Csóközön – S. Tóth János publicisztikája

A németek futball-világbajnoki szereplésének véget vető dél-koreai csapást követően Mexikóvárosban ujjongó szurkolók rohamozták meg az ázsiai ország nagykövetségét. Az emberek azt ordibálták az épületben tartózkodóknak, hogy „Korea a testvérünk, már ti is mexikóiak vagytok". Egy idő után a nagykövet és a főkonzul csatlakozott a tömeghez, és a videofelvételek tanúsága szerint együtt tequilázott a mámoros mexikóiakkal. A poharazgatás végül össznépi dalolásba torkollt, a követségi dolgozók közösen énekelték a drukkerekkel a Cielito lindo című mexikói népdalt. Jekatyerinburgban, ahol a koreai–német csoportmeccsel egy időben a mexikóiak elvéreztek Svédország ellen, ám a vereség ellenére a nyolcaddöntőbe jutottak – hála a koreai bravúrnak –, a stadionból kitóduló mexikói szurkolók dél-koreaiakra vadásztak, s akit nyakon csíptek, az nem úszta meg a csóközönt és a levegőbe dobálást.

Talán még soha nem volt olyan szoros a mexikói és a dél-koreai nép barátsága, mint ezekben a napokban.

S talán még sohasem jelent meg annyi kárörvendő hozzászólás a közösségi médiában, mint amennyi szerda este óta elöntötte az internetes oldalakat. Persze nem kell másoknak sót szórni a sebbe, Németország enélkül is sokkos állapotban van a futballtörténelmi blamázs után. „Nincsenek szavak" – szó szerint ugyanezzel a címmel jelent meg négy esztendeje a Bild, mégis micsoda különbség! Akkor a brazilok 7–1-es kiütésén ámult a világ, most meg a csoportutolsókénti hazakullogáson. S hogy milyen trauma érte a németeket, jelzi: a kölni Express első oldalán az igencsak áthallásos „Der Untergang", azaz „A bukás" fősorral jelent meg – ez a címe az Adolf Hitler életének utolsó tizenkét napját, s egyúttal a Harmadik Birodalom végső porba hullását bemutató, 2004-es német-olasz-osztrák filmdrámának is.

Mindez persze bulvárfogás, s bár a Nationalelf teljesítményének reális elemzéséhez még idő kell, az kockázatmentesen kijelenthető, hogy az oroszországi katasztrófa nem dönti romba az erős alapokon építkező német labdarúgást. A pánikhangulat eluralkodását megelőzendő Reinhard Grindel, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke és Oliver Bierhoff csapatmenedzser is azt hangoztatta, hogy a DFB azt szeretné, ha Joachim Löw vezetné ki a gödörből a nemzeti együttest. A posztján egy hónapja 2022-ig megerősített 58 éves tréner viszont időt kért, s nem ok nélkül. Megbillent a fején a korona: immár nem csupán a német futball történetének egyik legfényesebb diadala, a 2014-es vb-nyerés, hanem az egyik legfájdalmasabb kudarca is a nevéhez fűződik.

No és elporladt egy, a német válogatotthoz kapcsolódó mítosz is.

„Turniermannschaft" – egészen mostanáig így emlegették a német nemzeti együttest, utalva arra, hogy az előzményektől függetlenül a nagy világversenyekre mindig összekapja magát. S valóban, 1938 óta nem fordult elő, hogy Németország a világbajnokság első körében elhulljon (Franciaországban nyolcvan éve a nyolcaddöntővel rajtoltak a küzdelmek, a németek 1:1-re végeztek Svájccal, majd a megismételt találkozón 4:2-re kikaptak). Ami az előzményeket illeti, ez alkalommal biztató és intő jelekből is akadt jó néhány. A négy évvel ezelőtti vb-diadalt követően generációváltás kezdődött, az alapemberek közül a csapatkapitány Philipp Lahm, majd az örökébe lépő Bastian Schweinsteiger, valamint a vb-történelem legeredményesebb futballistája, Miroslav Klose és a Nationalelf egyik szellemi irányítója, Per Mertesacker elköszönt a válogatottól. A négy „Führungsspieler", azaz vezér kiesése okán a keretet menthetetlenül át kellett alakítani, s nem könnyítette meg Löw dolgát, hogy Emre Can, Lars Stindl és Serge Gnabry bevetése sérülés miatt eleve szóba sem kerülhetett. Ráadásul Marco Reus, Mats Hummels meg Manuel Neuer is sokat kihagyott a világbajnokság előtti időszakban. Orosz földön is érte néhány előre nem kalkulálható csapás a társulatot, ilyen volt Jerome Boateng kiállítása, Hummels nyakicsigolya-sérülése és Sebastian Rudy orrtörése.

