Becsület, sportszerűség, köszönet – megint hagytak levelet az öltözőben az irániak

K. Zs.K. Zs.
2026.06.28. 14:56
Az iráni válogatott tagjai az utolsó csoportmérkőzés előtt (Fotó: Getty Images)
Akárcsak a belgák elleni mérkőzést (0–0) követően, az Egyiptom elleni meccsük (2–2) után is üzenetet hagytak az öltözőben az iráni labdarúgók. A szöveg még a sorsukat befolyásoló szombat esti, vasárnap hajnali mérkőzések előtt íródott, azoktól nem volt független – most már tudjuk, az eredmények úgy alakultak, hogy Irán nem jutott be a világbajnokság kieséses szakaszába.

„Iránból jöttünk, arról a földről, ahol a becsületet a győzelem fölé helyezik több ezer év óta – írták. – Számunkra a futball nemcsak az eredményekről szól, hanem jellempróba is egyben. Pontokhoz többféleképpen hozzá lehet jutni, tisztelethez nem. Lehet, hogy egy csapat továbbjut a csoportjából, de csak a becsületes és a tisztességes állhat emelt fővel a történelem ítélőszéke előtt. A sportszerűség nem csupán egy tétel a futball szabálykönyvében, hanem a játék szelleme.”

E mondatok mellett hashtaggel és piros betűkkel megjelölték azt a hat válogatottat (Horvátország, Ghána, Ausztria, Algéria, Kongói DK, Üzbegisztán), amelyek utolsó napi mérkőzései befolyásolhatták az iráni válogatott sorsát. Azóta tudjuk, a Horvátország–Ghána (2–1) és az Algéria–Ausztria (3–3) mérkőzésen olyan eredmény született, amely minden érintettnek kedvezett – az iráni továbbjutási remények pedig az osztrákok 96. percben esett egyenlítő góljával, az utolsó pillanatban végleg szertefoszlottak, a veretlenül záró Team Melli kiszorult a legjobb nyolc csoportharmadik közül.

A levél nem csupán a vetélytársaktól elvárt sportszerűségről szól: noha piros betűvel szerepel benne a „Minab 168” felirat – amellyel a dél-iráni város iskoláját februárban érő, 168 gyermek halálát okozó, az Egyesült Államok hadseregének tulajdonított rakétacsapásra utaltak –, az irániak köszönetet is mondtak.

„Köszönjük, Seattle, a vendégszeretetet. És köszönet minden iráninak, akik a szívüket, a hangjukat, a létezésüket adták Iránért.”

Alábbi cikkeinkben foglalkoztunk az iráni válogatott nem mindennapi vb-szereplésével.


 

 

Legfrissebb hírek

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
21 perce

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
6 órája

Emiliano Martínez fontolgatja, hogy visszavonul az argentin válogatottól

Foci vb 2026
9 órája

Fájdalommal, de büszkén – Paredes először posztolt, de mintha bunyó nem is lett volna

Foci vb 2026
10 órája

Messi nélkül tértek haza, de a foghíjas argentin delegációt is vörös szőnyeg fogadta

Foci vb 2026
12 órája

Marokkói legendát neveztek ki szövetségi kapitánynak Jordániában

Foci vb 2026
14 órája

Itt a lista: Mbappé, Ferran Torres, Haaland, Messi – ők is versenyben vannak a vb legszebb góljáért (videó)

Foci vb 2026
15 órája

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
Tegnap, 23:16