Joachim Löw: gondolkodó forradalmárból bukott hős

Tökéletes lenyomata vol a Joachim Löw-korszak lezárásának Thomas Müller angolok ellen kihagyott helyzete. A Bayern München támadója a találkozó hajrájában lépett ki egygólos hátránynál, de hiába vezette a labdát Jordan Pickford kapusra, nem élt a kínálkozó lehetőséggel. A sors különös játéka, hogy Joachim Löw szövetségi kapitány utolsó mérkőzésén (0–2) a két évig száműzött Müllertől várta a megmentést, de a nyakigláb futballista megremegett a döntő pillanatban.

„Életem végéig, az álmaiban is elkísér az angolok ellen kihagyott helyzet – írta hivatalos Instagram-oldalán Thomas Müller. – Azért él és dolgozik a labdarúgó, hogy lehetősége legyen a rangos mérkőzéseken pályára lépni, és góljával eksztázisba ejtse nemzetét. Elszalasztottam a sanszot, pokolian fáj a hibám. Különösen azért, mert a német szurkolók a nehéz pillanatok ellenére is kiálltak mellettünk az Európa-bajnokságon, mi pedig nem háláltuk meg a bizalmukat.”

Kár lenne a bajorok közönségkedvencét hibáztatni a nyolcaddöntős búcsúért, a 61 éves szakvezető hattyúdala a 2018-as oroszországi világbajnokságtól a Wembley Stadionig húzódott. Az akkori vb-címvédő szégyenszemre csoportutolsóként kullogott haza, a változást sürgető hangzatos ígérgetések üres lózungnak tetszenek három év távlatából, mert a Nationalelf helyben topog azóta. A generációváltásra tett kísérlet csődöt mondott (ezt bizonyítja Thomas Müller és Mats Hummels visszahívása), a tanácstalanság Joshua Kimmich szerepkörét illetően pedig rámutatott a taktikai hiányosságokra. Az Anglia elleni vereség alkalmával – is – bebizonyosodott, vétek jobb szárnyvédőként elpazarolni a Bayern klasszisának képességeit, amikor a középpálya közepén sokkal hasznosabban szerepelhetett volna Declan Rice és Kalvin Phillips párosával szemben. A könnyes szemmel maga elé bámuló Kimmich képe sokáig elkíséri a németeket a szorongás és a visszatartó erő szomorú szimbólumaként.

Utóbbi abból fakad, hogy Joachim Löw a 2018-as lebőgést követően nem tartott önvizsgálatot, aminek hiánya nem csupán arroganciáról árulkodik, alighanem pszichológiai megfontolás vezetett a döntéséig. A németek hosszú évtizedekig gondolták úgy, az ember nem lehet győztes, ha bizonytalankodik. A kérdések kétségekhez vezetnek, azok pedig rombolják az önbizalmat. Éppen ezért a német hősök sohasem gondolkodók voltak a régmúltban, hanem cselekvők: férfiak, akik az egyéni hiányosságokat feledtetve küzdöttek, egyénektől függetlenül, csapatként hajtották végre a feladatukat. Paradox módon Löw 17 éves szerepvállalása a nemzeti együttesnél – 2004 és 2006 között másodedző volt a válogatottnál Jürgen Klinsmann mellett – a korábban meghirdetett paradigmaváltás miatt végződött bukással. Gondolkodó forradalmárból lett másodlagos követő azáltal, hogy Thomas Tuchel (Chelsea) háromvédős rendszerét „másolta” az Európa-bajnokságon, ráadásul a korábbi nagy tornákon tapasztalt finomhangolásokkal szemben már nem volt hajlandó a változtatásra.

A 2004-es Európa-bajnokság után Rudi Völler lemondott, de a német labdarúgás felemelkedését segítő munkát Ottmar Hitzfeld, Winfried Schäfer, Lothar Matthäus, Otto Rehhagel, Arsene Wenger, Guus Hiddink és Morten Olsen sem vállalta. Kizárásos alapon maradt Jürgen Klinsmann, aki új szemléletmódjával győzte meg a szövetséget, és a kérésére csatalakozott a stábjához Oliver Bierhoff menedzser és Joachim Löw másodedző. Az Egyesült Államokból érkező szövetségi kapitány honosította meg a válogatottnál a sportpszichológus használatát. Az addig elképzelhetetlennek gondolt segítségkérés megosztotta a közvéleményt, a Bild például címlapján gúnyolódott, amikor Oliver Kahn igénybe vette az új szolgáltatást. Emellett Klinsmann amerikai módszerekkel ért el sikereket: tengerentúli szakemberek próbálták jobb erőnléti állapotba hozni a német labdarúgókat, az összecsapások előtt mindenki személyre szabott prezentációt kapott, ami segítette a mérkőzésekre hangolódást. A német sajtó nem nézte kitörő lelkesedéssel a „futballforradalmat”, Paul Breitner, a Bild akkori cikkírója így fogalmazott: „Lehet, hogy az amerikaiak sikeresen dolgoztak amerikai focistákkal, baseballjátékosokkal vagy kosarasokkal, de ezeknek a sportoknak annyi közük van a labdarúgáshoz, mint a pápának a fogamzásgátlóhoz”

