„Egy nap még megbánhatja…” – 10 éve „temették el” honfitársai Lewis Hamiltont

„Lewis Hamilton nem sokat tud a versenyzés történelméről, így mások hibájából sem képes tanulni. Talán a Mercedes sikeres lesz, és Hamilton majd okosnak tűnik, de attól félek, ez hasonló átigazolás, mint amikor James Hunt átment a Wolfhoz, Emerson Fittipaldi a saját csapatához vagy Jacques Villeneuve a BAR-hoz. A történelem azt mutatja, az F1-ben nem hagysz el győztes csapatot, legfeljebb egy másik győztes kedvéért. Vakon bízik a német istállóban, de ezt a döntést egy nap még megbánhatja a fiatal brit.”

És a híres-hírhedt veterán angol F1-es újságíró, Joe Saward csak egyike volt azon kollégáknak, akik hasonlóképpen oktatták ki Lewis Hamiltont 2012. szeptember 28-án, amikor a versenyző bejelentette, hogy a topcsapat McLarent elhagyva az éppen vergődő Mercedesnél folytatja pályafutását. Az akkor 27 éves klasszis az azt megelőző hónapokban rengeteget tépelődött a jövőjén, hiszen nem volt elégedett helyzetével, viszont mégiscsak gyerekkora óta a wokingi istálló kötelékébe tartozott, amelynek színeiben alig hat idény alatt 20 győzelmet, 24 pole pozíciót és egy vb-címet szerzett addig. Ugyanakkor a McLaren a bajnoki hadjáratokban 2009-től kezdve nagyon ingadozó teljesítményt nyújtott, gyakran olyan technikai és műveleti hibákkal borzolva a pilóta idegeit, amelyekre rámentek a vb-címek.

Hamiltont kifejezetten érzékenyen érintette a Red Bull hirtelen támadt dominanciája, olyannyira, hogy 2011-ben személyesen érdeklődött Christian Horner csapatfőnöknél az esetleges jövőbeni együttműködés lehetőségéről. A Milton Keynes-i istálló azonban nem akart másik „alfahímet” Sebastian Vettel mellé, így a brit klasszist továbbra is nyugtalanította a jövője. Bár a McLaren a következő évben kifejezetten gyors autót alkotott, amellyel Hamilton négy győzelmet ért el, a vb-címre végül megint nem maradt esélye, és hosszú távon egyre kevésbé érezte az átütőerőt nevelőcsapatában.

A Ferrarinál Fernando Alonso mellett nem lehetett helye, más topcsapat pedig akkoriban nem akadt, az ugyanakkor kifejezetten imponált neki, hogy a bukdácsoló Mercedes már hónapok óta ostromolta őt. A német csapat vezetőségéből két olyan F1-es legenda „udvarolt” neki kitartóan, mint Ross Brawn és Niki Lauda, az általuk felvázolt jövőbeni vízió pedig nagyon elgondolkodtatta a pilótát. Azért volt nehéz helyzetben, mert a Mercedes már 2010-ben is a vb-cím reményével tért vissza a sportágba, ám végül messze elmaradt a várakozástól, sőt 2012 őszén még a pontszerzés is ritkaságszámba ment az istállónál. Noha a motorokat előtérbe helyező, radikálisan új 2014-es technikai éra papíron a gyári csapatoknak kedvezett, igazából semmi garancia sem volt rá, hogy a vergődő Mercedes ki is tudja használni ezt a nagy lehetőséget.

Anyagi szempontból két hasonló ajánlat feküdt a brit klasszis asztalán, így nem csoda, hogy rengeteget tépelődött azon, melyiket írja alá. Végül kirepülve a McLaren „családi fészkéből”, a saját útjára lépve a Mercedes mellett döntött, mert hitte, hogy Brawnék mindenki másnál lelkiismeretesebben és hatékonyabban készültek fel a 2014-ben beköszöntő új időszakra.

„A Formula–1 olyan, mint a sakkjátszma, minden azon múlik, hogy megfelelően időzítsd a lépéseidet abban a reményben, hogy utána is elég lehetőséged marad – mondta Hamilton a Nemzeti Sportnak, amikor több év távlatából a választás hátteréről kérdeztük. – Mindnyájunknak döntéseket kell hoznunk, és reméljük, hogy helyesnek bizonyulnak. Természetesen az én elhatározásom is szilárd volt, és biztos voltam a helyességét illetően, de nem is álmodtam volna róla, hogy ennyire bejön. Fantasztikus volt, amit a világért sem változtatnék meg.”

Merthogy az a tíz évvel ezelőtti kockázatos átigazolás végül minden idők legsikeresebb F1-es együttműködését eredményezte, amely versenyző és csapat között valaha köttetett. Hamilton a Mercedes színeiben 6 világbajnoki címet, 82 futamgyőzelmet, 77 pole pozíciót, valamint (a diadalokkal együtt) 139 dobogós helyezést szerzett, és ki tudja, hol van még a vége? Hát ilyen eredményeket ér el az a pilóta, aki „nem sokat tud a versenyzés történelméről, így mások hibájából sem képes tanulni”.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. szeptember 24-i lapszámában jelent meg.)