Jégkorong: újabb legenda búcsúzik, Horváth András visszavonul

 

– Szóval visszavonul.
– Az ilyen döntések előtt mérlegre teszem a pluszokat és mínuszokat – nyugtázta Horváth András, aki csütörtökön bontott szerződést a Ferencvárossal. – Az utolsó fél szezonomban annyit voltam sérült, mint előtte összesen. Még a jeges edzések kezdetén részlegesen elszakadt a belső térdszalagom, de azt kipihentem. Utána viszont a legelső edzőmeccsen szájba lőttek – még a múlt héten is jártam a fogorvosnál. Nem olyan rég pedig elkezdett szúrni a térdem, amire Majzik Ernő, a válogatott orvosa csak annyit mondott: „Balu, öreg vagy.”

– Jó lehetett hallani.
– Emellett tudni kell, hogy több mint tíz éve vérnyomásgyógyszert szedek – édesanyám és öcsém is –, és most nyáron történt meg először, hogy a kardiológus megkérdezte, tényleg kell-e ez nekem. Rajz Tilu halála is elgondolkodtatott, a Fradiban pedig nem úgy alakultak a dolgok, ahogy jómagam vagy a klub elképzelte. Sokkal több van a csapatban, ennek a keretnek a rájátszásban volna a helye, sőt én még messzebbre, az elődöntőig gondolkodtam. Úgy voltam vele, szeretném sikeres idénnyel befejezni, de nem ebbe az irányba mutattak a dolgok, s ez is közrejátszott abban, hogy nem éreztem tökéletesen magam. Elgondolkodtam, miért is kéne folytatnom. Először azon filozofáltam, hogy olyan szép pályafutásom volt, nem illene hozzá, ha így érne véget. Aztán viszont az jutott eszembe, hogy éppen a teljes karrierem miatt nincs már kinek és mit bizonyítanom. A szerződésem megszűnése óta is kaptam ajánlatokat, ám vidékre már nem szívesen költöznék, a feleségemnek jó állása van, őt sem szeretném egyedül hagyni, és ott az étterem is, bár az számított most a legkevésbé. Egyszerűen nem éreztem már erőt magamban egy új kezdéshez.

– Milyen volt, amikor először átfutott az agyán, hogy esetleg be kéne fejezni?
– Pocsék. Áprilisban 39 éves leszek, az utóbbi 31-32 évemet a hokiban töltöttem el. Gyakorlatilag még semmit egyebet nem csináltam, minden a jégkorong körül forgott. Idén leültünk a családdal megtervezni a karácsonyt, hogy mikor kinél. Mondtam az anyósomnak, hogy nekem mindegy, ráérek, mire ő visszakérdezett: „Hogyhogy?” Eddig 26-án mindig játszottunk, ezért 25-én edzettünk, jó esetben a 24-e este szabad volt, de előfordult, hogy a másnapot úgy kellett alakítani, hogy az ebéd még oké, de a vacsora már nem, mert a buszon ülünk a csapattal.

HORVÁTH ANDRÁS A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN EMLÉKEZIK A VÁLOGATOTTNÁL TÖLTÖTT IDŐSZAKOKRA, KÜLÖNÖSEN A 2009-ES, SVÁJCI A-CSOPORTOS VB-RE, DE ELÁRULJA AZT IS, HOGY VANNAK TERVEI A SPORTÁGBAN!