Továbbjutás esetén Nagelsmann szigorít, a játékosok nem találkozhatnak kedveseikkel

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.07.04. 11:18
Manuel Neuer felesége, Annika Bissl (Fotó: Getty Images)
Mint azt bizonyára tudják, pénteken 18 órától a házigazda németek a spanyolokkal játszanak a négy közé jutásért a labdarúgó Európa-bajnokságon. Ha Julian Nagelsmann csapata elődöntőbe jut, új szabály lép életbe a játékosok szabadidejét illetően – értesült a német Bild.
Ilkay Gündogan és felesége, Sara Arfaoui (Fotó: Getty Images)

Julian Nagelsmann az Európa-bajnokságra való felkészülés kezdete óta engedélyt adott arra, hogy a játékosokat rendszeresen meglátogathassa a családjuk, kedvesük a szálláson, és együtt tölthessenek egy kis időt. Az edzői stáb úgy vélte, ez jó hatással lesz a játékosokra.

A Bild azonban úgy tudja, a spanyolok esetleges legyőzése után a szeretteik már nem látogathatnák meg őket, mert a csapat minden erejével az elődöntős mérkőzésre fókuszálna. A németek jövő kedden játszanák az elődöntőt, így két Eb-meccs között most lenne a legkevesebb idejük a felkészülésre.

Maximilian Mittelstädt barátnője, Lea Prinz (Fotó: Getty Images)

EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
péntek, 18.00: Spanyolország–Németország, Stuttgart (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n! 
péntek, 21.00: Portugália–Franciaország, Hamburg (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

szombat, 18.00: Anglia–Svájc, Düsseldorf (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
szombat, 21.00: Hollandia–Törökország, Berlin (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik