A Hungaroring a Magyar Nagydíj után megkapta a két csillagot

Vágólapra másolva!
2024.09.09. 12:16
Fotó: Árvai Károly
A fenntartható fejlődés az autósportban is a legfontosabb témák közé tartozik – a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) egy, kettő vagy három csillaggal minősíti a versenypályákat annak alapján, hogy milyen szintet értek el a fenntarthatóságban. A Hungaroring a Magyar Nagydíj után megkapta a két csillagot.

A folyamat során a fenntarthatóság komplex, átfogó területe került a fókuszba: a Hungaroring napi működése, a létesítményüzemeltetés, a rendezvényszervezés. Ezeket a területeket vették górcső alá a környezetvédelmi célok és folyamatok aspektusából, úgy, mint energia, hulladék, víz, talajszennyezés, beszerzési folyamatok, levegőminőség.

A Hungaroringnek pályáznia kellett a csillagokra, különböző dokumentumokat kellett online benyújtani, és a Formula–1 Magyar Nagydíj után megszületett az eredmény: a magyar versenypálya megkapta a két csillagos FIA környezetvédelmi akkreditációt.

„A pályánk számára fontos, hogy mindenben, így a fenntarthatóságban is lépést tartson a világ összes többi helyszínével, igyekszünk folyamatosan tenni ezért, és a fenntarthatósági szempontok a 2026-ig tartó rekonstrukció során is fontosak voltak nekünk” – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik