Megnyerte a vb-címet, és Enzo Ferrari csak odabökte neki: „Helló, bajnok”

– Óriási felhajtás övezte egész hétvégén. Milyen érzésekkel zárta az Olasz Nagydíjat?
– Tudja, mit? Azt hiszem, jobban értékeltem ezt a hétvégét, mint amikor negyven évvel ezelőtt ugyanitt megnyertem a világbajnokságot.

– Ezt nem mondja komolyan…
– De, mégpedig azért, mert a vb-cím megnyerése sokkal inkább volt felszabadulás egy nyomasztó teher alól, mint őszinte boldogság. Akkor már hét éve hajtottam a bajnoki trófeáért, és amikor 1979-ben végre sikerült megszereznem, nagy kő esett le a szívemről. Most viszont nagyszerű volt megtapasztalni, hogy az emberek mennyire tisztelnek egy ilyen vénembert, mint én vagyok.

– Milyen érzés volt vezetni az autót, amellyel világbajnok lett?
– Ideges voltam. Nagyon rosszul vezettem, ráadásul a pálya vonalvezetése is megváltozott kissé, de azért még mindig érzem, milyen gyors.

– Igazán fitt, simán befért a pilótafülkébe – ez azért nem minden bajnoknak menne.
– Igen, és erre büszke is vagyok. Pontosan ugyanabban az overallban vezettem most hétvégén, mint negyven évvel ezelőtt. Tökéletesen illik rám a mai napig. Ezt teszi a sok edzés és az egészséges táplálkozás.

MINEK JÖJJÖN, HA NINCS SEMMI DOLGA?

– Nem gyakori vendég a paddockban. Ennyire nem hiányzik az F1-es közeg?
– Nincs itt semmi dolgom – minek jöjjek ide, és tettessem azt, hogy nagyon elfoglalt vagyok? Öt évvel ezelőtt jártam nagydíjon legutóbb, inkább otthon tévén nézem a versenyeket.

– Elképesztően veszélyes időszakban versenyzett. Miből merített erőt a folytatáshoz, miután barátai, harcostársai haltak meg rendszeresen a pályán?
– Nem akarok nagy macsónak tűnni, de amikor az ember arra adja a fejét, hogy a Formula–1-ben versenyez, már-már készen áll a halálra. Annyira varázslatos ez a sportág, hogy képes vagy érte mindent feláldozni. De egy idő után, amikor már mindent megkaptál az F1-től, elgondolkodsz rajta, érdemes-e tovább kockáztatni. Én akkor hagytam abba, amikor mindent elértem, amit akartam. Szép időszakot töltöttem az F1-ben, és az egyik legnagyobb eredményemnek azt tartom, hogy életben maradtam.

– Volt, hogy félt az autóban ülve?
– Bár nagyon veszélyes volt a versenyzés, a repülőgépeken sokkal jobban féltem. Amikor az ember lecsapja a sisakrostélyt, teljesen kizárja a gondolataiból a veszélyt, csak arra gondol, hogyan mehetne még gyorsabban.

– Melyek a legszebb élményei a vb-címen kívül?
– A két monacói győzelem azért kiemelkedik. Mindig izgalmas ott versenyezni, és óriási presztízse van a diadalnak. De összességében annyira kemény közeg az F1, hogy leginkább a küzdelem marad meg az ember emlékezetében, nem pedig a szép emlékek. Eljutni a csúcskategóriába, ott maradni, megpróbálni sikeresnek lenni. Ez mind nagyon kemény. Valaki képes ezt lazán kezelni, nekem viszont nagyon stresszes volt.

– Pedig a hetvenes évek arról is legendások, milyen laza életstílusban „tengették” napjaikat a versenyzők.
– Engem kizárólag az eredmények érdekeltek. Háromszor is megnyertem a citromdíjat, amelyet az a versenyző kapott, aki a legkevésbé volt együttműködő a sajtóval. Nagyon büszke voltam rá, hogy sorozatban háromszor is én kaptam meg. De kilencven százalékban így is azt mondtam, amit csak akartam, manapság már nagyon steril a közeg. A versenyzőknek igazán oda kell figyelniük, mint mondanak, ezáltal veszítenek az egyéniségükből. De egyébként is minden annyira túlszabályzott: nincsenek például rajtrácslányok – borzasztó! Mindezzel együtt azt is látom, hogy az új tulajdonosok nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy új szintre emeljék az F1-et. Sok új módszert használnak, hogy minél több szurkolót vonzzanak a sportághoz, de végül úgyis csak az számít, ami a pályán történik.

