Eb 2024: Pedri reagált Toni Kroos bocsánatkérésére

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.07. 13:50
A németek ellen megsérülő Pedri számára befejeződött az Eb (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a német labdarúgó-válogatott visszavonuló középpályása, Toni Kroos bocsánatot kért a spanyol Pedritől, aki a pénteki párbajuk során másodfokú térdrándulást szenvedett, ami miatt befejeződött számára az Eb. Az FC Barcelona játékosa közösségi oldalán reagált a bocsánatkérésre.

 

Köszönöm Toni Kroos üzenetét. Ez a futball, előfordul ilyesmi. Karrierje és eredményei örökre megmaradnak” – reagált a sérülése, illetve Kroos visszavonulása kapcsán az Instagramon Pedri. 

Az FC Barcelona középpályása azt is kifejtette, sérülése ellenére marad Németországban a csapat mellett, és bár pályára nem léphet, igyekszik bátorítani, a pályán kívülről segíteni a csapatot a folytatásban.

A Marca szerint Pedri legalább egy hónapos kihagyásra számíthat.

EB 2024, NEGYEDDÖNTŐ
JÚLIUS 5. – PÉNTEK
Stuttgart: Spanyolország–Németország 2–1, h. u. (45. mérkőzés)
Hamburg: Portugália–Franciaország 0–0, 11-esekkel 3–5 (46. mérkőzés)
JÚLIUS 6. – SZOMBAT
Düsseldorf: Anglia–Svájc 1–1, 11-esekkel 5–3 (48. mérkőzés)
Berlin: Hollandia–Törökország 2–1 (47. mérkőzés)

 

 

Legfrissebb hírek

Az FC Barcelona játékmesterét csak csapata triplázása esetén érdekli az Aranylabda

Spanyol labdarúgás
6 órája

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

A németek hatgólos visszavágón jutottak túl az olaszokon a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Döbbenetes rövidzárlat után kaptak gólt az olaszok – videó

Minden más foci
2025.03.23. 21:46

Daniel Maldini először kezdhet az olasz válogatottban

Minden más foci
2025.03.23. 12:24

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Az utolsó pillanatokban csúszott ki Hollandia kezéből a győzelem

Minden más foci
2025.03.20. 22:43
Ezek is érdekelhetik