A belga futballcsoda és a fél világot átszövő piaci háló

Ha megnézzük a Royale Union hátterét, hogy 2018-tól az angol élvonalbeli Brighton & Hove Albion többségi tulajdonosa, az angol pókerjátékos és üzletember, Tony Bloom (is) irányítja a klubot, akkor már rögtön felsejlik egy, a nyugati európai futballban már megszokottnak mondható, scoutingra alapozott, a játékosok adás-vételét több klub között navigáló klubmodell. Végigtekintve a klubnál 2018 óta történt játékosmozgásokat, jól látszik, hogy a Royale a vezetőségváltást követően kilépett a nemzetközi piacokra.

Az elmúlt, közel négy évben húsz játékos érkezett a csapathoz angol, olasz, német és spanyol első vagy másodosztályú kluboktól (korábban ez egyáltalán nem volt jellemző), sőt még harmad és negyedosztályból is. De például Horvátországból, Norvégiából, Kazahsztánból, Szlovéniából, Dániából, Marokkóból, Romániából és Svájcból is szerződtettek játékost. Ennek az eredménye, hogy három kontinens 17 légiósa alkotja a keretet (európai és afrikai játékosok mellett ázsiai, konkrétan japán labdarúgót is foglalkoztatnak). Három idény alatt 64 játékos szerepel az érkezési oldalon, bár köztük vannak olyanok is, akik a Royale-tól mentek el, de kölcsönbe visszatértek, a távozók között pedig 60-an szerepelnek (itt is érvényes, hogy vannak, akik csak kölcsönbe kerültek.) A játékosmozgások nagyjából tíz százaléka köthető az angol testvércsapathoz, a Brightonhoz, illetve annak utánpótlásához.

Ilyen mértékű, kis túlzással a fél világot átszövő, folyamatos játékosmozgás koordinálása, a megfelelő, a piacon továbbértékesíthető játékosok felkutatása, továbbértékesítése nem kis feladat, de a jelek szerint a belga klubnál urai a helyzetnek, hiszen szakmailag is folyamatosan előreléptek – az újoncként 10 pontos előny a Jupiler League élén önmagáért beszél –, és a játékospiacon is nyereségessé tették a klubot. A hálózat, és az ahhoz köthető megfigyelők egyik nagy fogása például a 25 éves német csatár, Deniz Undav, aki 20 góljával vezeti a belga bajnokság góllövőlistáját. Őt 2020-ban ingyen szerződtették a német harmadosztályból, idén januárban pedig 7 millió euróért adták el a Brightonnak, de kölcsönben még maradt Belgiumban. Összesen egyébként, az új tulajdonosi kör megjelenése óta több mint 9 és fél millió euró értékben adtak el játékosokat a Transfermarkt szerint, miközben korábban évekig senkit sem tudtak értékesíteni. Nyilván ehhez invesztálni is kellett a klubba, hogy legyen aztán kit eladni később, de az ugyanezen időszak alatt elköltött hárommillió eurót nézve így is jelentős pluszt termelt a klub, miközben például a Royale mögött 2. helyen álló csak ebben az idényben 28.69 millió eurót költött már el játékosokra, miközben a bevételi oldalon csak 1.13 millió euró szerepel.

A Royale példája, hogy egy nyugat-európai, élvonalbeli vagy másodosztályú klub egy topligás, adott esetben Premier League-klub hátországaként működik a nemzetközi piacon, meglehetősen gyakori konstrukció manapság. Elég csak példaként említeni a Manchester Cityt működtető City Grouphoz tartozó, belga másodosztályú Lommel, amely nem rég bejelentette Vancsa Zalán (MTK) szerződtetését, de ehhez a csoporthoz tartozik a spanyol Giorna és a francia Troyes is. Bolla Bendegúzt pedig a Wolverhampton szerződtette a Premier League-ből tavaly és egyből kölcsön is adta svájci partnercsapatának, a Grashoppersnek, amelynek a keretében hat Wolverhampton-kölcsönjátékos is található. A Magyarországon talán legismertebb ilyen partneri kapcsolat pedig az osztrák Red Bull Salzburg és a német RB Leipzig között épült ki. Az ilyen típusú partnercsapatoknak egyértelműen az a feladatuk, hogy az egy vezetés alá tartozó, összehangoltan dolgozó megfigyelők által megtalált tehetségeket felfejlesszék arra a szintre, hogy akár topligásban is helytállhassanak vagy értékesíthetők legyenek – az említett Undav ennek a tökéletes példája Royale-nél.

Ugyanakkor nem a Royale az egyetlen példa arra, hogyan lehet a riválisokéhoz képest jóval kisebb költségvetéssel, kevésbé értékes kerettel is bajnoki címért harcolni, akár aranyérmet is nyerni megfelelő játékospolitikára alapozva.

Svájcban kilencpontos előnyel vezeti a bajnokságot az FC Zürich amelynek a becsült keretértéke majdnem fele akkora, mint a 2. helyen álló Baselnek és az ősszel a BL-csoportkörében is szerepelt, 3. helyen telelő Young Boysnak. A Zürich az elmúlt négy évben 24 millió euróért adott el játékosokat, miközben a kiadási oldalon csak hatmillió szerepel. A legdrágábban a saját nevelésű, most 20 éves Simon Sohm távozott 2020-ban az olasz Parmához, 6.4 millió euróért. És úgy vezeti a bajnokságot a 13 légióst és 11 félig svájci állampolgárt is foglalkoztató klub, hogy a keret legértékesebb játékosának számító, 20 évesen 7 millió eurósra becsült, svájci Becir Omeragicet ingyen szerződtették 16 éves korában, és 17 évesen már debütált is az élvonalban. Norvégiában, a korábban bajnokságot sosem nyerő, de az előző két idényben élen végző Bodö/Glimt produkált a két aranyérem mellett 17 millió eurós bevételt a játékospiacon.

Törökországban most éppen a Trabzonspor ad leckét a „nagyoknak”, a jóval nagyobb pénzügyi lehetőségekből gazdálkodó Besiktasnak és Fenerbahcénak, hogyan lehet nemzetközileg kevésbé ismert játékosokból bajnokesélyes csapatot faragni, de a török bajnokságban a 2–4. helyezettek – Konyaspor, Adana, Alanyaspor – is ezt példázzák, a Fener Mesut Özillel a soraiban csak 6., a címvédő Besiktas pedig 7. helyen áll. Franciaországban tavaly a Lille tréfálta meg az összehasonlíthatatlanul nagyobb költségvetésből gazdálkodó PSG-t, ebből az idényben pedig például a 3. helyen álló Nice írja felül a keretértékek alapján tippelhető sorrendet. Spanyolországban pedig a 2. helyen álló Sevilla már a 2006-os, első Európa-liga győzelme óta folyamatos példát szolgáltat arra, hogyan lehet egy topliga szintjén, üzletileg és szakmailag is jól működő játékospolitikát folytatni.

A felsorolt klubok, mind arra szolgáltatnak példát, hogy megfelelő scouting – itt a scoutingot kiterjeszthetjük az utánpótlásra is , mert például egy 16 éves, négy évvel később 7 milliót érő svájci tehetség szerződtetése már utánpótlás szintjén is kiemelkedő megfigyelő munkáról árulkodik – és üzletpolitika mellett a gazdaságilag kisebb lehetőségekkel rendelkező klubok is képesek lehetnek versenyre kelni, az úgynevezett nagyokkal. A scouting lesz a kiindulópontja a Football Education Center márciusi, alapszintű Scout tanfolyamának is.