NEM ÖRÜLT SCHUMI VILÁGBAJNOKI CÍMÉNEK

– Összességében mit gondol a mai F1-ről?
– Utálom a hülye szabályokat! Amikor valaki ütközik, és megsérül a váltója, hátrasorolják a rajtrácson. Miért? Mi ebben a logika? Szerintem ennek semmi értelme. Ez a rengeteg rajtbüntetés elrontja a szórakozást.

– Azon kevesek közé tartozik, akik Enzo Ferrarinak nyertek vb-címet. Milyen volt a kapcsolata a legendás vezetővel?
– Nagyon kemény volt minden egyes munkatársával. Szerette a harcos típusokat, a versenyzők között is. Nagyon okos ember volt, csak meg kell nézni, milyen magaslatokba vezette a csapatát, és hol tart most a márka.

– Már akkor lehetett érezni, mekkora legenda övezi?
– Enzo Ferrari Olaszországban olyan, mint a pápa, és a Ferrari a mai napig rengeteget jelent az olaszoknak.

– Milyen volt az első találkozásuk?
– Amikor megérkeztem az irodájához, kinyitottak előttem egy hatalmas ajtót, és egy sötét szoba képe tárult elém 1920-as évekbeli fehér bútorokkal, bent pedig biztonsági őrökkel. Ott ült az asztalnál a nagy Enzo Ferrari, és az első mondata az volt: „Mennyi pénzt akarsz?” Csak annyit mondtam, túl fiatal vagyok ahhoz, hogy rögtön a pénzről beszéljek, de azután folytattuk, és később megegyeztünk.

– Mit mondott azután, hogy megnyerte a világbajnokságot?
– Elsétált előttem, odabökte, hogy „Helló, bajnok”, és otthagyott. Ennyi.

– Ezt követően huszonegy év eltelt, mire Michael Schumacher újra vb-t nyert a Ferrarinak. Mit érzett akkor?
– Nagyon szomorú voltam! Hosszú évekig sokkal nagyobb hírnevet jelentett, hogy én vagyok a Ferrari legutóbbi világbajnoka, mint hogy egyszerűen világbajnok vagyok. Húsz évig nem csináltam semmit, mégis egyre népszerűbb lettem.

A MOGYORÓDI ERDŐ KÉTES HÍRNEVE

– Milyen volt a kapcsolata Gilles Villeneuve-vel?
– Nagyszerű. Igazán jó barátok voltunk, sohasem veszekedtünk, mindig őszinték voltunk egymáshoz. Az olasz sajtó nagyon szerette a belső harcot és feszültséget a versenyzők között, de mi megegyeztünk, hogy hagyjuk ezt a baromságot. Nem érdekelt, mit mondanak.

– Ön volt a rutinos róka, ő a fiatal tehetség – van párhuzam az önök, valamint Sebastian Vettel és Charles Leclerc helyzete között?
– Teljes mértékben. Nagyon át tudom érezni Sebastian helyzetét, mert 1979-ben egyes számú versenyzőnek voltam szerződtetve, mégis Gilles nyerte meg a csapatnak az első két futamot – ez őrületes nyomást helyez egy pilótára. Szintet kellett lépnem, és sikerült is, így nyerhettem meg a bajnokságot.

– Hogy jött az ötlet, hogy pályafutása után belevág a biodinamikus gazdálkodásba és az organikus farmerkedésbe?
– Az Egyesült Államokban volt egy nagyon sikeres vállalkozásom, és mivel mindig is törekedtem rá, hogy a legjobb ízű, legegészségesebb ételeket fogyasszam, úgy döntöttem, vagyonom egy részét otthoni gazdálkodásba fektetem. Vettem egy nagy földterületet, és szép lassan a rabja lettem: laboratóriumot állítottunk fel, és szakértőkkel elemeztük a földet, a füvet, az állatokat. Mára százhúsz különböző terméket fogalmazunk. Őrület.

– Járt valaha Magyarországon?
– Valamelyik évben ott voltam az egyik nagydíjon, de az egyetlen, amire emlékszem, hogy az erdős részen fülkékben várták a vendégeket az örömlányok, és hosszú sorok kígyóztak előttük.

– Ön is beállt?
– Dehogy! Nekik kellett volna fizetniük nekem, nem fordítva!

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. szeptember 14-i lapszámában jelent meg.)