Jégkorong: a női hokit fejlesztené a magyar sportdiplomata

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.10.02. 11:56
Volt játékos, jelenlegi csapatvezető és elnökségi tag szemszögéből segítené a női jégkorongot nemzetközi szinten Kolbenheyer Zsuzsanna, akit egy hete választottak be a nemzetközi szövetség (IIHF) vezető testületébe, a tanácsba.

A 35 éves, jogász végzettségű, háromgyermekes Kolbenheyerrel kedden közölt nagy interjút az IIHF honlapja. Ebben a magyar sportdiplomata elmondta, hogy nem a férfi, hanem reményei szerint a női hoki fejlesztésében és a fiatalok fejlődésében tud segédkezni, ez a fő célja.

Kolbenheyer volt Magyarországon az első igazolt női játékos, a válogatottban 55-ször szerepelt, később a felnőtt, illetve az U18-as nemzeti csapat menedzsere lett, idén márciusban pedig beválasztották a magyar szövetség elnökségébe.

Az interjúban elmondta: kicsit meglepte, hogy ilyen fiatalon bekerült az IIHF tanácsába, és nagyon bízik benne, hogy meg tud felelni az elvárásoknak.

Szóba került a magyar U18-as válogatott sikersorozata, amely révén az együttes a világ legjobb nyolc válogatottja közé jutott. Kolbenheyer jelezte: ez egy hosszú, többéves folyamat eredménye. Vannak tehetséges játékosok, akik mellett jó edzők dolgoznak, és most egyszerre minden összejött.

Lényegesnek tartja, hogy a kis országokban, mint például Magyarország, a lányokat – amíg ez nem jelent veszélyt számukra – a lehető legtovább a fiúkkal együtt kell szerepeltetni, mert sokat tudnak tanulni. Ilyen probléma például Kanadában vagy az Egyesült Államokban nincs, mert ott sok jó női csapat van már utánpótlásszinten is.

Kolbenheyer remek kezdeményezésnek tartja a „Női hokisok világhétvégéje” nevű programot. Magyarországon már két ilyen akció volt, és sok fiatal lánnyal sikerült ekkor megszerettetni a sportágat.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: Bedő Botond jégkorongtréneré a januári díj

Utánpótlássport
2025.02.18. 16:25

Kolbenheyer Zsuzsanna: A lányok tényleg mindent elkövettek a győzelemért

Jégkorong
2025.02.10. 11:35

Az IIHF nemet mondott az oroszok és a fehéroroszok visszatérésére

Jégkorong
2025.02.04. 16:16

Jégkorong: „Sikeres évek elé nézünk” – Kolbenheyer Zsuzsanna

Utánpótlássport
2025.01.22. 09:02

„Sokat dolgozott az U18-as hokicsapat és a stáb, hogy ez sikerüljön. Nagyon büszke vagyok rájuk”

Jégkorong
2025.01.12. 18:29

Jégre született – interjú Kolbenheyer Zsuzsannával

Képes Sport
2024.12.20. 10:24

Január közepéig lehet pályázni a 2029-es világbajnokságra

Jégkorong
2024.10.18. 11:38

Jégkorong: az a cél, hogy stabil liftező legyen a felnőttválogatott

Utánpótlássport
2024.10.12. 14:07
Ezek is érdekelhetik