,
MOL Aréna Sóstó,3356néző.Vezette:Thórarinsson (izlandi)
FEHÉRVÁR:Kovács D. – Fiola, Stopira, Sabanov – Nego (Kojnok, 82.), Pinto(Makarenko, 62.), Bumba (Pokorny, 70.), Hangya, Dárdai P. (Bamgboye, a szünetben), Petrjak – Kodro (Zivzivadze, a szünetben).Vezetőedző:Michael Boris
PETROCUB:Avram – Jardan, Mudrac, Platica – Revenco, Cotogoi, Poirniche (Gaur, 70.), Iosioi, Bejan (Lupan, 30.) – Cojocaru (Fedorov, 73.), Ambros.Vezetőedző:Ivan Tabanov

Gólszerző:Dárdai P. (20.), Kodro (23. – 11-esből), Stopira (35.), Petrjak (66.), Zivzivadze (88. – 11-esből)

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
10 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59

Női foci: a törökök legyőzésével zárták az Eb-selejtezőket az U17-esek

Utánpótlássport
2025.03.17. 19:26

Dzsudzsák Balázs: Magasra tettük a mércét

Magyar válogatott
2025.03.17. 13:27
Ezek is érdekelhetik