Ronaldinho süllyesztőben, avagy oda a B-terv?

Hogy nemcsak Brazíliát, hanem az egyetemes futballtársadalmat is mélyen foglalkoztatja Ronaldinho nyári világbajnoki szereplése (vagy nem szereplése), azt jól mutatja, hogy márciusban két mértékadó nemzetközi futballmagazin is címlapsztorit kerekített a brazil játékmester esetéből.

A francia Onze Mondial – amely alig titkoltan elfogult, tekintettel arra, hogy Ronnie Párizsból indult Európa meghódítására – „A művész visszatérése" címmel nyugtázta Ronaldinho téli formajavulását, s a kedvenc újjászületése kapcsán a „Ronniessance" szójátékot is megalkotta. Ám alighanem a World Soccer jár közelebb a valósághoz: az angol szaklap szerint „Brazília elfelejtett sztárja" szimbolizálja a leghívebben azt a kissé leharcolt különítményt, amelynek tagjai karrierjük utolsó nagy esélyeként, kissé szorongva várják a nyári vb előtti kerethirdetést.

Ronaldinhót senkinek sem kell bemutatni, ám ha már a World Soccert szemlézzük, érdemes idézni a lap egy másik közelmúltbeli számából, amely – az elmúlt tíz esztendőben rendezett közönségszavazásait összesítve – megállapította: a mögöttünk hagyott évtized (2000–2009) legjobb futballistája Ronaldinho volt. A 40 játékost tartalmazó lista élcsoportját mellékeljük, és érdemes elgondolkodni azon is, kik nem fértek be még az első tízbe sem. Íme, néhány név: Ronaldo (12. hely), Andrij Sevcsenko (13.), Rivaldo (17.), Francesco Totti (23.), Zlatan Ibrahimovic (32.), no és az elvben helyzeti előnyt élvező angol csillagok, Frank Lampard (19.), Steven Gerrard (21.), David Beckham (36.), Wayne Rooney (37.)...

Miközben csettintünk, figyeljünk a megfogalmazásra is: a mögöttünk hagyott évtized legjobbja.

Ronaldinho Copa Américát (1999), világbajnokságot (2002) és – egyik legjobb, Aranylabdával díjazott évében – Konföderációs Kupát (2005) nyert a selecaóval, utóbbi két tornán kulcsemberként. Nem csupán a naptár figyelmeztet arra, hogy mindez nagyon is a múlt.

 A brazil csillag válogatottbeli pályája onnantól lefelé görbül, amit mindennél jobban szemléltet egy statisztikai adat: a 2005-ös Konföderációs Kupa döntőjében Argentínának lőtt gólja óta Ronaldinho csupán egyetlen válogatott tétmérkőzésen volt eredményes – mellesleg az Ecuador ellen 2007. október 17-én elkönyvelt találata óta a felkészülési meccseken is „csendben van".

A 2006-os világbajnokság kudarcát, a negyeddöntőbeli kiesést részben az ő nyakába varrták, és bár gyengébb teljesítményére volt szakmai magyarázat – rendkívül fárasztó klubidény során újabb bajnoki címre és Bajnokok Ligája-diadalra vezette a Barcelonát –, nem sikerült megemésztenie sem a kudarcot, sem a kritikákat.

Klubszinten még volt egy eredményes idénye, aztán – részben sérülések, részben a magánéletbeli kilengések miatt – Katalóniában is befelhősödött felette az ég. Ronnie a Milanba menekült, ahol hosszú hónapokon át továbbra is talaját vesztett zseni benyomását keltette, legalábbis – hangsúlyozzuk – korábbi önmagához képest.

Dungának, a négy évvel ezelőtti világbajnokság után kinevezett „válságkezelő" brazil szövetségi kapitánynak esze ágában sem volt ajtót mutatni a klubjában brillírozó Ronaldinhónak, sőt a 4–2–3–1-es szisztémában kulcsszerepet szánt neki az előretolt ék, Luís Fabiano mögötti támadásszervező alakzatban.

A Ronaldinho, Kaká, Robinho trió azonban sehogyan sem működött olajozottan, a három kiváló futballista mintha zavarta volna egymást, ami a csapatjáték jelentős akadozásához vezetett. S mivel pillanatnyi formája miatt Ronaldinho bizonyult a gyenge láncszemnek, Dunga az ő posztján kezdett kísérletezni.

Ronaldinho 2009 áprilisában játszott legutóbb a selecaóban, és bár azóta is akadtak a brazil közvéleményt felzaklató gyengébb válogatott mérkőzések, a játék összességében nem sínylette meg az egykori aranylabdás kihagyását.

A helyén bevetett Elano nemcsak hajszálpontos, gólokat előkészítő szabadrúgásai, hanem védőmunkája révén is hasznosnak bizonyult.

