F3: visszatér a spái horrorbalesetet túlélő Correa

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.02.01. 15:20
null
Correa több mint két héten keresztül volt mesterséges kómában a balesetet követően (Fotó: AFP)
A 2019-es spái Formula–2-es versenyhétvégén horrorisztikus balesetet és súlyos sérüléseket elszenvedő Juan Manuel Correa bejelentette, hogy a Formula–3-as ART Grand Prix csapattal tér vissza a versenypályákra.

 

Mint ismert, Juan Manuel Correa a 2019-es spái F2-es versenyhétvége szombati futamán szenvedett gerinc- és lábsérüléseket a második körben történt tömegbalesetben, amelyben Anthoine Hubert életét vesztette. Az óriási ütközést követően az orvosok több mint két héten keresztül tartották mesterséges kómában az ecuadori születésű, amerikai F2-es versenyzőt, és jobb alsó lábszárának részleges amputációját javasolták neki.

A pilóta azonban a gyötrelmesebb és hosszabb utat választotta, több komoly műtéten is átesett annak reményében, hogy egy nap újra volán mögé ülhet és lehetősége nyílik valóra váltani az álmát: a Formula–1-ben versenyezni.

Correa másfél évvel horrorisztikus bukást követően meg is tette az egyik legfontosabb lépést az álma megvalósítása felé, hiszen bejelentette, idén az ART Grand Prix versenyzőjeként indul a Formula–3-as bajnokságban.

„Mindenekelőtt nagyon boldog vagyok, hogy bejelenthetem, hogy visszatérek azután, amin keresztülmentem. Elmondhatatlanul hálás vagyok az ART Grand Prix-nek, nagyon sokat jelent számomra, hogy hisznek bennem és a visszatérésemben. Az F3 átmenti év lesz, az álmom továbbra is az, hogy bejussak a Formula–1-be. Ez a visszatérésem első lépése. A céljaimmal persze kicsit előreszaladtam, hiszen másfél éve nem vezettem autót, szóval nagy tanulási folyamat vár rám. Nyitottan vágok neki az idénynek, nem fogok nyomást helyezni magamra, csak a lehető legjobbamat fogom nyújtani, már az is győzelem, hogy azt csinálhatom, amit szeretek" nyilatkozta Correa.

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Utolsó kanyaros előzéssel lett F3-as bajnok az olasz

F1
2024.09.01. 10:23

Formula–3: jó rajt és tökéletes védekezés – Colov nyerte a főfutamot a Hungaroringen

Egyéb autó-motor
2024.07.21. 09:31

Formula–3: Bedrin aratott győzelmet a hungaroringi sprintversenyen

Egyéb autó-motor
2024.07.20. 10:46

Formula–3: Laurens van Hoepené a pole az idő előtt leintett hungaroringi kvalifikáción

Egyéb autó-motor
2024.07.19. 16:04

F3: Gabriel Bortoleto nyerte meg a 2023-as idényt

Egyéb autó-motor
2023.09.02. 14:43

F3: O'Sullivan magabiztosan nyert a hungaroringi főversenyen

Egyéb autó-motor
2023.07.23. 09:05

F3: Mini aratott győzelmet a hungaroringi sprintfutamon

Egyéb autó-motor
2023.07.22. 10:55
Ezek is érdekelhetik