Jégkorong: elbukta a második helyet a magyar válogatott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.12. 20:45
Szétlövés után szenvedett 4–3-as vereséget a magyar jégkorong-válogatott Japántól a Négy nemzet tornája utolsó napján, így csupán a harmadik helyen végzett.
jegkorong
jegkorong

 

Jarmo Tolvanen válogatottja pénteken 4–1-re kikapott a lengyelektől, viszont szombaton 5–2-re megverte az olaszokat, így a fiatal kerettel érkező Japán ellen a második hely volt a tét.

Az első harmad elején a vendégek szereztek vezetést Furuhasi Makuru találatával, ám a 12. percben Pavuk Attila egyenlített, a 20. percben pedig Bartalis István már a mieinket juttatta 2–1-es előnyhöz.

A második harmadban egy-egy találat esett, a 26. percben Kumagaj Gosi egyenlített, de 48 másodperccel később Pozsgai Tamás révén ismét nálunk volt az előny (3–2).

Az utolsó harmadot azonban nem sikerült kihúzni kapott gól nélkül, három perccel a rendes játékidő lejárta előtt Terao Hiromicsi egyenlített (3–3).

 

Következett az ötperces hosszabbítás, majd a szétlövés, amelyben Takagi Kenta révén a távol-keletiek voltak eredményesek, ezzel 4–3-ra győzve megszerezték a torna második helyét.

A nap másik meccsén a már győztes lengyel jégkorong-válogatott 4–3-ra kikapott az olasz együttestől.

FELKÉSZÜLÉSI TORNA (Tüskecsarnok)
Japán–Magyarország 4–3
(1–2, 1–1, 1–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Olaszország–Lengyelország 4–3 (3–1, 1–1, 0–1)

Szombaton játszották:
Magyarország–Olaszország 5–2 (2–1, 0–1, 3–0)
Lengyelország–Japán 3–2 (1–1, 1–0, 1–1)

Pénteken játszották
Japán–Olaszország 2–1 (0–0, 2–0, 0–1)
Lengyelország–Magyarország 4–1 (1–0, 2–1, 1–0)

Legfrissebb hírek

Jégkorong Négy Nemzet Torna: két helyen változott a magyar válogatott kerete

Jégkorong
2025.02.02. 18:01

Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

Úszás
2025.01.28. 09:48

Jégkorong: döcögősen indult az év, de nem sok hiányérzetünk lehet

Jégkorong
2025.01.06. 09:20

Negyvenöt évesen vonult vissza az Arsenalban is megfordult 82-szeres válogatott játékos

Minden más foci
2024.12.04. 16:23

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Billie Jean King-kupa: negyeddöntőben a japánok és a szlovákok

Tenisz
2024.11.15. 09:00

Jégkorong: a második helyen zárt a magyar válogatott a Sárközy-emléktornán

Jégkorong
2024.11.09. 19:45

Győzelemmel kezdte jégkorong-válogatottunk a Sárközy-emléktornát

Jégkorong
2024.11.07. 21:06
Ezek is érdekelhetik