Vb 2022: a vb-tudósítók világbajnoka 1958 óta minden tornán ott volt – exkluzív

 

– Vasárnap este harmadszor kommentálhatja a helyszínen Argentína világbajnoki győzelmét. Miként éli meg a különleges alkalmat?
– Nekem kiváltság itt lenni, de ami fontosabb, hogy az argentin emberek nagyon várják a győzelmet. A legnépszerűbb sportágban világbajnokságot nyerni a csúcsok csúcsa, ennél nincs feljebb.

– A Diego Maradona és Lionel Messi tiszteletére írt szurkolói dal rendszerint végigkíséri a válogatott mérkőzéseit. Párhuzamba lehet állítani a két klasszist?
– Több szempontból hasonlítanak egymásra, játékmódjuk, tudásuk a maguk korában egyaránt kiemeli őket a mezőnyből, és mindketten a válogatott vezérei lettek. Hozzáteszem, Maradona született vezéralkat volt, Messi inkább az idők során érett azzá. Különbség az is, hogy a nagy előd a mérkőzéseken szinte folyamatosan mozgásban és játékban volt, Messi inkább alkalmanként lép be, akkor viszont lenyűgöző bal lábával, tökéletes passzaival és góljaival csodákra képes.

– A pályán kívül milyen szerepet tölt be?
– Kiváló családapa, békés, nyugodt, rendezett családi életével példát mutat. Valószínűleg ez is közrejátszik abban, hogy csak a futballra kell odafigyelnie.

– A harminchat évvel ezelőtti vb-győztes csapat vezére, a tavalyelőtt elhunyt Diego Maradona kultusza érzékelhetően ma is elevenen él. Mit jelent a személye, öröksége Argentínának?
– Nem könnyű szavakkal megragadni. Maradona varázslata talán abban állt, hogy nemcsak a futballt szolgálta, de képes volt játékával, jelenlétével, kisugárzásával boldoggá tenni az embereket. Rá fokozottan igaz, hogy a sikereit magukénak érezték az emberek. Amit elért, a nép nevében, a nép helyett is érte el.

 

– Milyen kapcsolatot ápolt a médiával? Önnek volt alkalma interjút készíteni vele?
– Egészen fiatal korától végigkísértem a kibontakozását, hiszen képességeivel már tizenévesen kiemelkedett társai közül. A sajtóval ellentmondásos volt a viszonya, akadtak problémás lépései, amelyek mellett nem lehetett elmenni szó nélkül, és amelyeket néha utólag ő is megbánt. Számos közös élményünk adódott, szépek is, fájdalmasak is, a hosszú évek során sok mindent megtapasztaltunk. Éltük az életünket, ő futballozott, én pedig dicsértem vagy bíráltam, mikor melyiket éreztem indokoltnak.

– Dohában a világbajnokság első napjaiban külön is köszöntötték önt a Nemzetközi Sportújságírók Szövetsége (AIPS) veterán vb-tudósítók tiszteletére szervezett programján: a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) személyre szóló emléktrófeával ismerte el munkásságát, a világbajnok brazil csatár, Ronaldo üdvözölte a színpadon. Mit jelent az elismerés?
– A kollégák, a játékosok és a FIFA-képviselők kitüntető figyelme nagyon jólesik. Hosszú pályafutásom során rádiós, televíziós és újságírói szerepben is kipróbálhattam magam, háttérszereplőként még ma is besegítek, és örülök, hogy ha sikerül valamit átadnom élményeimből.

– Mit tart a legfontosabb újságírói értéknek?
– Az őszinteséget, a tiszteletet és a nyitottságot az új ismeretekre.

– Melyik volt a világbajnokságok történetének legjobb csapata a Macaya-univerzumban?
– Az 1974-es vb-ezüstérmes Hollandia. Nem tudta megnyerni a Nyugat–Németország elleni döntőt, ahogyan a négy évvel későbbi csapat is elbukott a fináléban Argentína ellen, de az én emlékeimben az az együttes szikrázó, lendületes játékával kiemelkedik mind közül.

