F1: A gumik röpködnek, a németek győznek - sajtószemle

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2013.07.01. 14:45
null
Lewis Hamilton az élről állt ki defekt miatt, végül negyedik lett (Fotó: Reuters)
Természetesen a négy bal hátsó és egy bal első defekt, illetve a sportág válsága volt a legfőbb téma a nemzetközi sajtóban a vasárnapi Formula–1-es Brit Nagydíj másnapján. A német Bild Niki Lauda Kimi Räikkönenről szóló nyilatkozatára is tett egy megjegyzést. A háromszoros világbajnok osztrák ugyanis azt mondta, ha a finn jövőre a Red Bullhoz szerződik, kevesebb szabadnapja lesz, mint a Lotusnál, de kevesebbet is iszik majd.

 

NAGY-BRITANNIA
The Sun: Néhányan meghalhattak volna – Button szerint sürgősen tenni kell valamit a komoly aggodalomra okot adó kiesések miatt.
Daily Mirror: Lewis reményei szó szerint szertefoszlottak – Hamilton pályafutása során először nyilatkozott úgy, hogy félelmet érzett az autóban ülve.

NÉMETORSZÁG
Bild:
„Nem kockáztatom az életemet az átkozott gumik miatt" – Hamilton. Vettel sokat veszített, Kiminek kevesebbet kellene innia.
Frankfurter Allgemeine Zeitung: Négy defekt és Sebastian Vettel sebességváltójának meghibásodása tette őrült versennyé a Brit Nagydíjat.
Süddeutsche Zeitung: Problémák a bal hátsó abroncsok körül. A gumikkal kapcsolatos gondok miatt biztonsági megbeszélésekre kerül sor a hétvégi Német Nagydíj előtt.

SZAVAZÁS

Ki a felelős az F1-ben a gumik miatt kialakult veszélyért?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

SPANYOLORSZÁG
El País:
A nézők számára az idei év leglátványosabb versenye volt az, amelyen a csapatfőnökök a leintésig idegeskedtek. Silverstone-ban a szétrobbanó gumik miatt majdnem pánik tört ki a boxban.
El Periódico: Kontármunka: a Pirelli olyan gumikat gyártott, amelyek nem megfelelőek a Formula–1-es versenyzéshez.
Marca: Vettel is ügyetlenkedett. A német az idén először adott fel egy futamot, mégpedig azt, amelyet öt defekt tett amúgy is izgalmassá.
As: A Pirelli-gumik körüli káoszt látva akár félbe is lehetett volna szakítani a futamot. Néhány csapat és pilóta túl kockázatosnak ítélte a versenyzést.

OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport:
A Ferrari kimentette magát a gumikáoszból. Öt defekt, célkeresztben a Pirelli. Rosberg győzött a káoszban.
Tuttosport: Puskaporos hangulatú futam a Pirelli miatt. Négy gumi robbant szét a biztonsági autós szakaszokkal és balesetekkel tarkított kaotikus silverstone-i versenyen. Alonso csodát tett, miután egy nem várt eredménnyel sikerült felállnia a dobogóra.
Corriere dello Sport: Alonso felzárkózott: harmadik hely. A gumiverseny ismét nyitott. Félelem a pályán: szétrobbanó gumik, balesetek egymás után. Most lehet sztrájkról beszélni.
La Stampa: Szerencsés ütközet: Vettel kiesett, Alonso pedig a kilencedik helyről rajtolva harmadikként ért célba. Ezzel 21 pontra csökkent a hátránya. A szétrobbanó gumik krimije: a pilóták készen állnak a sztrájkra.

FRANCIAORSZÁG
L'Équipe:
Darabokban a Formula–1. Korábban viccelődtünk a Pirellivel, tegnap óta már komolyan aggódunk.
Le Figaro: Rosberg uralta a káoszt Silverstone-ban.
Libération: A sors közbenjárásával a Brit Nagydíj után a világbajnoki pontverseny újra izgalmassá vált.
Le Parisien: Egy teljesen őrült futam.

AUSZTRIA
Kronen Zeitung:
Négy óriási defekt! A Formula–1-es futam a brit autósport otthonában majdnem katasztrófába torkollott.
Kurier: A gumik röpködnek, a németek győznek.

Legfrissebb hírek

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
9 órája

Piastri a bajnokság élére állna; fokozódik a helyzet a Red Bullnál, a Ferrari az idei első dobogóját kergeti Dzsiddában

F1
17 órája

Verstappen szuzukai teljesítménnyel feledtetné a bahreini csalódást Szaúd-Arábiában

F1
2025.04.16. 16:37

Russell közeledik a hosszabbításhoz, de Verstappen mindent boríthat?

F1
2025.04.16. 13:12

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25
Ezek is érdekelhetik