Bemutatkozott a Haas 2024-es versenygépe, a VF-24-es

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.02.02. 15:15
A Haas 2024-es festése (Fotó: X/HaasF1Team)
A Formula–1-es Haas csapata péntek délután rántotta le a leplet a 2024-es autójáról, a VF-24-esről.

Hiába tűzte ki utolsóként az autóbemutatója időpontját, a Formula–1-es csapatok közül elsőként a Haas tartott hivatalos leleplezést. Az amerikai csapat péntek délután tartott online bemutató keretein belül mutatta meg, hogyan néz ki a 2024-es versenygépe.

A VF–24-es az elődjéhez hasonlóan a fekete, fehér, illetve piros színeket öltötte  magára, igaz, a fekete szín ezúttal hangsúlyosabb szerepet kapott. Az autót a második közös idényére készülő Kevin Magnussen és Nico Hülkenberg terelgeti a versenypályákon. Bár a a versenyzői felállás változatlan maradt, a királykategóriába 2016-ban csatlakozó gárda életében meghatározó változás történt a tél folyamán, hiszen Günther Steiner nyolc év után leköszönt a csapatfőnöki posztról.

 

A tulajdonos, Gene Haas az alakulatnál ugyancsak az első naptól fogva tevékenykedő, először versenymérnökként, majd mérnökigazgatóként dolgozó Komacu Ajaót nevezte ki a helyére a 2024-es bajnokság előtt.

A csapat ezen felül Pietro Fittipaldi mellett a Ferrari-protezsált Oliver Bearment szerződtette tartalékpilótaként, és a tervek szerint hat nagydíjon biztosít lehetőséget a számára, hogy részt vegyen az első szabadedzésen.

Az előző idényben mindösszesen 12 pontot gyűjtő és a konstruktőri tabellán az utolsó pozícióban záró amerikaiak nem titkolt célja, hogy kilépjenek a sereghajtó szerepéből, és  felzárkózzanak a középmezőnyre. A csapat története során 2018-ban érte el az eddigi legjobb bajnoki helyezését, akkor az ötödik legtöbb pontot szerezte. 

 

Az idei autó teljes valójában a február 11-én rendezendő filmforgatási napon gurul először pályára Silverstone-ban, amit követően a csapat Bahrein felé veszi az irányt, hiszen február 21. és 23. között Szahírban bonyolítják le az idény előtti kollektív tesztet.

„Alig várom, hogy láthassam száguldani és versenyezni a VF-24-est, és tudom, hogy a partnereink és az egész csapat ugyanígy érez. Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen személyében tudjuk, hogy nagyszerű versenyzőpáros ül a volán mögött, a tapasztalatuk ismét felbecsülhetetlen értéket fog jelenteni az idei fejlesztési programunk szempontjából. A téli szünetet arra használtuk fel, hogy a folyamatokat jobbá tegyük, és végső soron javítsuk az általános teljesítményünket. Hamarosan meglátjuk, ez hogyan sikerült" – jelentette ki a tulajdonos, Gene Haas. 

Az autóbemutatók sorát a Williams, valamint az idén már Stake F1 Team Kick Sauber néven induló alakulat folytatja február 5-én.  

CSAPAT IDŐPONTAUTÓBEMUTATÓ
Red Bullfebruár 15. 
Mercedesfebruár 14. 
Ferrarifebruár 13. 
McLarenfebruár 14. 
Aston Martinfebruár 12. 
Alpinefebruár 7. 
Williamsfebruár 5. 
Visa Cash App RBfebruár 8. 
Stake F1 Team Kick Sauberfebruár 5. 
Haasfebruár 2.Bemutatkozott a Haas 2024-es versenygépe, a VF-24-es


 

 

Legfrissebb hírek

Ralf Schumacher nem ültetné be Lawsont a Racing Bullsba

F1
9 órája

„Tudjuk, hogy nem boldog" – Marko elismerte, hogy Verstappen nem örül a Red Bull döntésének

F1
10 órája

„Gyermekkori álmom volt, hogy a Red Bull versenyzője legyek” – Lawson reagált a leváltására

F1
Tegnap, 22:14

Megalázónak és pánikszerűnek minősítették a Red Bull pilótacseréjét – Verstappen kedvelte a posztot

F1
Tegnap, 16:39

Bottas a McLarennel tesztel Spanyolországban

F1
Tegnap, 15:23

Cunoda a Red Bullban; Lawson a Racing Bullsban folytatja – hivatalos

F1
Tegnap, 10:08

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
2025.03.26. 13:03

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
2025.03.26. 10:14
Ezek is érdekelhetik