– Hogyan találja magát egy huszonhárom éves fiatal dél-amerikai újságíró a svédországi világbajnokságon?
– A véletlennek köszönhettem az első nagy utazást, bár az életben a szerencséért sokszor küzdeni kell. Esetemben segített, hogy addigi főnököm munkahelyet váltott, és maga helyett beajánlott a feladatra. Bár korábban főként könyvelési munkákat végeztem a rádiócsatornánál, tudta, hogy érdekel a sportújságírás. Így adatott meg fiatal rádiósként a lehetőség, hogy a Radio El Mundónak közvetítsem a világbajnokság mérkőzéseit. Felesleges mondanom, akkoriban egészen más viszonyok között dolgoztunk, nemcsak a technikai eszközök különböztek a maiaktól, de az utazási lehetőségek is. Az argentin válogatott malmői szállására úgy jutottunk el egy rádiós kollégával, hogy miután Buenos Airesben repülőre ültünk, Frankfurtban, Hamburgban és Dániában is át kellett szállnunk.

– Kevesen mondhatják el magukról, hogy élőben látták játszani Pelét, ön viszont mindhárom brazil válogatottal nyert világbajnoki címéről a helyszínen tudósított. Miként jellemezné a játékát?
– Kivételes játékosegyéniség volt, érdemeit, hőstetteit sokan méltatták már. Arról viszont kevés szó esett, hogy ő bizonyos szempontból nem számított tipikus brazil futballistának. A brazil labdarúgást általában a finom megoldásokkal, a gyors cselekkel, látványos elemekkel azonosítják, Pelé játéka azonban ennél több volt. Amellett, hogy repertoárjában szerepelt minden technikai bravúr, amely a tízes számú játékos szerepkörével jár, keményen is futballozott. Ütközött, visszatámadott, sebességét és rugalmasságát a labdaszerzésnél is kamatoztatta. Rendkívüli cseleihez szüksége volt kivételes fizikumára, úgy tudott előnyt kovácsolni trükkjeiből, hogy sok más csatárral ellentétben volt is ereje kiharcolni magának a szabad területet és a gólszerzési esélyt.

 

– Magyarország és Argentína világbajnoki találkozójáról először az 1962-es chilei világbajnokságon, a 0:0-s döntetlennel záruló csoportmérkőzésen közvetíthetett. Milyen benyomásokat gyűjtött a magyar csapatról?
– A közép-európai futball érzékelhetően másfajta iskolát követett, mint a dél-amerikai, Chilében mégis felfedeztem közös vonásokat az argentinok és a magyarok között, mindkét csapat a technikás játék híve volt. Bennünk rossz emlékeket idéz az a torna, mert hiába győzte le a válogatott Bulgáriát, kikapott Angliától, így a Magyarország elleni döntetlen nyomán az angolokénál rosszabb gólkülönbsége miatt lemaradt a továbbjutásról. A magyar labdarúgás kiemelkedő minőséget képviselt, az a válogatott történelmi balszerencséje, hogy legjobb játékosára, Puskás Ferencre nem számíthatott 1956 után, ahogyan más, politikai okokból Nyugat-Európába költöző kiválóságaira sem. Puskás valóban elbűvölte játékával az embert, de rá is igaz volt, hogy tündökléséhez kellettek a hasonló szintet képviselő csapattársak is. Az őt követő futballistanemzedékből Albert Flóriánt emelném ki, élvezet volt figyelni a játékát.

– A magyar futballtörténet keserű epizódja az 1978-as argentínai világbajnokságon játszott Argentína–Magyarország mérkőzés, amely a 2–1-es vereség mellett Törőcsik András és Nyilasi Tibor kiállítása miatt is rossz emlékeket ébreszt. A házigazda csapat aztán megnyerte a világbajnokságot, az országot vezető katonai junta támogatását élvezve. Közrejátszott a politika az első argentin világbajnoki aranyéremben?
– Segítette a csapatot a politika, ezt kár lenne tagadni. Nem direkt módon, nem átírva a FIFA szabályait, inkább közvetetten, a körülmények megteremtésével. Az állam vezetői tisztában voltak azzal, hogy az argentin válogatott vb-győzelmével maguk is sokat nyerhetnek, a fényes eredmény segíthet más problémák palástolásában. Ugyanígy érdekelve volt az argentin sajtó is a csapat sikerében, a világbajnoki győzelem minden érintettnek kényelmes helyzetet teremtett.

– És miként fogadta a nép? Mit jelentett a világbajnoki aranyérem az argentin társadalomnak 1978-ban, illetve 1986-ban?
– Mindkét esetben megtapasztalhattuk, hogy a sportsiker csodákra képes. Begyógyítja a sebeket, feledteti a hibákat, elhiteti a hétköznapi emberekkel, hogy ők maguk is győztesek.