McLaren-egyeduralom a brazíliai sprintidőmérőn; Hamilton és Pérez már a második szakaszban kiesett

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.11.01. 19:03
Piastri szerezte meg a pole pozíciót a brazíliai sprintkvalifikáción (Fotó: AFP)
Oscar Piastri vezérletével a McLaren kettőse zárt az élen a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj sprintidőmérőjén. A harmadik Charles Leclerc (Ferrari) lett, míg a bajnoki címvédő Max Verstappen a negyedik rajthelyet szerezte meg a szombati sprintversenyre.

Az egyéni összetettben 47 pontos lemaradással a második helyet elfoglaló Lando Norris volt a leggyorsabb a Sao Paulóban rendezett egyetlen szabadedzésen, míg az első hármas sorát George Russell, illetve a betegség miatt a nyitó nap eseményeit kihagyó Kevin Magnussent helyettesítő Oliver Bearman zárta. Az előző két versenyhétvégén győzedelmeskedő Ferrari párosa a hatodik-hetedik helyen érkezett, míg a vasárnapi versenyre 5 rajthelyes büntetést kapó Max Verstappen a 15., a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton a 16. helyen végzett.

Előbbi ugyanakkor nem fejezte be a gyors körét, míg utóbbi nem is jegyzett mért kört a lágy gumin, így nem igazán lehetett messzemenő következtetéseket levonni az egyórás tréningen látottakból.

Az első szakaszban azonnal benépesült a pálya, és a versenyzők nagy része két ütemben hajtott a pályára a borongós Interlagosban, ahol jócskán lehűlt az idő a tréningen tapasztalthoz képest. Ami az eredményeket illeti, sokáig Oscar Piastri állt az élen, ám az utolsó pillanatban a csapattársa, Norris vette át a vezetést, méghozzá egy figyelemreméltó körrel. A brit pilóta csaknem 8 tizedet adott az ausztrálnak, míg a harmadik Alexander Albon lemaradása közel 9 tized volt.

Negyedikként Charles Leclerc érkezett, majd Sergio Pérez vezérletével a Red Bull kettőse, a Haas pilótapárosa, a gyors körét az utolsó percekre hagyó Franco Colapinto, George Russell, Carlos Sainz Jr., Liam Lawson, Hamilton, Pierre Gasly és Valtteri Bottas alkotta a továbbjutók sorát.

Kiesett: Fernando Alonso, Esteban Ocon, Cunoda Juki, Lance Stroll és Csou Kuan-jü.

Norrisnál a második szakaszban sem volt gyorsabb, igaz, előnye csökkent, a második Piastri lemaradása 176 ezred volt, míg a harmadik Leclerc további 9 ezreddel követte őt. A negyedik Verstappen lett, majd Sainz, az Alpine-nal remeklő Galsy, a csapattársát legyőző Bearman, Russell, Lawson és Albon tette teljessé az első tízest.

Kiesett: Hamilton, Hülkenberg, a második mért körére fel sem érő Pérez, Colapinto, valamint Bottas.

A harmadik szakaszban a versenyzők többsége nem sietett a pályára, csak a McLaren párosa, illetve Alexander Albon ment ki mért kört futni. Norris 1:08.928-nál állította meg a stoppert, előnye három tized körül mozgott a márkatársa előtt.

Noha az egész sprintkvalifikáción úgy festett, Norris viszi el a pole pozíciót, az utolsó pillanatokban a csapattársa, Piastri örülhetett. Az ausztrál pilóta 29 ezreddel bizonyult jobbnak, így ő várhatja az élről a piros lámpák kialvását a szombati sprintversenyen. Mellőle tehát Norris rugaszkodhat el, míg a második sorban Leclerc és Verstappen foglalhat helyet.

Az ötödik Sainz lett, majd Russell, Gasly, Lawson, Albon, valamint a végül mért kör nélkül maradó Bearman zárta a top 10-et. Utóbbi hibázott a gyors körén, ráadásul átlépete a pályahatárokat is, ezért törölték az idejét. 

Folytatás szombaton 15 órakor a sprintversennyel.

 
4. SAO PAULÓ-I NAGYDÍJ
NOVEMBER 1., PÉNTEK
Szabadedzés1. Norris 1:10.610
Sprintidőmérő1. Piastri 1:08.899
NOVEMBER 2., SZOMBAT
Sprintverseny15.00–16.00
Időmérő19.00–20.00
NOVEMBER 3., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.879 km) rajtja18.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Las Vegas-i Nagydíj, Las VegasNovember 24., 7.00
Katari Nagydíj, LoszaílDecember 1., 17.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-DzabiDecember 8., 14.00

 

 

Legfrissebb hírek

Szorítok Hamiltonnak, hogy megnyerje a bajnokságot – Vettel

F1
56 perce

A Red Bull már Japán előtt megválik Lawsontól; Verstappen nem örül – sajtóhír

F1
3 órája

Hivatalosan is felveszi Nigel Mansell nevét a Hungaroring 4-es kanyarja

F1
2025.03.24. 13:07

A Hungaroring célegyenesével jelenleg még Max Verstappennek is meggyűlne a baja

F1
2025.03.24. 12:40

„Nem vagyok hülye" – Lawson időt szeretne, de a Red Bull már Japán előtt megválhat tőle

F1
2025.03.24. 11:24

A McLarennek egyelőre nincs ellenfele – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
2025.03.24. 11:12

„Nem állt szándékunkban előnyt szerezni" – magyarázatot adott a Ferrari Hamilton és Leclerc kizárására

F1
2025.03.23. 15:24

„A következő körben elkapott volna Russell" – Norris örül, hogy egyáltalán célba ért

F1
2025.03.23. 14:22
Ezek is érdekelhetik