F1: Verstappen bejelentette, hogy marad a Red Bullnál

Vágólapra másolva!
2024.06.27. 20:43
Max Verstappen nem igazol a Mercedeshez (Fotó: Getty Images)
A háromszoros Formula–1-es világbajnok Max Verstappen bejelentette, hogy a következő idényben is a Red Bull istálló pilótája lesz.

 

Az idei tíz versenyből hetet megnyerő, így az összetett pontversenyben élen álló 26 éves holland pilótának 2028-ig szóló szerződése van a csapattal, ám egyes sajtóhírek arról számoltak be, hogy a Mercedeshez igazolhat, ő azonban most személyesen cáfolta mindezt.

„Hosszú távú szerződésem van, és nagyon boldog vagyok itt. Ahogyan korábban is mondtam, már most arra összpontosítunk, hogy minél jobb legyen a jövő évi autónk. Azt hiszem, elégszer mondtam már el, hol fogok jövőre vezetni” – mondta Max Verstappen a hétvégi Osztrák Nagydíj helyszínén.

 

 

Legfrissebb hírek

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
32 perce

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
3 órája

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

„Oscar Oscarnak” – nemzetközi sajtóvisszhang a Formula–1-es Bahreini Nagydíj után

F1
2025.04.14. 11:59

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27
Ezek is érdekelhetik