Hollandia: Frank de Boer számít az MU korábbi védőjének visszatérésére

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.15. 14:01
null
Virgil van Dijkkel (balra) szemben Daley Blind (jobbra) ott lehet az Eb-n (Fotó: AFP)
Frank de Boer, a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya biztató híreket hallott az orvosoktól a bő egy hónappal ezelőtt megműtött Daley Blind állapotáról, így számít a visszatérésére, illetve játékára a nyári Európa-bajnokságon.

 

A szakember előzetes Eb-keretébe jelölte az Ajax másfél hónapja sérült futballistáját, Daley Blindet, miután az orvosok előrejelzése alapján a 77-szeres válogatott védő játékra alkalmas állapotban lesz a kontinensbajnokságon.

Az MU korábbi védőjének bal bokája március végén, a Gibraltár elleni világbajnoki selejtezőn sérült meg, majd megoperálták, az idény így korán ért véget számára, de az Eb-n való részvétel egyelőre nyitva van még előtte.

A rutinos Blind szerepeltetése azért lenne különösen fontos a hollandoknak és Frank de Boernak, mert védelmük oszlopos tagja, Virgil van Dijk tavaly októberben megsérült, és műtétjét követően azóta is lábadozik. A Liverpool védője szerdán közölte, hogy ő biztosan nem tudja vállalni a részvételt a kontinensbajnokságon. Hozzátette: még túl korai, éppen ezért kockázatos lenne számára a visszatérés, a nyári időszakban inkább a rehabilitációja utolsó szakaszára fókuszál.

A holland válogatott a C-csoportban Ukrajnával, Ausztriával és Észak-Macedóniával találkozik a június 11-én kezdődő – részben budapesti rendezésű – Eb-n, és mindhárom csoportmeccsét Amszterdamban játssza majd.

 

C-CSOPORT (BUKAREST, AMSZTERDAM)
Június 13., vasárnap, 18.00
Bukarest
Ausztria–Észak-Macedónia x–x
Június 13., vasárnap, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ukrajna x–x
Június 17., csütörtök, 15.00
Bukarest
Ukrajna–Észak-Macedónia x–x
Június 17., csütörtök, 21.00
Amszterdam
Hollandia–Ausztria x–x
Június 21., hétfő, 18.00
Amszterdam
Észak-Macedónia–Hollandia x–x
Június 21., hétfő, 18.00
Bukarest
Ukrajna–Ausztria x–x

 

 

 

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
17 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59

Női foci: a törökök legyőzésével zárták az Eb-selejtezőket az U17-esek

Utánpótlássport
2025.03.17. 19:26
Ezek is érdekelhetik