Az előzmények ismeretében érthető értetlenkedés fogadta, miért nem épített jobban a tavaly Konföderációs Kupát nyerő „B-válogatottra"; a Dél-Korea ellen térdre hulló gárda kezdő tizenegyében csupán négy olyan labdarúgó kapott helyet, aki ott volt a múlt év júliusában Chilét Szentpéterváron 1–0-ra legyőző alakulatban is. De nem számított „Jogi kapitány" a 2017 nyarán U21-es Európa-bajnokságot nyerő együttes tagjaira sem – abból a csapatból egyetlen ifjú titán sem került be a vb-keretbe. Pedig 2010-ben még Löw volt az, aki bátran mély vízbe dobta a 2009-ben az U21-es Eb-n diadalmaskodó gárdából Sami Khedirát, Mesut Özilt, Neuert és Boatenget, s velük bronzérmet szereztek a németek.

Inkább visszanyúlt a régi embereihez; a The Sun angol bulvárlap gyilkos kritikája szerint a tréner jobban turkálta az orrát, mint ahogy összeválogatta csapatát... Pedig a tesztmeccsek, az Ausztriától elszenvedett 2–1-es vereség és a szaúdiak elleni kínkeserves 2–1-es győzelem, nem is beszélve a két hónappal ezelőtti, spanyolok (1–1) és brazilok (0–1, ezzel tört meg a 22 meccses veretlenségi sorozat) elleni felkészülési találkozókról, már jelezték, valami nem gömbölyű a FIFA-világranglista éllovasánál. Ám a kapitány azzal nyugtatta a közvéleményt, hogy a vb-re kiegyenesedik a csapat. Tévedett; Hummels szerint 2017 őszén játszották az eddigi utolsó jó meccsüket... A nyitányon Mexikótól elszenvedett vereség után Löw felforgatta a csapatot, Khedirát és Özilt a kispadra száműzte, de a svédek ellen így is jókora szerencse kellett a ráadásban kiharcolt győzelemhez. Aztán jött a koreaiak elleni sorsdöntő csata öt változtatással, s megint Khedirával és Özillel a kezdő tizenegyben – a végeredmény ismert...

Apropó, Özil. Német részről igyekeztek minél kevesebb szót ejteni Ilkay Gündogan és Özil nagy vihart kavaró magánakciójáról, noha utólag Khedira is elismerte, hogy a csapaton belül felbolygatta a kedélyeket az ügy. A két török gyökerű, Angliában légióskodó futballista májusban Londonban lelkesen fotózkodott az emberi jogokat súlyosan sértő politikája miatt élesen bírált török államelnökkel, sőt dedikált mezzel is meglepte Recep Tayyip Erdogant – Gündogan még a „Nagy tisztelettel az elnökömnek" szöveget is ráírta a dresszére; Németországban leginkább ez korbácsolta fel az indulatokat.

Amikor 2010 októberében Angela Merkel a törökök elleni 3–0-s sikert követően a német öltözőben parolázott Özillel, a futballszövetség akkori elnöke, Theo Zwanziger „irritálónak" minősítette a kancellár akcióját, s azt mondta, nem éppen ideális egy mérkőzés utánra időzíteni az efféle politikai PR-t. Utódja, Reinhard Grindel sem tehetett mást, mint hogy elhatárolódott a Gündogan, Özil duótól, mondván, „a futball és a DFB olyan értékeket hordoz, amelyeket Erdogan úr nem képvisel eléggé". Ezzel azonban nem lehetett tüzet oltani, a bevándorlásellenes párt, az egyre erősödő Alternative für Deutschland egyenesen azt követelte, hogy a kritikák kereszttüzébe kerülő két labdarúgót tegyék ki a keretből.

Ez persze elmaradt, ám a német sajtó szerint a válogatott az identitáskérdéstől függetlenül is klikkekre szakadt. Az egyik frakciót éppen Özil, valamint Khedira, Boateng és Julian Draxler alkotta, velük szemben állt a „bajor banda", Neuer, Hummels, Thomas Müller és Toni Kroos. Előbbiek felrótták, hogy a „bajorok" élénkebben is lobbizhattak volna Löwnél haverjuk, a sokak megdöbbenésére mellőzött Manchester City-légiós, Leroy Sané érdekében. Müllert a kiesést követően szembesítették is e pletykával. A Bayern csatára ravaszul a múltba menekült, elismerve, hogy a 2012-es Eb-n az olaszok ellen 2–1-re elvesztett elődöntőben „nem volt tökéletes a kémia" a csapaton belül. Azt azonban cáfolta, hogy Oroszországban is a széthúzás lett volna az úr.

„Most egyet hátra kell lépnünk, hogy lendületet vegyünk a következő feladathoz, mert nincs megállás" – tette hozzá a Bayern csatára. Akár marad Löw a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőjére (a Kicker felmérése alapján ezt legfeljebb a szurkolók 24 százaléka óhajtja), akár jön helyette Jürgen Klopp, Arsene Wenger, Julian Nagelsmann vagy éppen Zinedine Zidane – az ő nevük forog a médiában – a németek a kontinensbajnoki kvalifikációnak annak tudatában lesznek kénytelenek nekivágni, hogy Gary Lineker módosította unalomig idézett mondását: „A labdarúgás egyszerű játék. Huszonkét ember kerget egy labdát kilencven percen át, és a végén immár nem mindig a németek nyernek. A korábbi verzió a múlté.”