Nem látták a kamerák, de kár lett volna tagadni: repült haza a karmester

Az 1990-es világbajnokság megnyerése után a német, az immáron az egységes német válogatott ereje teljében érkezett meg az Egyesült Államokba, hogy megvédje a címét. Bodo Illgner, Andreas Brehme, Jürgen Kohler, Guido Buchwald, Andreas Möller, Thomas Hässler, Lothar Matthäus, Rudi Völler, Thomas Berthold, Jürgen Klinsmann, Andreas Köpke és Karl-Heinz Riedle a fedélzeten volt az aranyérmesek közül (magyarán csak Klaus Augenthaler és Pierre Littbarski hiányzott az előző vb-döntő kezdőjéből), az új generációt Thomas Strunz, Thomas Helmer, Stefan Kuntz, Maurizio Gaudino, Matthias Sammer, Martin Wagner, Ulf Kirsten, Mario Basler, Oliver Kahn és a remek karmester, támadó és védekező középpályás, a Bayern Münchentől 1992-ben a Fiorentinához igazoló, 25 éves Stefan Effenberg képviselte.

Tőle várták a nagy áttörést.

A németek nagy nehezen megverték Bolíviát, majd ikszeltek a spanyolokkal, s Dél-Korea ellen kivívták a továbbjutást – igaz, 3–0-s vezetés után kiengedtek, és két gólt szereztek az ázsiaiak. Ez végzetes lett Effenberg számára, aki végigrobotolta az első két mérkőzést a csaknem 50 Celsius-fokban, a harmadikon a 75. percben lecserélték, előtte a heves vérmérsékletű középpályás az őt folyamatosan szidó és anyázó német szurkolóknak beintett a középső ujjával.

Igyekszünk sorozatunkban leszámolni néhány tévhittel, ezt tesszük most is: a legendás bemutatásról sem fotó, sem videófelvétel nem készült, a fenti kép sem a híres jelenetet ábrázolja, csak ehhez hasonló mezben játszottak akkor a németek.

A bemutatás sok volt a német közvéleménynek, leszidta Effenberget a szövetségi kapitány, Berti Vogts, mondán, nem tehet ilyet a szurkolókkal, akik hatalmas összegeket fizettek ki, hogy Amerikába utazhassanak – a verdiktet végül Egidius Braun, a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke hozta meg, aki azonnali hatállyal kizárta a keretből a szurkolókkal ujjat húzó Effét.

Aki sajátos bosszút állt: a Bildnek 50 ezer márkáért kipakolt (az összeget jótékony célokra használta fel), elmondta, hogy az edzőtáborokban Vogts mindenkit figyelt és figyeltetett, kémkedtek a játékosok után, a kapitánnyal sokat veszekedtek, és... ennyi.

„Miután Thomas Hässler kifáradt, két játékos őrzése jutott rám. Nem lehet, hogy ezt a szurkolók nem észlelték, mégis kórusba kezdtek: Effenberg takarodj! Nem akartam elhinni. Egy világbajnokságon, ahol pokoli hőségben küzdünk a nyolcaddöntőbe jutásért, a németek egy németet… Igen, elveszítettem a fejem. Vogts azonban csak azt ismételgette, hogy ezek a szurkolók mennyi pénzt fizettek azért, hogy idejöjjenek. Meg hogy minket milliók, köztük gyerekek is néznek, és ezek után majd mit szólnak… De hát én kezdtem? És a szurkolóknak mindent szabad?!” – dörögte az ennél keményebb balhékat megúszó Effenberg. Aki a torna után azt mondta, egyébként is visszavonult volna a válogatottól, ezért is utaztak el Amerikába a szülei, hogy utoljára még lássák őt a címeres mezben…

A karmester nem sokra rá hazaigazolt a Borussia Mönchengladbachhoz, a német stadionokban sokáig füttykoncert kísérte minden megmozdulását, de egyre jobban játszott, átigazolta a Bayern München. 1998-ban visszatért két mérkőzésre a válogatottba, lélektelen, lagymatag játékával segített megbuktatni Vogtsot (…), majd ismét visszavonult, mert Erich Ribbeck meghívta Effenberg másik ellenségét, Lothar Matthäust. 2000-ben Rudi Völler számolt volna vele, a középpályás azonban nemet mondott, holott akkor még csak 31 éves volt.

Visszatérve 1994-re: a csapatkapitány Matthäus, Effenberg cimborája, Illgner és Klinsmann, tehát a legtekintélyesebb játékosok kiálltak a megbüntetett játékos mellett, mondván, nem kellene hazaküldeni őt, mert ez nagyon meg fogja zavarni a csapatot – amely a belgákat megverte ezt követően, de a bolgároktól nagy meglepetésre kikapott, és kiesett.

Azon a mérkőzésen Möller és Hässler pocsékul játszott, a két kapott gólban mind a ketten főszereplők voltak. Talán ha a mindent eldöntő bolgár gólnál nem a középpályáról visszalépő 166 centiméter magas Hässler ugrik fel fejelni Lecskovval, minden másként alakul.

Effenberg később őszintén elárulta, hogy Amerikában túlreagálta a dolgokat, de az élet már csak ilyen: a múlt elmúlt, a régi hibáink örökké élnek.