Azáltal pedig, hogy egy csillag lekerült az égboltról, élesebb lett a fennmaradó másik kettő fénye: Kaká és Robinho előtt nagyobb tér nyílt, kettejük jóvoltából pedig Luís Fabiano nagyszerű kiszolgálásban részesült.

S mivel a Júlio César kapusra, valamint Lúcióra épülő védőjátékkal addig sem volt különösebb gond, Brazília könnyedén, a nagy rivális Argentínát idegenben legyőzve jutott ki a világbajnokságra. Más szóval: a 24 mérkőzés óta veretlen, a sikeres vb-selejtezők közepette a tavaly nyári Konföderációs Kupát is megnyerő Dunga-csapat jól elvan a saját átlaga alatt teljesítő Ronaldinho nélkül.

Az aranylabdás Ronaldinho, az más lenne... De vajon a március 21-én immár a 30. születésnapját ünneplő Ronnie képes lehet-e megidézni egykori önmagát? Ő – legalábbis a nyilvánosságnak szánt szavai szerint – nem kételkedik ebben egy pillanatig sem.

„A klubcsere felrázott, más embernek érzem magam. Készen állok rá, hogy újra meghódítsam a világot!" – mondta 2009 elején, immár a Milan futballistájaként, ám mint utaltunk rá, a pályán nyújtott teljesítménye sokáig ellentmondásban állt derűlátásával. Még az őt sokszor a kispad fogságában tartó Carlo Ancelotti távozása, és honfitársa, Leonardo vezetőedzői kinevezése sem szabadította fel azonnal. Amikor 2009 őszén a Milan hazai pályán kikapott a svájci Zürichtől BL-csoportmeccsen, majdhogynem Leonardo is belebukott a részben Ronaldinho kedvéért erőltetett, támadónak megálmodott taktikába.

Aztán varázsütésre Ronnie és a Milan lendületbe jött. A következő 18 tétmérkőzésükből mindössze egyet veszítettek el a lombardok, Ronaldinho gólt lőtt a Romának, idegenben kétszer talált be a Juventusnak, a Siena ellen elérte az első olaszországi mesterhármasát, és mindeközben pazar átadásaiból társai is rúgták a gólokat.

Dunga így kommentálta a személyesen is felmért változásokat: „Ronaldinho akkor képes meghatározó teljesítményre, ha jól érzi magát a pályán. Számára a futball nem munka, hanem a boldogság forrása. Most újra pozitív jeleket vélek felfedezni, fut, harcol, nem hagyja nyugton az ellenfeleit. Reménykedjünk, hogy tartós lesz a javulása, és hogy nem felejti el egy pillanatra sem: a válogatott keret kihirdetésekor nem a múlt, hanem a jelen számít."

A selecao kapuja nyitva áll – hangsúlyozta Dunga, ám márciusban mégsem hívta meg Ronaldinhót az írek elleni felkészülési mérkőzésre. A magyarázat az előbb idézett kapitányi nyilatkozat utolsó mondatában, illetve Ronaldinho újra hullámzóvá váló teljesítményében keresendő. S mivel a vb-ig hagyományosan már csupán műhelymunkával készül a selecao, jelentősen megcsappant az esélye, hogy Ronnie-nak jusson hely a keretben.

Érdemes megemlíteni, hogy amikor Brazília tavaly ősszel, viszonylag korán lefoglalta helyét a világbajnoki mezőnyben, elemzők egy része úgy vélte, Dungának olyan sok ideje marad a felkészülésre, hogy bevált taktikája mellé kidolgozhat egy B-tervet is. Olyat, amiben szerep juthat Ronaldinhónak, esetleg a szintén mellőzött másik játékmesternek, Diegónak – mégiscsak világsztárokról van szó.

A jelek szerint a kapitány ebbe a kockázatos, a szakmai hitelességét akár már a felkészülés heteiben aláásó kísérletbe nem akar belefogni. Márpedig akinek nemcsak a fejét, hanem – hogy őt magát idézzük – „a testét és a lelkét" is követeli a publikum egy-egy rossz meccs után, az jobb, ha hű marad önmagához.

Ha a selecao Ronaldinho nélkül is aranyéremmel tér haza Dél-Afrikából, az egykor osztatlan népszerűségnek örvendő tízesnek az a kétes „érdeme" marad, hogy elszürkülése révén hozzásegítette Dungát az ideális csapat megtalálásához. Ha viszont más országba kerül a világbajnoki cím, alighanem a (talán már a repülőgépen leváltott) kapitánnyal közösen siratják majd karrierjük utolsó (?) nagy lehetőségének elpuskázását. Ki ezért, ki azért...