A hazai rendezésű világbajnokságon Németország maga mögé állította a szurkolókat ellenállhatatlan támadójátékának köszönhetően 2006 nyarán. A harmadik hely elérését követően Klinsmann felállt a kispadról, arra hivatkozott, hiányzik az Egyesület Államokban élő családja, helyét Joachim Löw vette át. Sokan addig is úgy tartották, a másodedző felelt a taktikai hadrend összeállításáért, „árnyékszereplőként” irányította Bastian Schweinsteigeréket. Balszerencséjére a kétezres évek végén rendre útjába sodorta a sors a kivételes generációval büszkélkedő Spanyolországot, amely ellen vereséget szenvedett a 2008-as Eb-döntőben (0–1) és a 2010-es vb-elődöntőben (0–1) is. Joachim Löw sohasem titkolta, követendő példaként tekintett Vicente del Bosque válogatottjára, amely a 2012-es Európa-bajnokságot megnyerte. A németek szövetségi kapitánya 2012 novemberében „szentségtörést” követett el, amikor valódi középcsatár nélkül küldte pályára sajátjait, a Hollandia elleni gól nélküli döntetlen alkalmával Mario Götzére osztotta a „hamis kilences” szerepkörét. A 2014-es világbajnokságra utazó keretét ennek függvényében állította össze, a 23 fős gárda egyetlen vérbeli támadója a 36 esztendős Miroslav Klose volt. A brazíliai finálé aztán a németek mesterét igazolta: a csereként beálló Götze szerezte a győztes gólt Argentína ellen a hosszabbításban. A világbajnoki cím elhódítása után Löw elégedetten értékelt.

„Tíz évvel ezelőtt elkezdtünk egy projektet, a forradalmunknak hála, a világ urai lettünk – mondta a Maracanában a most 61 esztendős szövetségi kapitány. – Jürgen Klinsmann elindított minket az úton, rengeteget dolgoztunk, és Mario Götze góljával beérett a munka gyümölcse. A kör bezárult, a tízéves ciklusnak vége.”

A németek Jogija azonban nem tanult Jürgen Klinsmanntól, és nem hagyta abba a „csúcson”, így megélte, hogy évről évre a kritikák kereszttüzébe kerüljön. Kétségtelen, áldozatos munkával juttatta csúcsra a gárdát, de szerepvállalásának utolsó éveiben jószerével többet ártott, mint használt – a jelenlegi Eb-n például a Joshua Kimmich nevével fémjelzett generációt fosztotta meg a sikeres szereplés lehetőségétől.

A szurkolók most Hans-Dieter Flickben bíznak, aki egyszer már csodát művelt a Bayern Münchennel, amikor Niko Kovac 2019-es menesztését követően rendet rakott a csapat háza táján, most ugyanez lesz a feladata a válogatottnál... A „sorminta” mindenesetre folytatódik, mert Flick korábban dolgozott Joachim Löw segítőjeként 2006 és 2014 között, de leköszönésével a német labdarúgás talán legizgalmasabb 17 éve hivatalosan is véget ért.

EURÓPA-BAJNOKSÁG
NYOLCADDÖNTŐ
ANGLIA–NÉMETORSZÁG 2–0 (0–0)
London, Wembley Stadion, 41 973 néző. Vezette: Makkelie (holland)
ANGLIA: Pickford – K. Walker, Maguire, Stones – Trippier, Ka. Phillips, Rice (J. Henderson, 88.), Shaw – Saka (Grealish, 70.), Sterling – Kane. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate
NÉMETORSZÁG: Neuer – Ginter (Can, 88.), Hummels, Rüdiger – Kimmich, Goretzka, T. Kroos, Gosens (L. Sané, 88.) – Havertz, T. Müller (Musiala, 90+2.) – Werner (Gnabry, 68.). Szövetségi kapitány: Joachim Löw
Gólszerző: Sterling (75.), Kane (86.)