F1: Verstappen ütközése 1.8 millió dollárba került a Red Bullnak

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.07.23. 21:39
null
Max Verstappen balesete komoly költséget rótt csapatára (Fotó: AFP)
A Red Bullnak 1.8 millió dollárba (550 millió forintba) került Max Verstappen balesete a Formula–1-es Brit Nagydíjon múlt vasárnap – írja az MTI.

 

Christian Horner csapatigazgató pénteken elmondta, minden következménnyel együtt ilyen összegre rúg a veszteségük. Kiemelte: változatlanul Lewis Hamiltont hibáztatja az ütközésért, aki könnyedén túltette magát a 10 másodperces büntetésen, megnyerte a futamot, és ezzel ismét szoros az összetett pontverseny kettőjük között. A holland Max Verstappen 185 pontos, Hamiltonnak 177 pontja van 10 futam után. A következő verseny egy hét múlva a Magyar Nagydíj lesz.

„Tekintettel az eset súlyosságára és az enyhe büntetésre, újra kielemzünk minden adatot, és jogunk van felülvizsgálatot kérni, ezért továbbra is keressük a bizonyítékokat, és figyelembe vesszük a lehetőségeket” – mondta Horner.

Az összetettben vezető Verstappen az élről indulva az első körben agresszív küzdelmet folytatott a címvédő brit Hamiltonnal (Mercedes), majd egy nagy tempójú kanyarban összekoccantak. A holland autója nagy lendülettel sodródott le a pályáról, majd a gumifalba csapódott. Verstappen magától, de szédelegve szállt ki az autóból és ment a mentőig, de elkélt számára a támogatás. A pályáról – a 45 perces csúszással újraindított futam alatt – helikopterrel elővigyázatosságból kórházba szállították.
Verstappen még aznap közösségi oldalán adott tájékoztatást állapotáról. Elmondta, hogy a vizsgálatok során mindent rendben találtak, így este környékén kiengedték a kórházból.

A holland pilóta jelezte: örül, hogy balesete után jól érzi magát, csalódott viszont amiatt, hogy kiesett, és riválisát okolta az összeütközésért. A futamot megnyerő címvédőre kirótt tíz másodperces büntetés szerinte nem volt igazságos. Hozzátette: Hamilton győzelmi ünneplését tiszteletlennek és sportszerűtlennek tartja, hiszen ő a vele való ütközés következtében került kórházba. A brit szerint azonban versenybaleset történt, és az ünneplés kapcsán azt mondta, hogy akkor még nem tudott arról, hogy Verstappent kórházba szállították.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
1 perce

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
3 órája

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:12
Ezek is érdekelhetik