F1: Russell került Grosjean helyére a versenyzők szervezetében

Vágólapra másolva!
2021.03.23. 17:06
null
Russellt a versenyzőtársai szavazatai alapján választották be a testületbe (Fotó: AFP)
George Russell, a Williams brit versenyzője váltja a francia Romain Grosjeant a Formula–1-es pilóták érdekvédelmi szervezetének (GPDA) vezetőségében – közölte az MTI.

Grosjean helyét a mindössze 23 éves George Russell veszi át, aki még csak két teljes idényt tudhat a háta mögött a királykategóriában.

„Megtiszteltetés és kiváltság, hogy a GPDA igazgatójának választottak meg. Értékelem a pilótatársaim bizalmát, hogy engem bíznak meg ezzel a szereppel. Tisztában vagyok vele, milyen felelősséggel jár ez a szerepkör – nyilatkozta Russell az új pozíciójáról. – A GPDA hatvanéves fennállása óta szerves részét képezi a Formula–1 biztonságának a fejlesztésében és támogatásában, a sportág és a nézők érdekeit egyaránt nézve.”

Nemcsak Russell lép új szerepkörbe az idei szezontól, hanem Anastasia Fowle is, aki az elmúlt években a GPDA jogi tanácsadójaként dolgozott. Fowle az első nem versenyző igazgató, a 2021-es idénytől pedig a szervezet üzleti ügyeiért és egyéb tevékenységeiért lesz felelős.

„Több évig dolgoztunk együtt Alex Wurzcal, Sebastiannal és Romainnal, és büszke vagyok arra, hogy versenyzőtársaikkal engem választottak meg az első nem versenyző elnökségi tagnak. Szenvedélyesen szeretem ezt a sportot és az ágazatot, és megtiszteltetés, hogy támogathatom a GPDA-t és annak a tevékenységét” – fogalmazott.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
18 órája

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
21 órája

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

„Nem vagyok hülye" – Lawson időt szeretne, de a Red Bull már Japán előtt megválhat tőle

F1
2025.03.24. 11:24

„Nem állt szándékunkban előnyt szerezni" – magyarázatot adott a Ferrari Hamilton és Leclerc kizárására

F1
2025.03.23. 15:24

„A következő körben elkapott volna Russell" – Norris örül, hogy egyáltalán célba ért

F1
2025.03.23. 14:22

Mindkét Ferrarit és Gaslyt is kizárták a kínai versenyről – változott a végeredmény

F1
2025.03.23. 12:06
Ezek is érdekelhetik