F1: a Ferrari-főnököt lenyűgözte Räikkönen, pedig…

Vágólapra másolva!
2016.04.03. 21:27
A Bahreini Nagydíjon a 2. helyen célba érő Kimi Räikkönen teljesítménye lenyűgözte Maurizio Arrivabenét, a Ferrari csapatfőnökét aki azt is „megbocsátotta” a finn pilótának, hogy elrontotta a rajtot. Sebastian Vettel motorhibájának korai diagnózisáról is számot adott.

„Kimi csodálatos volt, abszolút csodás. Ahogy Ricciardót a külső íven megelőzte, a régi önmagát idézte. Nálam nagy sikert aratott –mondta Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke, aki arra is utalt, hogy Räikkönen a rajtnál ugyanúgy rontott, mint a tavalyi Olasz Nagydíjon. – A rajtot viszont elszúrta, lecsúszott az ujja a kuplungról. Előfordul az ilyen, ennek a kerék kipörgése a következménye, és az, hogy sokan megelőzik az embert. De amit ez után tett, hihetetlen volt”

Arrivabene Sebastian Vettel motorhibájáról is beszélt.

„Egy szelep mehetett tönkre, vagy az injektorban romlott el valami, de ez nagyon korai diagnózis, meg kell vizsgálnunk a motort. Nem ugyanaz, mint Kiminél Melbourne-ben, ott a turbó ment tönkre” – mondta Arrivabene.

Legfrissebb hírek

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
9 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
17 órája

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

„Oscar Oscarnak” – nemzetközi sajtóvisszhang a Formula–1-es Bahreini Nagydíj után

F1
2025.04.14. 11:59
Ezek is érdekelhetik